Védjük meg Magyarországot! – Közelgő szavazás az EP-ben

Újabb támadást indul Magyarország ellen az Európai Parlamentben!

A Népszava által nyilvánosságra hozott információk szerint jövő héten szavaznak arról az állásfoglalásról, amely szerint Magyarország nem alkalmas az Európai Unió Tanácsának elnöki posztjának betöltésére.

Ez az állásfoglalás nem más, mint egy újabb kísérlet hazánk lejáratására és megbüntetésére, mert szembemegyünk az EU liberális irányvonalával.

Ne hagyjuk, hogy lejárassák hazánkat. Cselekedjünk most!

Segítsen megvédeni Magyarországot! Írja alá és terjessze petíciónkat minél nagyobb körben!

Az állásfoglalás összefügg a jogállamiság kérdésével, valamint az uniós források befagyasztásával is. Ezek pedig visszavezetnek a gyermekvédelmi jogszabályainkhoz, az LMBTQ-lobbi, a genderőrület és az illegális migráció ellenzéséhez.

Az említett többpárti határozat azt sugallja, hogy Magyarország, korábbi sikeres elnöksége ellenére, már nem képes erre a szerepre.

Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár szerint olyan sokak számára nem kívánatos témákat kíván Magyarország napirendre venni, mint az európai demográfiai kihívások, a migráció helyett pedig a családpolitika, ezért is érik a támadások.

„Azt, hogy ki tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki pozícióját, egyhangúan elfogadott határozatban döntötte el a Tanács. Ebben a kérdésben az Európai Parlamentnek nem osztottak lapot”, fogalmazott Varga Judit igazságügyi miniszter.

Bár a Parlamentnek valóban nem áll hatáskörében megakadályozni a magyar elnökséget, mégis sok rombolást okozhat a határozatával.

Ez nem csupán politika – ez hazánk integritásának védelméről szól. Ez a felfogás ugyanis veszélyezteti országunk hitelességét és jövőjét az EU-ban.

A javaslat szerint Magyarország nem tartja tiszteletben az Unió alapvető értékeit és a lojális együttműködés elvét. Az EP ezért felszólítaná a Tanácsot, hogy keressen megoldást a helyzetre, ellenkező esetben a Parlament kész beavatkozni. Szerintünk viszont az Európai Parlament tervezett támadása sérti a lojális együttműködés elvét.

Nem hagyjuk szó nélkül ezt az újabb támadást, amit Magyarország ellen indítottak! 

Petíciónkban ezért az európai parlamenti képviselőkhöz fordulunk, felhívva őket, hogy álljanak ki Magyarország mellett.

Ne hagyja, hogy hazánkat lejárassák! Írja alá a petíciót most!

Képzeljük csak el a helyzetet, ha a Parlament lobbija sikerrel járna, és meggátolnák Magyarországot abban, hogy betölthesse ezt a fontos szerepet!

Egyetért velünk abban, hogy ez nem történhet meg? Ha igen, itt az idő, hogy cselekedjünk.

Nincs sok időnk, a szavazást jövő héten tervezik megtartani.

Kérjük, írja alá az európai parlamenti képviselőkhöz indított petíciónkat, amiben felhívjuk őket a Magyarország melletti kiállásra.

Aláírom! Védjük meg együtt Magyarországot!

Köszönettel:

Schittl Eszter és a CitizenGO csapata

További információk:

Nagyon dolgoznak Magyarország EU-s elnökségének megakadályozásán az EP-ben

https://mandiner.hu/cikk/20230526_euobserver_kulfold_europai_parlament_soros_elnokseg_gwendoline_delbos_corfield

Aggódik az Európai Parlament, nem kér a soros magyar EU-elnökségből

https://nepszava.hu/3195710_europai-parlament-allasfoglalas-jogallamisag-eu-tanacs

Varga Judit Facebook-bejegyzése

https://www.facebook.com/VargaJuditMinisterofJustice/posts/796434048516712

Reagált a kormány az Európai Parlament tervezett lépésére

https://index.hu/kulfold/2023/05/24/kovacs-zoltan-allamtitkar-europai-parlament-europai-unio-soros-elnokseg

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!