Váratlan fordulat!

Ez az ország követi elsőként Magyarországot – népszavazás lesz a migránsokról!

Nicolas Sarkozy volt francia államfő, a jövő évi elnökválasztás egyik jobboldali jelöltje pénteken bejelentette, hogy megválasztása esetén referendumot ír ki a bevándorlók automatikus családegyesítési jogának felfüggesztéséről és a titkosszolgálatok által megfigyeltek egy részének elzárásáról.

A korábbi köztársasági elnök elmondta, hogy fel kell függeszteni a családegyesítéshez való automatikus jogot, miután a demográfiai robbanás meg fogja duplázni Afrika lakosságát harminc éven belül.

A Le Monde című napilap arra emlékeztetett, hogy a belügyminisztérium adatai szerint Franciaországban évente átlagosan 200 ezer külföldi kap tartózkodási engedélyt, de csupán 6 százalékuk, mintegy 12 ezren családegyesítési okokból.

A terrorelhárítás kérdéskörében is népszavazást írna ki Nicolas Sarkozy, ha jövőre ismét államfővé választják.

“Azt a kérdést fogom feltenni: egyetért-e azzal, hogy a biztonsági minisztérium dönthessen a legveszélyesebb S kartonnal rendelkezők adminisztratív elzárásáról?” (Franciaországban nem létezik biztonsági minisztérium.)

Manuel Valls miniszterelnök szeptemberben azt közölte, hogy a titkosszolgálatok mintegy 15 ezer embert tartanak nyilván azért, mert veszélyesek lehetnek a közrendre.

Nicolas Sarkozy augusztus végén kezdte meg a kampányát, amelyet a terrorfenyegetettséggel szembeni szerinte elhibázott kormánypolitikára, az európai menekültválság veszélyeire, valamint identitási kérdésekre épít.

A jelenlegi helyzetet tekintve Sarkozynek, így jóval hamarabb lehet népszavazás a migránsokról egy újabb uniós országban, mint gondoltuk.

forrás: 888.hu

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!