A Civil Összefogás Fórum 2015. november 21-én a migránsáradattal sújtott, horvát határ menti kis településre, Zákányra utazott egy busznyi önkéntessel. Célunk volt az ottaniakkal találkozni, meghallgatni tapasztalataikat, véleményeinket, félelmeiket. És megmutatni azt a szolidaritást, melyet minden magyar megérdemel, mert minden magyar felelős minden magyarért. Mi ugyan nem éltük azt át, hogy az éj leple alatt, vagy éppen fényes nappal többszáz fős ismeretlen eredetű idegen, leginkább férfiak, átvonulnak kertünkön, házunk előtt a teljes útpályát elfoglalva. Nem kellett bezárkóznunk, és gyermekeinket a játszótérről bemenekíteni, hogy bármi bajt elkerüljünk. De a lelkünk velük volt, és azóta is velük van. Novemberben úgy tűnt, a veszély már elmúlt. Reméljük, ez így is maradt.

A zákányi út másik céljaként az óvoda kerítésének javítását, lefestését tűztük ki. A rossz idő közbeszólt, így az óvoda épületében levő fa bútorok festését tudtuk elvégezni, illetve nagyobb összegben a gyermekeknek játékokat vásároltunk, amit már aznap birtokukba vehettek a zákányi óvodás csöppségek.

Akkor megígértük, hogy még visszatérünk. Június 25-e a visszatérés időpontja, amikor is Zákány település falunapját rendezik meg. Mi, CÖF-ös önkéntesek is ott leszünk. Megyünk a találkozás öröméért, hogy ismét meghallgassuk a helyieket, az elmúlt fél évben mi változott, elmúlt-e félelmük, nyugalomban tudnak-e élni a szép, rendezett faluban.

És visszatérünk segíteni, hogy az óvoda kerítésének festését elvégezzük.

Az egész akció nem más, mint egy jó példa arra, hogy nem csak egyszeri alkalommal van szükség a segítségre, hanem utána kövessük nyomon, hogy mi történik azzal, akit egyszer megsegítettünk. Hogy a szolidaritás nem egyszeri alkalmat jelent, hanem egy folyamatot, folyamatos odafigyelést és szükség esetén segítségnyújtást. Hisszük azt, hogy a zákányiaknak, de minden magyarnak is szüksége van arra, hogy segítő jobbot nyújtsunk egymásnak.

Heizler Norbert László
CÖF országos koordinátor