- 01. 04.
Kedves anarchista, forradalmi hevülettől elvakult kiszolgálói egy gátlástalan, közveszélyes milliárdosnak, akik párbeszédet hirdettek, de valójában harsányan követelitek nemzeti létünk feláldozását!
Én is voltam fiatal és lázadó, és az én generációm végső soron sokat tett azért, hogy ti követelőzhessetek büntetlenül, nem úgy, mint mi annak idején, amikor mi vonultunk a Rádió épületéhez, és ott minket az ávósok sortüze fogadott. Amit mi akartunk, az egy szabad független Magyarország lett volna. Mi nem üvöltöztünk mást, mint: Ruszkik, haza! Nekünk tényleg elegünk volt. Mi boldogok lettünk volna, ha külföldre engedtek volna dolgozni, vagy pláne tanulni. A határok átjárhatatlanok voltak, telepített aknák, elektromos jelzőrendszer, éles tűzparancsot kaptak a határőrök ellenünk. A tanulmányaink végeztével továbbra is a szüleink nyakán laktunk, vagy albérletben.
Ti interneten szervezitek a tüntetéseiteket, nekünk semmilyen telefonunk nem volt. Ti digitális sajtón terjesztitek felforgató ideáitokat, előlünk még a stencilnyomtatót is el kellett zárni, sokszorosításra alkalmas eszközt nem is birtokolhattunk, a főiskolákon és egyetemeken duplán számító osztályzatok voltak, amiket a politikai tantárgyakért kaptunk. Autókkal nehezen lehetett volna útlezárást megvalósítani, hiszen autók sem voltak, évekig kellett várni, amíg a Merkúrnál átvehetted a Trabantodat, amit már előre kifizettél. Mikor jelenhetett meg könyved, vagy mikor állíthattál ki, azt bizottság döntötte el. Sok gond alól mentesített, hogy cipőt a cipőboltból, ruhát a ruhaboltból lehetett vásárolni.
A hajléktalanok nem az utcán laktak, hanem munkásszállásokon összezsúfolva, onnan jártak dolgozni, mindenkinek volt valamilyen bejegyzett munkahelye, ellenkező esetben közveszélyes munkakerülőnek minősült, akivel szemben eljárást indíthatott a rendőr, akinek felhatalmazása volt, hogy minden ok nélkül akár az utcán igazoltasson. A baráti összejöveteleken senki sem tudta, hogy ki a besúgó. A választás sem okozhatott fejtörést, mert csak a Népfrontra lehetett szavazni. Az útlevélről nem is kell említést tennem, az senkinek sem volt személyes tulajdona, a belügyminisztérium döntése alapján háromévente 30 nap külföldi tartózkodásra lehetett kölcsönkapni, és visszatéréskor 48 órán belül vissza kellett adni.
Szeretném megérteni, hogy az önkéntes alapon végzett és kifejtett munkát miért tartjátok rabszolgamunkának? Ha jól emlékszem, az egész agresszív, rendbontó sorozatot ez váltotta ki. Persze aztán volt a be nem olvashatott pontok között olyan, hogy a magyar bírói jogi képviseletet bízzuk az EU-ra. Hát az tényleg öngyilkosság lenne. Tudom, hogy sokaknak fáj a Népszabadság eltűnése a palettáról, nekem nem. Legfeljebb mélyen sajnálom, hogy a Népszava munkatársai közül sokaknak kellett távozniuk a helyükről, hogy a Népszabi újságíróinak legyen hely. Számomra – és sokak számára – ennek a patinás lapnak, amelyik lánykorában Szabad Nép volt, és alcíme, hogy „Világ proletárjai egyesüljetek”, nem fáj a hiánya.
Emlékezetem a még távolabbi múltba is visszanyúlik. A negyvenes években a bejárati ajtókon kis fémlapocska volt felszegezve. Nagy-Magyarországot ábrázolta, jelezve az elcsatolt területeit is. A felirat ez volt: „Csonka-Magyarország nem ország. Egész Magyarország mennyország. Nem! Nem! Soha!” Gyurcsány az anyaországtól elcsatolt területeken élő magyaroktól megvonná a szavazati jogot. Én nagyon szégyellném magam a helyében.
A Jobbik vezéregyénisége berontott a Hír TV-be egy előkészített performance keretében. Üvöltve nézett a szemembe, refrénszerűen ismételte, hogy „Orbán hazudik! A köztévé hazudik! A Fidesz hazudik.” Ő persze ezzel a viselkedésével nem hazudtolta meg önmagát. Jakab „testvér” szint vallott. Kísértetiesen hasonló hangvételű szónoki képességeket prezentált, mint amilyenekre emlékezhetünk azokból az időkből.
A Hermina útra jártam elemi iskolába, kezdetben osztálytársaim némelyike sárga csillagot viselt, aztán ezeket a gyerekeket már többé nem láttam. Szabó Emmi tanító néni azt mondta, akik hiányoznak, egy másik iskolába iratkoztak át. A Thököly utca 93.-ban laktam a nagyszüleimnél. A szemközti ház volt a nyilaskeresztes pártház. Egy alkalommal megláttam, hogy hasonló gyűlölettől köpködő és brutálisan viselkedő karszalagos suhancok különböző korú sárga csillagos embereket taszigálnak a túlsó oldalon. Ugyancsak a Thököly úti zsidó imaház előtt sokan álltak sorba, és tülekedtek a zsidóktól rekvirált tárgyakért, például rádiókért.
Ebben az országban csak addig remélhetnek a zsidók védelmet, amíg Orbán és kormánya betartatja a zéró toleranciát az ellenségeikkel szemben. Sőt zsinagógákat építtet újjá, a kulturális igényeiket erkölcsileg és anyagilag messzemenően támogatja, az elhagyott temetőik rendbetételére külön programot hirdet. Azt gondoltam, hogy a legnagyobb veszély, ami a jóérzésű magyarokat fenyegeti, a menekültáradat, amely lerohanja Európát. Ők semmi mást nem tettek, csak szaporodtak, és már szervezetten nem kérik, hanem követelik, hogy álljunk félre az útjukból. Nem szabad elfelejteni Kerényi Imre magvas összefoglalóját a téma margójára: „Ha beengedjük a mohamedánokat, akkor égni fognak a zsinagógák. Ha nem engedjük be, akkor nem fognak égni.”
Tegyünk egy sétát, nézzünk körül, és lássuk meg, hogy milyen szép ez a város: építenek és javítanak. Megújult a Várkert Bazár, rendezettek az utak, a hidakat is javítják, megnyílt az újjáéledt csodálatos építészeti remekmű, a Szépművészeti Múzeum, amit hetven éve valóságosan eltemettek. Végre méltó körülmények között láthatók mindenki számára a kincsek. A kórházak felszereltsége, ha egyszerre nem is mindegyiké, de kezd XXI. századi formát ölteni. Budapest él, és eddig még Európa legbiztonságosabb városa. Autópályákon jutunk el az ország nagy részére, ahol gyárak épülnek a multik pénzéből. Azt hiszem, hogy ilyen környezetben a szegény is jobban érzi magát, és nem kell feltétlenül gyűlölni azokat, akiknek több jutott. A világon soha nem volt igazságos elosztás. El kell fogadnom, hogy vannak nálam okosabbak és tehetségesebbek, de vannak ostobábbak, lustábbak és tehetségtelenebbek is. Van, aki izomerejével, mások a találékonyságukkal hasznos tagjai a társadalomnak. Sajnos szép számmal vannak, akik ebbe nem akarnak beletörődni. Alapkérdés, hogy mi legyen a cél. Egyenlőtlenül elosztott gazdagság vagy egyenlően elosztott szegénység? Arra kérem a mindenható Istent, hogy bocsássa meg bűneinket, és hozzon mindannyiunk számára „szebb jövőt”.
A szerző Kossuth-díjas festőművész, grafikus.
