Új Roma Politikai Elit

Ifj. Rostás Farkas György újságíró a Roma Szeretetszolgálat Alapítvány, Cigány Tudományos és Identitásőrző Szövetség elnöke, és a Roma Media Center hírportál főszerkesztő tulajdonosa egy új megreformált roma rendszert hoz létre.

Célja, hogy intézményesített nemzeti együttműködés rendszerében gondolkodó új roma politikai elitet hozzon létre Magyarországon.

Ifj.Rostás-Farkas György – elmondta, az intézményesített rendszer kiépítésével maga köré kívánja gyűjteni mindazon cigány és nem cigány származású hazai és nemzetközileg elismert értelmiségieket, akik a társadalomtudományok terén nemzeti, keresztény, konzervatív politikai ideológiát képviselnek és a nemzeti összetartozást kívánják elősegíteni , amely egy megalapozott és elfogadott társadalompolitika kialakításához a régóta elvárt híd lehet a cigányok és a többségi társadalom között hazánkban. Minőségi esélyegyenlőséget, oktatást, felzárkóztatást és érdekérvényesítést fog biztosítani a halmozottan hátrányos helyzetű személyek, csoportok, cigány és nem cigány családok számára Magyarországon, hisz ez a célja ami eddig is volt.

Ifj.Rostás-Farkas György elmondása szerint megelégelte, hogy szinte naponta jönnek létre baloldali roma politikusok által új roma civil szervezetek és pártok, hogy a valódi segítségnyújtás helyett megfelelő haszon érdekében saját javaikat tudják gyarapítani!

Legutóbb Varga Ferenc Jobbikos képviselő is létrehozott egy új roma egyesületet.

Ennek véget kell vessek! Nemzeti együttműködés eszméjében gondolkodó intézményesített egységes roma rendszert hozok létre, hogy országos nemzeti egységet alkossunk, amiben egymás segítségére lehetünk és megfelelő módon támogathatjuk egymást.

Természetesen ahogy eddig is tettem, ezután is a nemzeti keresztény, konzervatív pártunk politikai törekvéseit és ambícióját fogom támogatni és erősíteni.

Hidat kell építsek a cigányok és a többségi társadalom közé!

Célom segítséget nyújtani minden hátrányos helyzetű ember számára,

származástól, nemzetiségtől, vallástól és bőrszíntől függetlenül!

 

Boldog Karácsonyt Kívánok!

Ifj.Rostás-Farkas György

 

https://romacharity.com/ifj-rostas-farkas-gyorgy-intezmenyesitett-nemzeti-egyuttmukodes-rendszereben-gondolkodo-uj-roma-politikai-elitet-hoz-letre/

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!