Tisztelt Uraim/Hölgyeim!

Cs. D. vagyok, a Szegedi Tudományegyetem Filozófia Tanszékének professzora, a Professzorok Batthyány Körének tagja.

Rövid leszek és velős: az utóbbi hetek CEU-körüli hisztériáit látva, valamint azt a tendenciát tapasztalva, hogy most már a dolgok egyre inkább a kormánybuktatás irányába haladnak, nagy szükségét érezném egy komoly, több százezres, a kormányt támogató tüntetés megszervezésének. Biztosan sokan vannak, akik hozzám hasonlóan gondolkodva azt várják, hogy – a Nagyhét elmúltával – kezdődjék meg egy ilyen tüntetés megszervezése.

Kiváló tisztelettel:

Cs. D.
______________________________________________________________

Tisztelt Kaproczay Stefánia!

A TV híradóban hallottam megnyilatkozását a tüntetésen. Én egy valódi civil szervezet, egy kórus egyesület elnöke vagyok. Felháborított amiket mondott. Milyen jogon általánosítja a civil szervezeteket azzal a néhány “civil” szervezettel, amelyekről a törvénytervezet szól. Az emberek félrevezetése súlyos bűn. A mi egyesületünk nem kap millió forint támogatást és a hozzánk hasonló több ezer civil szervezet szintén így van. Ismerem a környezetemben dolgozó szervezeteket és tudom, hogy tevékenységüket nagyrészt tagdíjakból és a 1%-os támogatásból végzik. A tagjaik és a tágabb közösségük érdekében ingyenesen végezzük a munkánkat. Visszautasítom, hogy a mi nevünkben szónokoljanak és úgy tüntessék fel mintha a tényleges civil szervezetek egyetértenének az Önök által gerjesztett hőbörgéssel.

Imádkozom a Mindenhatóhoz, hogy világosítsa meg az önök lelkét és ne a felfordulást tekintsék célnak, hanem a közjó szolgálatát.

Tisztelettel és üdvözlettel
P. Cs. (80 életév tapasztalatával.)

__________________________________________________________

T. CÖF vezetők!

Nem kellene végre egy békemenetet szervezni? Most megmutatta magát a hatalom: hogy kié az igazi hatalom.

Üdvözlettel: N.K.
_________________________________________________________

Mikor lesz a következő békemenet!?

Teljesen el vannak telve maguktól a jelenlegi tüntetések szervezői és ha nem kapunk időben észbe, tényleg egyre többen fognak utcára menni, már csak brahiból is.

Úgy tűnik, hogy egy kicsit elvesztettük a fonalat, ideje lenne rátalálni.

D.Á.
______________________________________________________

T. CÖKA!

Javaslom, hogy a jobbikos plakátokat ragasszák felül.  A felsőt csak 1 A3-as lappal kell kiegészíteni: A ti dolgoztok mert vannak munkahelyek.

Ők lopnak szintén át ragasztandó a 2 szó: hozták létre.

Sürgősen.

Üdv.

Sz-né

__________________________________________________________

MOST NEM SZABAD LEHETŐSÉGET ADNI A PROVOKÁTOROKNAK, ZAVARGÓKNAK…

Soros a „nem is létező globális árnyékkormány, a ‘deep state” egyik látható frontembere.

Ha most utcára megyünk, az ő forgatókönyvét játsszuk:  

Színes forradalmak, az úgynevezett “Corporate forradalmak”, a kifejezés, amely kijelöl egy sor tömeges utcai zavargások és tüntetések a lakosság tett előzetes forgatókönyvet, és csatolni a szakmai PR-kampányok, amelyek az esetek többségében végén a változás a politikai rendszerváltás a volt szovjet köztársaságok , Arab (arab tavasz) és a Dél-Amerika katonai részvétele nélkül, de erőszak nélkül.

http://www.aliceswonderland.eu/Alice-colour_revolution-hu.html

A Soros finanszírozású színes forradalmár különítmény alig várja, hogy nekieshessen a békemenetnek. Pattanásig feszültek az indulatok, elég egy szikra, h. mindent lángba borítsanak!!!!

AMIKOR SZÜKSÉGES VOLT, A CÖF MEGHIRDETÉSE ELŐTT MÁR MAGAMTÓL TUDTAM, H. KI KELL VONULNI:
Én „dizájnoltam” és vittem 2x is végig a 2. sorban azt a transzparenst, amivel aztán az Echo Tv reklámozta a Békemenetet (a reklám végén rá-zoomol egy pillanatra)

Velem együtt sok ember TUDATOSAN imaginálja a békés megoldást a magyar kollektív tudatalattiba.
MOST MÁS A HELYZET, MÁSOK AZ ÉRZELMEK, EZÚTTAL MÁS UTAT KELL KERESNI…

M.H.

_____________________________________________________________

Tisztelt Forum.

Szinte naponta hallgatom a Karc rádió,néha kellemetlen betelefonáloit. Mostanába természetesen a az un. diáklázadástól van mindenki velem együtt felháborodva. Én 56 ban mentem el magyarországról és 1998 ben tértem haza. amerikában, főleg New Yorkban laktam.Nagy tisztelője és szavazója vagyok Trump elnöknek,de még a kint élö család minden tagja is

A következő kérdésem lenne a belügyminiszter úrhoz Exelenciás uram még két hónap és a nyakunkon a vizes világbajnokság,tettek e önök bármiféle ov intézkedést az esetlegesen visszatérő ÁL DIÁK RENDBONTÁS megakadályozására ? Nem kellene már most erősebben fellépni? Lehetetlen állapotot idéznek elő, készakarva a forgalom akadályozására.Nem szeretnénk Ukrajna sorsára jutni. Nagyon nagy blamage lenne az ország image szempontjából egy elrontott világbajnokság.

tisztelettel Gy. G. O.
_________________________________________________