Történelmi lecke németeknek, franciáknak

Az európai egységet fenyegető veszélyekre figyelmeztetett Francois Hollande francia elnök és Angela Merkel német kancellár az első világháború nyugati frontja egyik leghosszabb és legvéresebb ütközete, a verduni csata századik évfordulóján rendezett vasárnapi megemlékezésen. „A megosztottság, a bezárkózás, a befelé fordulás erői ismét munkálkodnak. Félelmet gerjesztenek és gyűlöletet, kihasználva a gyengeségeket, a lemaradásokat, a tévedéseket és a hibákat” – mondta Hollande a douaumont-i katonai temetőben tartott megemlékezésen, ahol mintegy 130 ezer német és francia katona földi maradványai nyugszanak. „Európát a bajok okaként jelölik meg, elfelejtve azt, hogy a katasztrófából született meg Európa” – tette hozzá a francia államfő a Franciaországot és Németországot egymással szembefordító két világháborúra utalva. „Feladatunk Verdun vérrel áztatott földjébe van írva: szeressük a hazánkat, de óvjuk meg közös házunkat, Európát, amely nélkül a történelem viharainak lennénk kiszolgáltatva!” – fogalmazott a francia szocialista elnök. Angela Merkel szintén utalt Európa „gyengeségeire” a menekültválsággal kapcsolatban, de szerinte az első világháború áldozataira úgy tudunk a legjobban emlékezni, ha nem felejtjük el azokat a tanulságokat, amelyeket Európa levont az elmúlt évtizedek katasztrófáiból. „Nyitottnak kell lennünk egymás iránt… számomra ettől sikeres Európa” – hangsúlyozta. „Ha kizárólag nemzeti szinten gondolkodunk, nem tudunk előrelépni. Ez ugyanúgy érvényes az európai adósságválságra, mint a menekültek befogadására” – tette hozzá a kereszténydemokrata politikus, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a Charles de Gaulle francia elnök és Konrad Adenauer német kancellár között létrejött „bizalmi viszony”, majd az 1962-ben megkötött német–francia barátsági szerződés „számunkra az egyik legdrágább örökség”.

Az első világháború több mint félmillió elesett katonát, sebesültet és eltűntet követelő tízhónapos öldöklésének kelet-franciaországi helyszíne, Verdun az 1960-as évektől a német–francia megbékélés egyik fő jelképe. 1984-ben Helmut Kohl német kancellár és Francois Mitterrand francia elnök a douaumont-i katonai temetőben egymás kezét fogva emlékezett a szakadó esőben a csata áldozataira. A századik évfordulós ünnepség kezdeteként Francois Hollande és Angela Merkel vasárnap délelőtt a consenvoye-i német katonai temetőben közös esernyő alatt sétált végig a szakadó esőben a 11 ezer német katona sírja előtt, majd ellátogattak a verduni polgármesteri hivatalba, ahol először fogadtak német vezetőt. Samuel Hazard polgármester mindkettőjüknek átadta a De Gaulle Adenauer-díjat, a békéért tett tevékenységük elismeréseként.

Az elmúlt vasárnap nem csupán a két legnagyobb és legerősebb európai uniós tagállam legfelső vezetőinek közös történelmi megemlékezése és aktuálpolitikai üzenete miatt volt fontos. Ez a nap a magyar hősök emléknapja volt, amely ünnep az első világháborúra nyúlik vissza. Először 1917-ben, az első világháború idején született törvény arról, hogy a hazáért életüket áldozó hősökről meg kell emlékezni. 1924-ben újabb törvény rögzítette, hogy „a nemzet soha el nem múló hálája és elismerése jeléül, az élő és jövő nemzedékek örök okulására és hősi halottaink dicsőségére minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját nemzeti ünneppé avatja és a mindenkori magyar hősi halottak emlékének szenteli”. Kövér László, az Országgyűlés elnöke Vámosújfaluban vasárnap, a magyar hősök emlékünnepén hangsúlyozta, életük feláldozásával a magyar hősök egy ezredéven át nemcsak Magyarországot, hanem Európát is védték. Felsorolta Muhit, Mohácsot, Nagymajtényt, Világost, Doberdót, a Don-kanyart, az 1956-os pesti utcát, „ahol mindig egyedül maradtunk, ahol mindig magyar hősök születtek és haltak, ahol a mérhetetlen életáldozatból és szenvedésből azonban mindig újjászületett a magyar élet”.

Kövér László kitért arra: napjainkban szembe kell nézni azokkal az erőkkel, amelyek Európának és benne Magyarországnak is olyan jövőt szánnak, amelyben nem a népakarat, azaz a demokrácia uralkodik, hanem valami egyéb, „senki által meg nem választott bürokraták akarata érvényesül”, amelyben nem az európai és a magyar ember a meghatározó, hanem valami egyéb, egyfajta nemzeti, hitbéli, kulturális, önazonosságától is megfosztott, „azaz gyökértelenné tett embermassza”. Ebben pedig nem az európai és a magyar érdek az elsődleges, hanem másfajta, Európától és Magyarországtól egyaránt idegen gazdasági, ideológiai háttérhatalmak érdekei – hangsúlyozta. Úgy fogalmazott: „szembe kell néznünk azokkal az erőkkel, amelyek idegenek tömeges betelepítésével az Európai Unió erőszakolt központosításával, közösségeink aláásásával, hagyományaink, normáink bomlasztásával el akarják törölni Európa és Magyarország keresztény gyökereit, fel akarják számolni az európai nemzetek államait, önazonosságát és érdekeit, egy olyan új uralom alá akarnak hajtani mindannyiunkat Európában, mely uralom demokráciaellenes és nemzetellenes”.

Ugyanazon a napon két helyszínen – Verdun és Vámosújfalu – francia, német és magyar vezető politikusok beszéltek történelemről, Európáról, demokráciáról, háborúról és békéről, hősökről és menekültekről. Homlokegyenest ellenkező aspektusból, más mentalitásról árulkodva, egymástól különböző következtetésre, tanulságra jutva. Holott mindhárman ugyanannak az európai történelemnek és kultúrának az örökösei és – elvileg – a képviselői, valamint – kötelességük szerint – a védelmezői. A francia elnök és a német kancellár patetikus történelmi megemlékezésébe azonban disszonáns, sőt hamis elemek keveredtek, amikor Európát nem az idegen etnikumú, kultúrájú, iszlám hitű és életformájú ázsiai és afrikai migránsok inváziójától féltik, hanem azoktól a kisebb európai nemzetektől, amelyek minden erővel védik saját államuk és egyúttal a közös Európa határait az illegális bevándorlók tömegeitől. Ma már egyre több európai politikus, közszereplő és egyszerű polgár nemcsak belátja, de ki is meri mondani, hogy Európa nem lehet a világban szükséget szenvedő tíz- és százmilliók gigantikus menekülttábora. Ma már nemcsak a magyar kormányfő meri kimondani, hogy az iszlamizálódás alkotmányos tilalom alá esik Magyarországon. „Nem vagyunk iszlám ország , és nem is leszünk azzá” – hangoztatják a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) konzervatív szárnyához tartozó Berlini kör tagjai május 11-én közzétett kiáltványukban. A legnagyobb, de gyorsan csökkenő népszerűségű kormánypárt tagjai nem értenek egyet a merkeli Willkommenskultur-doktrínával, amelyről éppen aznap jelentette be Horst Seehofer bajor miniszterelnök, a CSU elnöke, hogy „közjegyző előtt pecsétet tettek a Willkommenskultur végére”.

Tavaly nyár óta, amikor Törökországból Görögországon és a Nyugat-Balkánon át Európa belsejére zúdult a migránscunami, legelsőként hazánk mint schengeni „frontország” minden lehetséges erővel védte a közös európai határt, a valódi európai szolidaritás szellemében, ám ezért cserébe – európai szolidaritás, segítség helyett – igaztalan bírálatokat, rágalmakat, aljas támadásokat kaptunk a brüsszeli, strasbourgi és berlini birodalmi központokból és az őket kiszolgáló globalista médiától. A magyar kormány tavaly nyár óta közös európai megoldást sürgetett a közös európai határok védelme érdekében, de magára maradt, és háromnegyed évnek kellett eltelnie, míg más országok is követték a magyar példát. Európa egyre több országának egyre inkább elege van a brüsszeli birodalmi központ diktátumaiból, fenyegetéseiből, zsarolásából. Biztató, hogy a brüsszeli kötelező betelepítési kvótát és a pénzbüntetéssel való zsarolást a diktátum május elejei nyilvánosságra hozása után néhány órával a visegrádi négyek és a balti államok is kapásból elutasították. De egyre több nagyobb tagországban is erősödnek a józan észt és az egészséges önvédelmet képviselő, az álliberális, álhumánus, álkeresztény bevándorláspolitikát elutasító hangok.

„Feladatunk Verdun vérrel áztatott földjébe van írva: szeressük a hazánkat, de óvjuk meg közös házunkat, Európát, amely nélkül a történelem viharainak lennénk kiszolgáltatva!” – így fogalmazott vasárnap a francia szocialista elnök. Mi magyarok, pontosan ezt tesszük, immár ezer éve. De ahogy Szent István és Szent László királynak, Hunyadi Mátyásnak és Szapolyai Jánosnak nem csupán a keleti barbárok betöréseitől, hanem a német-római császár hódító törekvéseitől is meg kellett védenie Magyarországot, ma a globalista brüsszeli birodalmi központ diktatórikus, ön- és közveszélyes politikájával szemben kell megvédenünk hazánkat és házunkat, családunkat. Ismételjük meg az Országgyűlés elnökének hősök napi figyelmeztetését: „szembe kell néznünk azokkal az erőkkel, amelyek idegenek tömeges betelepítésével az Európai Unió erőszakolt központosításával, közösségeink aláásásával, hagyományaink, normáink bomlasztásával el akarják törölni Európa és Magyarország keresztény gyökereit, fel akarják számolni az európai nemzetek államait, önazonosságát és érdekeit, egy olyan új uralom alá akarnak hajtani mindannyiunkat Európában, mely uralom demokráciaellenes és nemzetellenes”.

Franciaország és Németország jelenlegi vezetőinek óriási a felelőssége, hogy az európai népeket, nemzeteket fenyegető veszélyek elleni harc élére álljanak. Nekik kellene a legjobban ismerniük és érteniük, hogy a száz évvel ezelőtti verduni csata – tágabb értelemben az apokaliptikus Nagy Háború –„vérszivattyújának” drámai hatása az lett, hogy az európai nemzetek kivéreztek, legyengültek, a nyugati hatalmak világhatalmi primátusa odaveszett, és az irtózatos anyagi, emberi (fizikai, morális, lelki) veszteségek az európai civilizáció végső pusztulásának előképét teremtették meg. Német- és Franciaország száz évvel ezelőtti politikai, gazdasági és szellemi vezetőinek eléggé el nem ítélhető a szerepe, és múlhatatlan a felelőssége azért, hogy Oroszországban hatalomra kerülhetett a bolsevizmus, Németországban a nemzetiszocializmus, végül az egész világ első számú szuperhatalmává válhatott az Amerikai Birodalom. Jó lenne, ha ezt a mai német és francia vezetők felismernék, és ahelyett, hogy másokat bírálnának, leckéztetnének és fenyegetnének, végre észhez térnének, és példát mutatnának a hazájuk és Európa népei iránti szolidaritásból és felelősségérzetből. A június végi sorsdöntő európai uniós csúcstalálkozón végleg eldől és kiderül, hogy ki Európa barátja és ki az ellensége. Mi magyarok mindenesetre megint példát mutathatunk az uniós kötelező betelepítési kvóta elutasításával, amelyről várhatóan kora ősszel lehet megtartani a kormány által kezdeményezett országos népszavazást. Ebben a kérdésben a nemek győzelme azt jelenti majd, hogy a magyarok igent mondanak a magyar jövőre és Európára.

 

 

Szerző
Márton János

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!