Tiltakozáshoz csatlakozás

Összmagyar Testületünk elítéli a rejtett külföldi támogatással működő és Magyarországot célzatos hazugságokkal támadó álcivil szervezetek aknamunkáját. Követeli a jövőgyílkos zsoldosok és idegen fizetőtisztjeik megnevezését a magyar törvények erejénél fogva.

M .M. elnök, dr. B. K. ügyvezető ig.

_____________________________________

Kedves CÖF vezetők!

Nem szokásom sem Önöket, sem más hasonló gondolkodású ismerőseimet ötletetekkel „bombázni” , de a tegnapi tüntetést nem tudom szó nélkül hagyni. A Soros egyetem mellet rendezett tüntetésre gondolok.

Határozottan az a véleményem, hogy eljött az ideje egy békemenet megszervezésének. Ennek okát nem abban látom, hogy érdemes lenne vitába bocsátkozni az egyetem mellett tüntetőkkel, hiszen ebben a kérdésben tolerálhatónak tartom a lényegesen kisebbségben lévő egyetem mellett szót emelők véleményét. Az azonban, hogy e kisebbség a tüntetésükön az egyetemmel kapcsolatos álláspontjukat először egy-kettőre kiegészítette kormány ellenes jelszavak skandálásával, majd a”fejlődés” révén csak ezek a „jelszavakat” lehetett hallani, világossá tette a szándékot. Ez a szándék pedig nem más, mint a jelenlegi kormány mindenáron történő eltávolítása. Ezt ugyanúgy mint a Soros egyetemet, a magyarok többsége nem akarja. Erre mindenképpen válaszolni kell. Világossá kell tenni, hogy a többség bízik a jelenlegi kormányban és nem szeretné,ha a jelenlegi ellenzék aki lényeges kisebbségben van, bármilyen szerepet is játszhatna az ország vezetésében.

Tehát azt kérem, hogy alapos szervezés után, még a tavasz folyamán szervezzenek Önök békemenetet, ahol láthatóvá válik az ország többségének álláspontja a jelenlegi kormánnyal kapcsolatosan.

Üdvözlettel:

K. Z., Zalaegerszeg

___________________________________________

Tisztelt Címzett!
 Rendkívül felháborító hírt olvastam:
 Kiírást tett közzé a Soros György által alapított és finanszírozott Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations), melyben olyan civil szervezeteket keresnek, amelyek hajlandóak tenni – például – „a kormányzati partikularizmus visszaszorítása érdekében”.
Álláspontom szerint a kormány céljaival ellentétes, felforgató tevékenységet folytató G.Soros nyíltan beavatkozik az ország közügyeibe. Ez tűrhetetlen!
 Meddig engedjük?
 Üdvözlettel: Dr. K. Z.
Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!