Az elmúlt hónapokban a magyarországi ellenzék hiú ábrándokat fűzött a kormány és Simicska Lajos dúsgazdag nagyvállalkozó változni látszó kapcsolatához, azonnal kihasználva a soha vissza nem térőnek látszó lehetőséget.
Az ellenzék által eddig mindennek elmondott, korábbi véleményük szerint „sötétben kaszáló” üzletembert most hirtelen fordulattal a vállukra emelték, és arra biztatják, hogy bármilyen eszközzel, de buktassa meg volt barátját, Orbán Viktort. Úgy tűnik, a két ember közösen vallott nézeteken alapuló, harminc éves barátsága egyik percről a másikra szemétdombra került.
A személyi ellentétek kialakulásának bizonyára hosszú története van, és ha az érintettek véleményét kérdeznénk, nyilvánvalóan feszültséggel teli és az ellentéteket tovább korbácsoló magyarázatokat kapnánk. Ha azonban külső szemmel, a realitások talajáról vizsgáljuk a lehetséges okokat, találunk éppen eleget.
A legvalószínűbb, hogy az ország leggazdagabb embereinek dobogóján álló nagytőkés jónak látta, ha az ellenzékkel is megköti a biztosítást. A Jobbik támogatásának megvétele elkerülhetővé tehet például bizonyos jövőben várható hosszas elszámoltatási procedúrákat. A baloldal lecsendesítésének is kitűnő eszköze, ha a regnáló kormány elleni kritikákat éppen egy volt barát erősíti fel. Ez látszólag remek taktika, de csak az üzleti világban bizonyulhat eredményesnek.
És itt a probléma.
A politika és az üzleti élet nem ugyanaz. A politikai események a társadalom figyelő szeme előtt zajlanak, míg a gazdasági folyamatok nagyrészt rejtekben. A politikai kartellezést sokkal nehezebb titokban tartani, mint a gazdaságit. Úgy is mondhatnánk, azonnal kilóg a lóláb.
Mind a kormányzás, mind az üzletelés kimagasló képességeket és profizmust igényel, de eltérő a feladat, és a két területnek nem azonosak a törvényszerűségei. Ezért nem lehet Orbán Viktor soha Simicska Lajos és fordítva. Leegyszerűsítve: a társadalom és az érintettek is akkor járnak jól, ha mindenki azon a területen marad, amihez ért.
Még ellenfelei is elismerik, hogy Orbán politikusi karrierjét karizmájának, tehetségének, már-már legendás munkabírásának és államférfiúi ambícióinak köszönheti. A hosszú távú nemzetstratégia megvalósítását tekinti céljának, erre kapott most már harmadik alkalommal felhatalmazást a választóktól, és pályája kezdete óta ennek rendeli alá személyes életét.
Ha Orbánt nem a kormányprogram megvalósítása motiválná, hanem a vagyonszerzés, soha nem jutna az eszébe, hogy elvállalja Strassburgban és Brüsszelben a bokszzsák szerepét. Cselekedhetne szocialista-liberális elődeihez hasonlóan, kényelmesen, simulékonyan, konfliktusokat és ellentmondásos helyzeteket elkerülve, mellesleg csendben sütögetve a maga pecsenyéjét. Ő maga és a családja is sokkal jobban járna, ha nem rá irányulna állandóan a negatív rivaldafény. Árusíthatná a haza maradék ezüstjét és szaporíthatná a nagyhatalmak körül csoportosuló lakájok sorát. Ne legyenek kétségeink, lett volna rá módja, hisz kimondva-kimondatlanul nyilván sokszor felkínáltak neki is néhány jónak látszó üzletet. Ha Orbánt a pénz motiválná, már régen lehetne Altus ZRt-je, és nyerhetne vele ő is 5 millió eurót „nyílt” uniós pályázatokon.
Megtehetné – de nem teszi meg!
Inkább kimegy Strassburgba, egész Európa előtt elmondja különvéleményét a megélhetési bevándorlásról és az értékvitákról, és a kezdeti felhördülés után Európa-szerte egyetértő fejbólintásokra talál.
A gazdaságban működő vállalkozóknak egészen más a motivációja. Ők üzleti sikerre törekszenek. Ez a munkájuk, ez a feladatuk, ez határozza meg a gondolkodásmódjukat. Kapcsolódnak a politikához is, persze, de mindig az üzleti cél az elsődleges. Lobbiznak a mindenkori kormányoknál, hogy egyenlők között az elsők lehessenek. Amíg a tisztesség határain belül marad, ez természetes folyamat. Mint ahogy a mindenkori kormányok is jó néven veszik, ha a sikeres vállalkozók egyben a kormányprogram támogatói is, a kultúra, a művészet, a sport vagy éppen a szociális gondoskodás, sőt, a média területén.
Nyilvánvaló, hogy a politika, az üzleti élet és a gazdaság szimbiózisban él. Nem véletlen, hogy a lobbizók Brüsszelben az EU épületei közelében már egy városrésznyi területet foglalnak. De ez nem jelenti azt, hogy a vállalkozó és a politikus tevékenységének tartalma is fedi egymást.
A Simicska-Orbán kapcsolatra visszatérve: a törvények és az erkölcsi szabályok keretei egyik félnek sem adhatnak felmentést bizonyos határok átlépésére. Ha a vállalkozó tágítani akarja a birodalmát, tegye meg, saját erejéből, hiszen bőven van már miből. Lépje át az országhatárt, induljon külföldi tendereken, tőkéjét helyezze ki más országokba, oda, ahol megítélése szerint gazdaságos.
De bármilyen sikeres és gazdag egy vállalkozó, üzleti célok érdekében nem avatkozhat bele a kormány munkájába. Helytelen az az út, ha nyomásgyakorlással próbálja rákényszeríteni a kormányt olyan kedvezmények nyújtására, amelyek nem legálisak, vagy nem férnek bele a választók által jóváhagyott nemzetstratégiába. Tudomásom szerint Soros György sem kíván az USA elnöke lenni, és Obama elnök nem szándékozik elfoglalni a brókerguru birodalmát.
A magyarországi viszonyokat látva az erkölcsi vonatkozásokon kívül gazdasági értelemben is meggondolatlan lépés a Simicska-médiabirodalom 180 fokos ideológiai fordulata. Nem hiteles az emberek szemében, ha egy hagyományőrző, konzervatív napilap, a Magyar Nemzet minden külső indok nélkül, egyik napról a másikra a korábban vallott értékeit megtagadva színt vált. Hibás döntés, ha értékes territóriumát feladva, a HÍR TV-vel és Lánchíd Rádióval együtt a Népszabadság – Népszava – Klub Rádió – ATV területére kér alázatos bebocsátást. Ott már épp elegen vannak az olvasói igényekhez képest. Ugyanakkor az elhagyott, eddig sikeres médiaterületre azonnal tódulnak majd az új vállalkozók.
Nem kell társadalompszichológusnak lenni ahhoz, hogy belássuk: a polgárok, az újságolvasók, rádióhallgatók és tv nézők identitását nem változtathatja meg egy-egy médium arculatváltása. Átmenetileg, a felszínen talán lehet zavart kelteni a fejekben bizonyos csúsztatásokkal vagy az információk félremagyarázásával. De az emberek világnézete nem változik meg, sőt, megfigyelhető, hogy egyre rosszabbul reagálunk az agymosási kísérletekre.
Talán még nem késő. A sikeres üzletember is beláthatja, hogy ezúttal rosszat lépett. Sok évtizedes pályafutása során nyilván nem ez az első hibás döntés. De korábban ilyen esetben talán levonta a tanulságokat és rugalmasan változtatott. Ha így volt, sikerének valószínűleg ez az egyik titka.
Fogy az idő, ideje korrigálni, a médiában halálos következményekkel jár a hitelvesztés. A nemzeti érzelmű civil társadalomtól távolodó médiabirodalom visszafordulására talán még van esély.
Ne feledjük, hogy a politika más, mint az üzleti élet.
Itt a szerva joga mindig az állampolgároké.
