Kérjük, ismerőseit ösztönözze aláírásra, kezdeményezés népszerűsítésére!

Aláírhatja itt: https://eci.ec.europa.eu/010/public/#/initiative

Kedves Önkéntesünk!

EGY HÓNAP ONLINE ALÁÍRÁSGYŰJTÉS UTÁN MEGÁLLAPÍTHATÓ, TÍZEZER ALÁÍRÁS KEVÉS!

Vasárnap telik le két hónap azóta, hogy a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés nyilvántartására vonatkozó határozat jogerőre emelkedett. Szintén vasárnap lesz egy hónapja annak, hogy az online aláírásgyűjtés elindult. Az első alkalom, amikor mérleget készíthetünk arról, hogy eddig mit tettünk, és ennek milyen eredményei vannak.

Legjelentősebb az erdélyi magyar pártok összefogása, a Rákóczi Szövetség egyhangúan elfogadott közgyűlési támogató határozata, de nagy örömmel töltött el főtisztelendő dr. Jakubinyi György érsek úr pozitív válasza, amelyet megkeresésünkre küldött. Ugyanakkor a külföldi visszajelzések – EFA, FUEN, Baszk Nemzeti Párt – azt jelzik, hogy az aláírásgyűjtés európai kiterjesztése sem marad el.

Egy hónap alatt 10500 aláírás érkezett az Európai Unió 24 tagállamából. Ezek közül Magyarországon 6300 és Romániában 3100 aláírás gyűlt. Ha ez az ütem nem gyorsul fel, akkor 2020. május 7-éig mindössze százezer aláírás fog összegyűlni, azaz a szükséges támogatásoknak egy tizede. Ezzel arra akarom figyelmeztetni partnereinket, a közvéleményt, hogy az első egy hónap eredménye kevés! Komoly erőfeszítéseket kell tennünk mindannyiunknak, hogy megismertessük a kezdeményezést az emberekkel, hogy tudatosítsuk, sikere – azzal együtt, hogy európai polgári kezdeményezés – magyar nemzeti érdek.

Tudatosítanunk kell, a kezdeményezést nem elég aláírni, hanem másokat is aláírásra kell ösztönözni! A tízezer támogató aláírás elegendő ahhoz, hogy lavinaszerű folyamatot indítson el, és bízunk abban, hogy ez meg is fog történni. Ilyen számú támogató, aki első hónapban aláírta a kezdeményezést, kellően elkötelezett ahhoz, hogy ők alkossák a kemény magját a mozgalomnak.

Egy hónap múlva újabb mérleggel fogunk jelentkezni. Ismételjük: a sikerhez havonta legkevesebb 100 000 támogatóra van szükség!

Marosvásárhely, 2019. július 5.

Izsák Balázs
a Székely Nemzeti Tanács elnöke

Tárgy:

Az Unió kohéziós politikája kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő régióktól.

Fő célok

A fentiekben jelzett régiók, köztük a közigazgatási hatáskörökkel nem rendelkező földrajzi körzetek lemaradását úgy kell megelőzni, a gazdasági, társadalmi és területi kohézió feltételeit fenntartani, hogy közben sajátosságaik ne változzanak meg. Ehhez biztosítani kell számukra a hozzáférés esélyegyenlőségét a strukturális alapokhoz, minden más EU alaphoz, forráshoz, programhoz, meg kell teremteni a garanciákat sajátosságaik fenntartásához, a megfelelő gazdasági fejlődéshez, hogy az Unió átfogó, harmonikus fejlődése fenntartható legyen, és kulturális sokszínűsége is fennmaradjon.

Aláírhatja itt: https://eci.ec.europa.eu/010/public/#/initiative