Tisztelt Elnök Úr!
Szegeden a baloldali uralom ellenére is léteznek hazáért aggódó magyarok. A legutolsó megbeszélésünk alkalmával olyan gondolatok hangzottak el, amelyek nyilvánosságot igényelnek. A Szegedi Gondolkodó Magyarok Közössége – mint civil szervezet – úgy döntött, hogy nyílt levélben, vagy politikusoknak címzett levélben juttatják el az elhangzottakat.
A jelzett levelet mellékletként csatoltuk. Ha önök is úgy ítélik, hogy a levél megérdemli a nyilvánosságot, akkor megköszönjük, ha segítenek terjeszteni.
Tisztelettel a Szegedi Gondolkodó Magyarok Nevében
H.A.
___________________________________________________
Tisztelt Elnök Úr!
Engedje meg, hogy ismertessük a Szegedi Gondolkodó Magyarok Közössége (Szegedi GMK) véleményét az ősszel esedékes betelepítési népszavazás várható körülményeiről a megtörtént Brit népszavazást követő napon.
Ismeretes, hogy a kilépéspártiak győztek csekély előnnyel. Korai lenne az örömünk, mert ebben a lopakodó birodalomban nem szokás a szavazások eredményét figyelembe venni, ha az szembe megy az elvárt eredménnyel (lásd az uniós alkotmánytervezet népszavazáson való elutasítását, vagy a megszorítások tárgyában született görög népszavazási eredményt. Az egyik lisszaboni szerződés formájában visszaköszönt, a másikat a görög parlament egyszerűen figyelmen kívül hagyta.) Jelenleg egy dolog biztos Britanniában: Cameron lemondott és nem térhet vissza, mert büntetlenül nem lehet a páriáknak népszavazást ígérgetni.
A brit kilépési szándék győzelme után a magyar vezetők siettek kijelenteni, hogy Magyarország nem lép ki az unióból. Ezzel a népszavazás sikerét latolgató részletek közlése értelmetlenné vált, a labdát feladták, már csak le kell ütni: Ha a népszavazás eredményét Brüsszel nem veszi figyelembe (miért lenne rá kötelező) további ellenjátékot nem helyezünk kilátásba – minek is menjünk el szavazni?
Tévedés ne essék: nem azt vártuk, hogy Magyarország lépjen ki az unióból, de igenis azt, hogy minden nyilatkozó a portásig bezárólag rögzítse az unióban fennálló anomáliákat, és tegyen javaslatot a fennálló zavarok megoldására. Megértjük, hogy az úgynevezett ellenzék később számon kérhető nyelvcsapásokat vár el, de ma még nem kötelező. Kapálózzunk, hogy Brüsszel is megértse! Írhattuk volna azt is: hogy Kapálózzunk, hogy a baloldal is megértse!
Javasoljuk inkább azt, hogy ez a szerencsétlen, világháborúkban kivéreztetett európai népség vegye észre azt, hogy lépésről lépésre, betűről betűre lopják el tőle nemzeti szuverenitását – írhattuk volna azt is, hogy a nemzeti jövendőt. Bizonyos, hogy vannak közöttünk olyanok, akik a nemzetállam hígításán, felszámolásán dolgoznak. Bizonyos, hogy a brüsszeli adminisztráció ugyanezt teszi. De miért kellene ezt a többségnek eltűrnie? Nem kívánjuk az unió felszámolását, de tegyük világossá, hogy egy nemzet dönthet úgy, hogy eddig és nem tovább. Ugyanakkor együttműködünk azokkal az országokkal, akik szuverenitásuk további feladását látják célszerűnek, lelkük rajta.
Tegyük világossá, hogy a bevándorlási kérdéskör, ennek a tételnek részhalmaza, és a népvándorlás beugró a jelen szabadságfok rögzítéséhez, úgy, mint a patkószög története: a patkószög elveszett – a patkó elveszett – a ló elveszett – a vezér elveszett – az ország elveszett. Azaz bármilyen apró tévedésnek súlyos következményei lehetnek. Ezt minden magyarnak értenie kell. Apropó – vezér: a népszavazásnak érvényesnek és sikeresnek kell lennie! Az is lesz, ha a nemzet megmaradása érdekében tett ELSŐ lépésként kezeljük. Ha az ’eddig és nem tovább’ kérdéskörét alaposan és intelligensen kifejtjük – belefoglalva az első lépést, mint a bevándorlási népszavazást –, az ellenfél várható taktikája, hogy szakmai részkérdésről van szó, tarthatatlanná válik.
Egyébként megjegyezzük, hogy magára valamit adó népség a debreceni menekülttábor bezárása miatti pénzbüntetés és még más számos és számolatlan atrocitás miatt (ezeket az ’eddig és nem tovább’ fejezetben kell felsorolni) már régen otthagyta volna ezt a konstrukciót(=EU-t). A következő néhány hónap nem lesz könnyű. Az ellenfél nap mint nap Unió-ellenességgel fog vádolni bennünket, és brüsszeli gazdáik lelkesen kontráznak majd. Bizonyos, hogy megelőző csapásokat is kapunk majd – lásd, ahogy a briteket zavarják kifelé. A háború előtt Churchill azt mondta: Európa vagy fasiszta lesz, vagy lángba borul. Most úgy tűnik: Európa vagy tovább globalizálódik, vagy káoszba taszítják.
A kétsebességes Európáról már bizonyára hallottak. Magyarország érdeke azt kívánja, hogy míg számos agymosott ország sebesen halad tovább a további integráció felé, mi ne menjünk ebbe az irányba. Nem lesz könnyű, de így tudunk belenézni a gyermekeink szemébe.
Reméljük, hogy az ’eddig és nem tovább’ definiálása több más ország érdeklődését is felkelti, végül is 500 millió csipkerózsika nem alhat át 100 évet úgy, hogy a tornyot közben lebontják körülötte.
Természetesen tudjuk, hogy az európai nemzetállamok kialakítása az abszolúttá tett monarchiákkal és a külön kormányzott régiókkal szemben – ahol még a helyi arisztokrácia belátható területeken gyakorolta az irányítást – nem régi keletű. Különbség csupán az, hogy mi ezt a játékot a pozsonyi csata óta gyakoroljuk. Ezért van az, hogy a nemzetállami konstrukció számunkra maga az élet, és maga a túlélés. Egyébként pedig szeretjük, mert a reformkori nemzedék óriásai olyan távlatokba engedtek belelátni bennünket, amely még 1000 évre elegendő. Ehhez képest azt elvárni a Trianonban megcsonkított magyar nemzettől, hogy önként és dalolva asszisztáljon a nemzet felszámolásához, hibás helyzetértékelésre utal,
annak ellenére is, hogy az egy főre jutó hazaárulók számát tekintve dobogós helyünk van. „Új világot építünk és ez a legszebb mesterség” hallottuk gyakran ezt a nótát a rádióban. Nekik – gondoltuk magunkban, mert nem volt tanácsos hangosan kijelenteni. Azóta tudjuk, hogy ez a szép új világ az egyén és a nemzet önrendelkezésének fokozatos – lopakodó – felszámolását jelenti. És hova jutottunk, ha a globalizáció bevégeztetett? Az új világ urai nem lesznek boldogabbak, csak megnyugodhatnak, a hazaárulókból lett lágerőrök pedig szembenéznek azzal, hogy egyre kevesebb kell belőlük. A társadalom, ha még annak lehet nevezni, fokozatosan a teokratikus (egyházi hátterű hatalomgyakorlás) fasizmus állapotába megy át. Értesíteni kell Fukuyama urat, hogy ez sem lesz a történelem vége, mert a lázadás nem csak a rabszolgák kiváltsága.
Nem véletlenül akarta az érettségi tárgyak közül a történelmet kivenni egy SZDSZ-es oktatási miniszter, és nem véletlen az sem, hogy a vita azóta sem jutott nyugvópontra, nem véletlen az sem, hogy a szuverenitások feladásának folyamatát mindvégig demokráciának nevezik, annak ellenére, hogy az így előállt közvetett konstrukciók halmazában az egyénnek semmilyen kompetenciája nincs.
Legyenek erősek: Róma kezdetben köztársaság volt. Akkor még a demokrácia és a köztársaság egybetartozó fogalmak lehettek. A változás egy görög városállamhoz Athénhez kötődik: ma már keveset tudunk a görög kultúrát megalapozó népekről, de eleget arról, hogy a Peloponnészoszi-félszigetet az iónok gyarmatosították, majd földjét lelkiismeretesen felosztották maguk között. Probléma akkor keletkezett, amikor a későbbi jövevények részt kértek akármiből. Ezt a kompetenciát már nem lehetett a tulajdonszerzéshez kötni. A megoldás zseniálisnak bizonyult: legyen a jogszerzés alapja az érkezéstől eltelt idő, beleértve a helyben lakást. Nem véletlen az, hogy ma a demokrácia nem a köztársaság, hanem a liberalizmus szinonimája. Nem véletlen az, hogy a liberalizmus a demokráciát vallási rangra emelte, így az nem keres kompromisszumot (hatalmat akar). A hatalom birtokában, sőt árnyékában is mindent tagad, a paternalista államot, a családot, a területi integritást. A demokrácia továbbélő darwinizmus; azt a látszatot kelti, hogy bárki lehet sikeres a létért folytatott harcban, azaz kerülhet zsákmányszerző pozícióba. Ezért fontos mindent piacosítani; mert az áru közvetlenül hasznosítható zsákmány. Ezért fontos a pénzviszonyokat uralni; mert a pénztulajdon még az áruk birtoklásánál is nagyobb szabadságot biztosít.
Ha saját szabadságát biztosította minden mást elutasít, ebben könyörtelen és következetes. Mások szuverenitását kakukkfióka módjára kezeli, amíg a fészek teljesen ki nem ürül. Ezért szükségszerű a mi szuverenitásunk feltétel nélkül megmaradónak tekintett elemeit maradék nélkül sorba szedni, és az amúgy is meddő kommunikációt a tárgyban beszüntetni. Az ’eddig és nem tovább’ követelménye ezt jelenti. Megdöbbentő, hogy ez a tétel nem került elő az európai köztudatban, és senki sem állított alternatívát az egy irányba menetelés mellé. Valóban csak a kilépést lehet fontolgatni? Nincs mód a nemzetek lebontását kiiktatni? Nincs mód ezredévnyi folyamatok jelen állásának a tiszteletet megadni? Nincs mód a nemzeteknek saját kultúrájukat követni? Nincs mód a nemzeteknek etnikai önazonosságukat megőrizni? Ha nincs, úgy képezzük magunkat szuverenitásból:
Vegyük előbb a népszuverenitás elvét. Nyilvánvaló, hogy nemzetállamban a nép túlnyomó részben azonos a nemzettel. A nemzetfogalom alatt azt a megengedő meghatározást értsük, hogy magyar az, aki magyarnak vallja magát. Hogy mit tesz magyarnak lenni azt saját életünkkel és kultúránkkal bizonyítjuk. Nos, ha a népszuverenitást együtt kezeljük a nemzeti szuverenitással, számítsunk kritikákra, mégpedig hét irányból. A nép egyedekből áll. A szuverenitásról mi állítottuk, hogy azt teljes joggal és korlátlan cselekvőképességgel gyakoroljuk, a szuverenitás tehát hatalom. De állíthatjuk-e, hogy a nép homogén? A nép az emberiség nagy családjának a része., és bárki állíthatja, hogy a szuverenitás tárgykörében említett jogok valójában emberi jogok, minden lokális, nemzeti vonatkozás nélkül. Mi az, ami mégis a népet nemzetet speciális és elkülönült státussal ruházza fel? A meg nem ismételhető múlt, amelynek egy szeletét a sajátjának érzi, és a saját nyelve, amely ennek a múltnak a lenyomata, és minden forráseltüntetés (forráshamisítás, nyelvújítás) ellenére is rendelkezésre áll. A nemzeti múlttal való azonosulás biztosítja a szolidaritás eszméjét és e múlt folytatásának igényét. A folytatás szó vezet át a családhoz: A család olyan közösség, amely szellemileg és fizikailag képes reprodukálni magát, és rendelkezik egy további csodálatos képességgel: hitelközösség. A téli tüzelő nyári megvásárlásától a gyerekek taníttatásáig, a lakásra, vagy télikabátra gyűjtés folyamatában a meglévő erőforrások folyamatos átcsoportosítása zajlik. A dolog lényege nem az, hogy a forrás készpénz, vagy értékelő állító tevékenység, hanem az, hogy egy zárt hitelközösségen belül működik.
A család természetes következő nagyobb egysége a nagycsalád és a nemzetség. Ezeket a fogalmakat már kigyomláltnak tekinthetjük. (Házi feladat = ha a rokonok hetedíziglen tartoznak segíteni egymást, címezzük meg ezt a hét levelet magyar nyelven a rokonsági fok megjelölésével!)
A nemzetségek nagyobb egysége a nemzet, amely még rendelkezik a családoknál definiált tulajdonsággal, nevezetesen, működő kockázati közösségként működik, illetve minden képessége megvan hozzá, hogy úgy működjön. Úgy, ahogy a családban a forrásátcsoportosítások egyetértett szándéka meghatározza a felhasználást, úgy a nemzetben is az erőforrások felhasználása ugyanazokat a célokat szolgálja: túlélés, az önazonosság fenntartása, a reprodukció.
A források átcsoportosítása közvetítő jeleket igényel: ez a pénz. Minden hitelközösség gond nélkül kibocsájthatja ezeket, hiszen saját használatára teszi, ez a közösség pénzrendszere, a közpénzrendszer. A nemzet mint hitelközösség funkcionális reprezentánsa az állam. A közpénz lényege az, hogy nem magánszervezetek, hanem az állam bocsátja ki. Fontos, hogy az állam ab ovo kamatmentesen bocsátja ki, míg a magánpénzekért ab ovo kamatot kell fizetni. Ha Marx úr óta elfogadjuk, hogy a társadalom mozgató rugói alapvetően a gazdasági folyamatok, és a gazdasági folyamatokban egyenlő feltételekkel való részvétel a demokrácia alapja, úgy ne vitassuk, hogy a népszuverenitás fontos eleme a saját maga által kibocsájtott közpénz használata.
A szuverenitás létfontos eleme még a nemzet nyelvének megőrzése. Ebben sem lehet kompromisszum. Némi szerénytelenséggel, de nem megállva, hogy saját korábbi anyagunkból idézzünk, 2011. márc. 23-án az alkotmányügyi bizottsághoz megküldtük 13 pontból álló anyagunkat „Fontosnak tartott részletek az új alkotmányhoz” címmel. Ebből néhányat idézünk:
1.) A magyar állam a saját területén az államhatalmat teljes joggal és korlátlan cselekvőképességgel gyakorolja. A választók kétharmadának felhatalmazása alapján a szuverenitás egyes elemeiről lemondhat meghatározott, legfeljebb 5 éves időtartamra. Az 5 év utáni megerősítés, vagy elvetés kizárólag népszavazás útján történhet.
2.) A magyar állam kilépési szándékát az európai unióból egy, a belépéssel megegyező feltételekkel megtartott népszavazáson érvényesíti úgy, hogy a kilépés pillanatában nem támaszt és nem fogad el követeléseket.
3.) Az alkotmány nem tartalmazhat népszavazási tilalmakat az uniós ügyekben, beleértve a kilépést is, akkor sem, ha azt magánszemélyek kezdeményezik.
4.) A magyar állam az uniós jogrend bármilyen változtatását csak népszavazás útján érvényesítheti.
A többi pont nem tartozik ilyen szorosan a tárgyhoz. A javaslat papírra vetésekor nem voltak illúzióink az európai unióról, de a bevándoroltatás tömegessé tétele bennünket is váratlanul ért.
A bevándorlási népszavazást meg kell nyerni, mert különben a további dominók is dőlnek és kiszolgáltatottságunk véglegessé válhat. A harc veszélyben van! Most lehetőség nyílt, hogy pozícióinkat stabilizáljuk és a nemzet maradékának etnikai szétzilálását elutasítsuk. Csak a győztes elutasítás után maradunk versenyben. Ebből a szempontból érdektelen, hogy az unió az eredményre mit válaszol. Az érdek az, hogy a győztes népszavazás után haladjunk tovább. Hosszú és bonyolult küzdelem vár ránk.
Szegedi Gondolkodó Magyarok Közössége
Szeged, 2016. jún. 30
