Stoffán György: Veni Sancte… – 2019 – Évnyitó ünnepi beszéd

Ismét egy új tanév előtt állunk, de mint minden új tanév, ez is ezernyi feladatot rejt. Közös feladatokat, hiszen tanulni, taníttatni és tanítani kell. Mindenkinek a saját helyén kell a legtöbbet adnia, hiszen mindnyájunk közös érdeke, hogy valóban kiművelt emberfőket neveljünk, hogy keresztény-keresztyén magyar ifjúság vehesse majd át Magyarország vezetésének stafétáját, amikor eljön majd annak az ideje. Mindenkinek megvan a feladata ebben a munkában.

A diáknak az, hogy tanuljon. Hiszen más elfoglaltsága, kötelezettsége nincsen. Tanuljon a szüleitől, tanuljon a pedagógusoktól és tisztelje őket, hallgasson rájuk még akkor is, ha azt hiszi, hogy ő sokkal okosabb és értelmesebb, mint ezek a buta felnőttek, akik befolyásolni akarják az ő életét és megkövetelik tőle az engedelmességet. Amikor ilyesfélére gondoltok, akkor azt is tegyétek fel kérdésként magatokban, hogy vajon miért volna a felnőtteknek érdeke az, hogy titeket neveljenek, tanítsanak? Értetek, a Ti érdeketekben teszik, hogy már most tanuljatok kötelességtudatot, rendszeretetet, alázatot és hazaszeretetet. Mai ostoba világunk arra sarkal benneteket, hogy csak a jogokat tartsátok szem előtt. Nos, jogok nincsenek kötelezettségek nélkül. Annak vannak jogai, aki letesz valamit az asztalra, aki értéket teremt. És Nektek, kedves diákok, könnyű ezt megvalósítani, hiszen Ti magatok váltok értékké, ha eredményesen tudtok alkotni, tanulni. Hiszen mi az általunk megélt tapasztalatot, tudást adjuk át Nektek, amit Ti majd tovább fejlesztetek, s így váltok mind értékesebbé. Erre pedig nagyon nagy szükség van a mai világban, mert mára a szabadosság, az ostobaság és az Isten-ellenesség vált uralkodó eszmévé, amely eszme ellen tudással, erkölcsi tartással, hazaszeretettel, egymás megbecsülésével és tiszta gondolatokkal kell harcolni, ha saját országot akartok magatoknak, ha az elődök tudását akarjátok kamatoztatni. A Ti kötelességetek a tanulás, a jogotok pedig az, hogy tanulhattok, szerethetitek a szüleiteket, becsülhetitek a tanáraitokat, s megkapjátok ezek ellenértékét, a tudást, az erkölcsi nevelést és a becsületet.

Ezernyi dolog van, amivel ma nem értetek egyet, amiről azt gondoljátok, hogy felesleges, hogy Ti jobban értetek hozzá. Azonban a lázadás csak pillanatnyi öröm. Felnőttként majd igyekeztek elfelejteni, eltitkolni és magatok előtt is szégyellni fogjátok a diákévek „bölcsességét”. Üres pohárból nem lehet inni. Inni csak olyan pohárból lehet, amelyben van élvezetesen friss forrásvíz. Most ezt a forrásvizet kapjátok cseppenként, minden tanévben, s úgy gazdálkodjatok vele, hogy a poharatok megteljék, és felnőttként jóízűen ihassatok belőle. És a poharat ne törjétek el, ne csorbítsátok ki, mert Nektek ma úgy tetszik. A csorba pohár később fájó sebeket okozhat…

Kedves tanulók, fiatalok, Kedves Diákok! Nem idézek nagy gondolkodóktól, mint ahogyan az ünnepi beszédekben szokás… mert ma, a nagy gondolkodók némák. Mai világunk kuszaságában, az esztelenség korszakában inkább szólnék a szülőkhöz, a pedagógusokhoz.

Önöknek sokkal nagyobb felelősségük és feladatuk van, mint dédanyáink, nagyanyáink korában a szülőnek és a pedagógusnak voltak. Hiszen azokban az időkben rend volt. Léteztek erkölcsi normák, volt nemzeti érzés, és volt hit, amelyből meríteni lehetett. Ha ma Európát és a világot nézzük, a látvány elborzaszt és megdöbbent. Leépülő félben lévő nemzeteket látunk, szülőket, akik gyermekeik nemét akarják megváltoztatni, pártokat és civilszervezeteket, amelyek a pedofíliát, a drogok liberalizálását, és többlet jogokat akarnak, amelyek az egynemű szerelmet preferálják, előadásokat tartanak iskolákban, de már az óvoda bejáratánál vannak hazánkban is. Ma még itt és most elmondhatom, hogy mindezek – mint azt Önök is tudják – egy élhetetlen és otromba világot teremtenek, amely beteggé teszi a lelkeket, ronccsá teszi a testet, megrövidíti ezeknek a gyermekeknek az életét. Ne hagyjuk hát, hogy beszüremkedjen iskoláinkba ez a fertőzés. Bármilyen maradinak, konzervatívnak tűnik is, vegyék elő azoknak a nagy pedagógusoknak a könyveit, akik századokkal ezelőtt embereket neveltek, akik leírták mi a pedagógus kötelessége és e kötelességet miként teljesítheti a legcélravezetőbben. Önök magyar keresztény-keresztyén gyermekek jövőjét faragják ma, mint a szobrászok. Ne torzókat alkossanak, hanem teljes alakot, kimunkált redőket, tiszta tekintetet, erős kart… Ha Önök ma nem jól végzik a munkájukat, ezeknek a gyermekeknek ártanak. Ha nincs fegyelem és következetes követelményrendszer, ha nincs tisztelet, akkor nemcsak ezek a gyermekek vesznek el, hanem Önökkel együtt az ország és ennek a nemzetnek a kultúrája is.

Kedves Ünneplő, Évkezdő Gyermekek és Felnőttek! Röviden ennyi az, amit elmondani akartam. Mindnyájunk jövője és megmaradása áll vagy bukik az iskolán és a templomon. Ha bármelyiket is feladjuk, önmagunkat adjuk fel. A gyermek feladata a tanulás, a szülőé a taníttatás, a tanáré a tanítás. A gyermek kötelessége a hála, amiért a szülő biztosítja, hogy tanulhat, a szülőé, hogy megkövetelje a gyermektől azt, ami a gyermek faladata, a pedagógusé, hogy a gyermeket tanítsa, és megkeresse a lelkét is… és mindannyiunk kötelessége és feladata, hogy hitünk szerint kérjük a Teremtő Isten segítségét abban, hogy ezek a gyermekek értékes, tudós, tisztességes, magyar és keresztény felnőttekké váljanak. Ez a generáció, amely ma az iskolák padjaiba ül – 1-től 12-ig –, fogja eldönteni nemzetünk, hazánk és hitünk sorsát. Ilyen felelősségtudattal és tudattal induljanak a 2019-es tanévnek. És ne feledjék azt a két tantárgyat is tanítani, amely nem szerepel a tantervben… a zenét és a művészetet. Mert lehet minden nap tornaóra, ha az ép testhez ép lélek nem párosul…

Munkára fel Hölgyek és Urak! Isten áldja Önöket!