Sajtótájékoztató anyaga

A Civil Összefogás Fórum a magyar polgárok, egyesületek és alapítványok felkérésére kidolgozta azt a megoldást, amely lehetőséget biztosít arra, hogy a Parlamentbe küldött képviselőknek megköszönje, hogy az új Alaptörvényre igennel szavaztak. Így 2011. április 18-án, délután emléklapot kívánunk átadni az Országgyűlésben az alkotmány megszavazása után Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének azzal, hogy minden alkotmányozónak juttassa el a civilek által megküldött emléklapot.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Egy idézettel folytatnám: Illyés Gyula mondta: „Eltéved, kinek az út az irány és nem a cél”. A civil társadalom legfontosabb célja 1989. óta a valódi rendszerváltás volt. Ugyan a rendszerváltás útjára léptünk, de eltévedtünk, szem elől vesztettük a célt. Ennek köszönhetően az útirány megvolt, az úton csak kóvályogtunk. Úgy véljük, hogy a valódi rendszerváltás legfontosabb eleme az új Alaptörvény elfogadása. Ez az Alaptörvény a magyar nép alkotmánya lesz. Az elfogadás után a következő, s valóban a rendszerváltást befejező cselekvés az elszámoltatás, amelynek sikeres és igazságos véghez vitele után fellégezhetünk, megtörtént a rendszerváltás.

Szilárd meggyőződésünk, hogy az Alaptörvényre igennel szavazók beírják nevüket történelmünk dicsőséges oldalaira. A legjobb alkotmányjogászok mellett az alkotmányozásban részt vettek a választópolgárok, civil szervezetek százai és szabadon eljuttathatták véleményeiket az Országgyűlés Alkotmányozási Eseti Bizottságához.

Eközben a hatalmi pozíciótól megfosztott szocialista, liberális oldal megtagadta választói képviseletét, nem vett részt a parlamenti törvényalkotási vitákban, véleményét külföldön és az utcán mondta el. A nagyszerű lehetőséget, hogy minél jobb legyen az Alkotmány és minél több vélemény ütközzék, elszalasztották és az alkotmányozás teljes időszakát az ellenzéki politizálás vélt érdekeiben használták fel. Az Európai Unió szerint is az alkotmányozás a csatlakozott országok belügye. Csak remélni tudjuk, hogy a Médiatörvénynél már megmutatkozott, nemzetközi szintre kivitt szocialista, liberális támadások hazánk alkotmánya ellen nem kezdődnek meg. Továbbá reméljük azt is, hogy a jelenlegi ellenzék nem bújik szocialista és liberális párttársai szoknyája mögé az Európai Parlamentben és az ő segítségükkel onnan nem támadnak az új magyar alkotmányra.

Magyarország az Unióhoz csatlakozott kelet-európai országok közül utoljára változtatta meg alkotmányát. A Preambulumban világosan fogalmazódik meg, hogy büszkék vagyunk történelmi múltunkra, nemzetben gondolkodunk, ismerjük a Szent-Korona szakrális összetartó erejét és a kereszténység nemzetmegtartó szerepét.

Az Alaptörvény kiemeli forradalmaink vívmányait. Szólni kell arról is, hogy az 1949-es, a szovjet gyarmatosítók által ránk erőszakolt alkotmány épp úgy nem a magyar népé volt, mint az 1989-es paktumos, MSZMP-s parlament által jóváhagyott alkotmány. A magyarokat joggal bőszítette nem csak a szovjet csapatok ideiglenes tartózkodása Magyarországon, hanem ennek a jelzőnek a használata a magyar alkotmányban, hiszen az előbbi ötven évig szabta meg sorsunkat, míg az utóbbi több mint húsz évig megtartotta az alkotmány átmeneti státuszát.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Nagy örömünkre szolgál, hogy április 18-án az Országgyűlésben a bemutatott emléklappal, a civil társadalom nevében, személyre szólóan tudjuk megköszönni az igen szavazatokat.

Szerző
CÖF

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!