Úgy nyolc éve történt. Jogot tanítottam egy magániskolában, ahol az első órán az államalapításról volt szó. Természetesen megemlítettem, hogy államalapító királyunk Szűz Máriának ajánlotta fel országunkat, így mi Isten anyja oltalma alatt állunk.

Délután kétségbeesett telefont kaptam az intézmény igazgatójától: az egyik diák anyukája telefonált be felháborodottan, követelve, hogy azonnal rúgjanak ki, mert tűrhetetlen, hogy egy felsőfokú iskolában ilyen szörnyű hazugságokkal és keresztény vakítással terhelem a tanulni vágyó ifjúságot. Nos, a tanuló és édesanyja erősen komcsi szélsőséges liberális kötődése a későbbiekben egyértelműen bebizonyosodott. Újabb bizonyíték volt arra, hogy ez a fajta ember retteg a hittől és gyűlöli Istent. Mert fél tőle.

Pedig akár ők is ismerhetnék a Hartvik győri püspök által a Szent István-legendájában leírt szavakat, amelyeket első királyunk a halála előtti napon, 1038. augusztus 14-én (más források szerint halála napján, vagyis augusztus 15-én) mondott: „Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseim­ben a szentegyházat a püspökökkel, papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom.”

Így lettünk apostoli királyunk jóvoltából Regnum Marianum, azaz Mária királysága.

A felajánlás egyedülálló a világon, ráadásul közjogilag is értelmezhető, hiszen a Regnum Marianum egy eszme, amely meghatározó módon áthatja ezeréves történelmünket. Az is erősíti az eszme erejét, hogy – a Hartvik-legenda szerint II. Szilveszter pápa Istvánt apostolnak nevezte, hiszen a Szent Koronán túl az apostoli kereszt (kettős kereszt) adományozásával az egyházszervezés és főpapnevezés jogát is átruházta szent királyunkra, akit e kiváltság birtokában népének apostolává tett.

A megáldott márvány alapkő a Mária-ház falába építve látható

Fotó: A szerző felvétele

Felfogjuk-e, megéljük-e, hogy mit jelent Szűz Mária, – nekünk, magyaroknak más néven is nevezhetően – a Boldogasszony oltalma, védereje, amely segíti a bajba jutottat, s amely védelmezi a segítségre szorulót?

Mit válaszolnánk arra a kérdésre, hogy mégis, hogy éltük túl a fele népesség, mintegy másfél millió ember elpusztítása után a tatárjárást? Hogy álltunk talpra a százötven éves török és a négyszáz éves Habsburg-elnyomás után?

Felfogjuk-e, hogy hazánk 1920-as amputálása, a második világháborús vereség, a jóvátétel-fizetési kötelezettségek brutális halmaza és a negyvenöt évnyi szovjet terror után az IMF, az SZDSZ-es és a gyurcsányi aljasságok hálójából mégis hogyan keveredtünk ki?

Hogy éledtünk fel főnix módjára minden kudarc és veszteség ellenére a nyakunkba szakadt turáni átok, a megosztottság, a nemzeti minimum hiánya mellett is?

Hogy van az, hogy a legsötétebb pillanatokban mindig színre lépett egy Hunyadi, egy Zrínyi, egy Rákóczi, egy Széchenyi, egy Bethlen vagy éppen Orbán Viktor?

Más népek ennyi sorstragédia után már rég megszűntek volna. De mi, akik kezdetben csupán mintegy négyszázezren beékelődtünk a szlávok, a germánok és az oszmánok közé, megmaradtunk. Ezer éve él a világban egyedülálló nyelvünk, fennmaradtak népszokásaink, táncaink, hagyományaink. Pedig igencsak sokan vannak, akik mindent elkövetnek, hogy gyökereinket, értékeinket és minden, erőt adó szent dolgot sutba dobjunk, és beleolvadjunk az abnormalitást kiváltó kreált szabadságjogok globális világába.

A megmaradásunk és állandó talpra állásunk csakis úgy lehetséges, hogy létezik egy felsőbb erő, egy eszme, ami óv, ami segít minket mint népet, mint nemzetet.

Nem ismerek más ilyen erőt, mint Mária oltalmát. Regnum Marianum!

Oltalmazónk Jézus keresztre feszítéséig tartó életéről meglehetősen sokat tudunk a Bibliából, de annál kevesebbet szent fia halálának utáni éveiről, bár Mária mennybevételének története kedvelt témája a középkori egyházi művészeteknek. Korábbi tudásunk szerint elpihent, elszunnyadt testét az Olajfák hegyén vágott sziklasírba temették. Aztán egy szegény németországi parasztcsalád leánya, akit Szent II. János Pál pápa 2004-ben boldoggá avatott, Emmerich Anna Katalin (1774–1824) ágostonrendi apáca nyilvánosságra hozta látomását.

Többek között megálmodta, hogy Szűz Mária élete utolsó éveit „Efezustól háromórányira” egy házban töltötte. Az apáca látomásait Clemens Brentano jegyezte le. A könyv hatására 1881-ben egy francia pap, Julien Gouyet abbé felfedezett egy Égei-tenger felé néző ősi, romos kis kőházat, de akkor ennek nem tulajdonítottak jelentőséget. Aztán, tíz év múltán július 29-én egy természettudós, Henry Jung ismét megtalálta a romházat, amelynek fekvése és szerkezete hat lényeges pontban teljesen megegyezett az apáca látomásával.

Csupán érdekességként, ugyanezen apáca látomásait használta föl Mel Gibson A passió című filmjében, amikor az evangéliumokban nem található részleteket mutatott be.

Úgy tartják, a keresztényüldözés elől menekíthették Máriát a többi jeruzsálemi kereszténnyel együtt erre a vidékre, ahol Jézus anyjának házat építettek. A hagyomány szerint Szűz Mária Krisztus halála után 37-től 48-ig élt ebben a házban. Sőt egyesek szerint itt is temették el, bár az apáca látomásában feltűnt sírt – a látomással egyedül meg nem egyező módon – eddig nem találták meg.

Mária háza ma a törökországi Efezusban áll, amely felfedezése óta zarándokhellyé vált. A házat a 20. században három pápa is meglátogatta, XXIII. János, VI. Pál és Szent II. János Pál.

Az eddig leírtak minden bizonnyal sokunk előtt ismertek, de biztos vagyok abban, hogy ami most következik, az még a Regnum Marianumban mélyen hívő magyarok számára sem feltétlenül ismert. Nevezetesen az a tény, hogy a Kaposvárhoz kapcsolt Kaposfüreden a világon egyedülálló módon felépült Szűz Mária utolsó földi lakhelyének, az efezusi háznak a pontos mása.

A Mária-házat Török Marcell atya (1942–2006) saját örökségéből és önzetlen hívők adományaiból építette fel. Marcell atya életében és halálakor sok különleges, sőt csodának minősülő olyan dolog történt, amely a Szűzanyához kötötte, de az egyik legmeghatározóbb eset az volt, amikor 1972-es áldozópappá történő szentelését követő évben Bécsbe utazott, ahol Mindszenty József bíborossal találkozott.

A hercegprímástól megbízást kapott, hogy hozzon létre Magyarországon egy kongregációt, és építsen remeteséget, templomot. A megbízatás csak a kommunista rezsim bukása után valósulhatott meg, amikor először a saját családi házában kialakította a Szent Vér-kápolnát, majd adományozók segítségével saját telkén felépítette az efezusi Mária-ház pontos mását.

A Mária-ház alapkövét Szent II. János Pál pápa 1996. szeptember 7-én, győri látogatásakor megáldotta. A megáldott márvány alapkő a Mária-ház falába építve látható. A templomnak berendezett Mária-házat azonban még nem szentelték fel.

A Mária-ház ma a Mindszenty József Kongregáció tulajdonában van, adományokból tartják fenn. Mezőfi Zoltán vezetésével működik, és várja a zarándokokat. A Mária-ház nagy támogatója, talán nem véletlenül, ’56-os hősünk, Wittner Mária.

Ezek a száraz tények. Egyet kell értenem a Mária-ház honlapján írt bejegyzéssel: „Óriási a jelentősége annak, hogy a Boldogasszonynak Magyarországon valóságos, tapintható otthona van. A 21. század e nehéz éveiben a kaposfüredi Mária-ház lehet a kereszténység utolsó mentsvára Európa számára.”

De ennél még többet is jelent a kaposfüredi Mária-ház. Kapaszkodót, hitet, reményt abban, hogy a magyarok ellen kampányolók, uszítók, a hazánk beolvasztását, a teremtett világ lerombolását, a kereszténységben, nemzetben gondolkodók földönfutóvá tételét célba vevő globalisták most sem tudják legyőzni hazánkat, mert mi Regnum Marianum vagyunk!

Most, hogy határainkon belülre szorultunk, tágítsuk ki a világot a menny felé, és a magyar Mária-ház legyen erőgyűjtésünk egyik fontos színhelye. Ne úgy vándoroljunk a Mária-házba, mint tesszük azt a templomainkban, hanem úgy látogassuk meg őt, mint egy jóságos, valóságos, élő, oltalmazó anyát, aki segít a legsötétebb pillanatokban is, aki erőt ad a ránk váró harc megvívásához.

Nagy kihívás előtt állunk, ördögi az ellenségünk. Így a mi fegyverünk nem lehet más, mint amit Szent István királyunk bő ezer éve nekünk adományozott: Nagyboldogasszony oltalma. Az ő szeretete öleljen át mindnyájunkat, és támogasson abban a harcban, amelyet teremtett világunk megőrzése érdekében kell megvívnunk.

Mária segít, hisz az ő országa, az ő népe vagyunk. Egyedüliként a világon!

(A szerző jogász)