Nehéz helyzetbe lavírozta bele magát (nem, mintha sajnálnám őket) a magyarországi balliberális (magát így nevező, de inkább posztkommunista) ellenzék. A bolsi tradícióknak megfelelően csak az elemi osztálygyűlöletet megélve tudnak viszonyulni a kormánypártokhoz, főleg a karizmatikus személyiségű miniszterelnökhöz. Orbán fóbiájukban az „Orbán takarodj!” szlogenre próbálnak kifuttatni minden ügyet, mintha szakminiszterek és államtitkárok nem is lennének a kormányban, illetve hajdani, az általuk működtetett diktatúrából örökölt beidegződéseikkel és reflexeikkel mindegyiket „kézi vezérelt” politikai szereplőnek próbálják feltüntetni.
A feneketlen, önmagát fölpörgető gyűlölet, gyűlölködés persze nem is első sorban az övékkel szemben álló, ellentétes politikai filozófiának szól. Bár kétségtelen, hogy az „aki nincs velünk, az ellenünk van”, az „aki nem internacionalista, hanem népben, nemzetben, nemzetállamban gondolkodik, az fasiszta, náci, de legalább is soviniszta, antiszemita”mentalitás, amely leginkább az ötvenes években virágzott, de a posztelvtársak sem adták föl egészen, komoly hátszelet kapott a nyugati neoliberalizmustól. Még pedig, ahogy ez egyre inkább kiderül (elég csak Soros Györgyre gondolni) nemcsak szellemi, hanem anyagi hátszelet is. Természetesen megbocsáthatatlan egy ilyen hatalomhoz szokott és hatalom mániákus politikai elit számára, hogy „ez a banda helyettünk gyakorolja a hatalmat”, ráadásul ekkora szótöbbséggel, megválasztva, ami csakis csalás, vagy pedig (egyesek még idáig is eljutnak) a térséget lakó etnikumok fasisztoid beállítódásának a következménye lehet. Csakhogy erre a közéleti magatartásra, akár anyagiak, akár ideológiák motiválják, egyre kevésbé vevő még a saját, amúgy is elöregedő szavazó tábor is. Különösen, amióta migráció ügyben egyre többen ismerik fel közülük, hogy az a befogadás kultusz, amelyet elvtársaik többé-kevésbé a neoliberális kottából játszva még ma is forszíroznak, az ő bőrükre is megy. (Vagy menne, ha a kormány meg nem akadályozná.), Mert nem mindenki él közülük jól őrzött lakóparkokban, vagy óhajtana nyugatra menekülni, ahol nem biztos, hogy a mostaninál jobb sora volna. A gyűlölködő hangnemtől, megnyilvánulásoktól pedig még azok a bizonytalan szavazók is viszolyognak, akik stabil politikai értékrend híján minden gondjukért-bajukért a mindenkori kormányt szokták felelőssé tenni. (Az a gyűlölet ária, amit Bayer Zsolt ürügyén a „kitüntetés tüntetés” résztvevői fújtak, valóban csak összerántotta a kormánypárti szavazó tábort, és ahogy erre Járosi Márton is rámutatott (Hamis felháborodás, Magyar Idők, 2016. augusztus 29.), „látványosan megmutatkozott a nemzetellenes ’ellenzék’ igazi arca is”.)
Hasonlóképpen hajánál fogva előrángatott és hiteltelen a nyugaton elkövetett x-edik (és még ki tudja, hány jön utána) terrorcselekmény után, hogy ez a kormány nem valós veszélytől akarja óvni a polgárait, ami egyébként kötelessége, hanem csupán belpolitikai hasznot akar húzni a történtekből, mert xenofób, idegengyűlölő, és az ország lakókban is ezeket az érzelmeket próbálja fölébreszteni. Régi jó bolsi módszerrel olyat adnak politikai ellenfeleik szájába, amit nem mondtak (például azt, hogy összemossák a migránsokat a terroristákkal), aztán boldogan megcáfolják.(Mű) fölháborodnak azon a kijelentésen, hogy minden migráns potenciális terrorista, miközben pontosan tudják, hogy gondos, a bevándorlóknak szóló „útbaigazítások” megteremtették azt a helyzetet, hogy ne is lehessen, vagy egyre nehezebben lehessen kiszűrni az ellenséges szándékkal érkezetteket. De hát ezt (egyik) gazdag és tekintélyes pártfogójuk, a nagy humanista, emberbarát, filantróp spekuláns idézte elő. A dolgok valódi, természetes ok-okozati összefüggését kitekerve, megfordítva, úgy tesznek, mintha eszükbe sem jutna, hogy nem a kormány kelti a félelmet az emberekben valami kitalált fantom miatt, hanem a valós veszélyek miatti valós félelmek állítják az embereket a mögé a kormány mögé, amely a választók iránti kötelességét, a nyugati politikai elit döntő többségével ellentétben nem szabotálni akarja, hanem teljesíteni próbálja. Na, ez az, amit a balliberális ellenzék szavazói is egyre inkább kezdenek belátni és átlátni, minthogy ők is félnek, és tudják, hogy van mitől. Olyan megrögzött internacionalista pedig már csakugyan kevés, sőt egyre kevesebb van, aki helyesli, hogy a nemzetegyesítés (minő fasizmus!) jegyében a határon túli magyarok ne kapjanak magyar állampolgárságot, mert idejönnek, és elveszik a nyugdíjakat meg a munkahelyeket, a más kultúrájú bevándorlók pedig akkor is csak hadd jöjjenek, ha mindezt (határon kívül rekedt magyar testvéreinkkel ellentétben) valóban megcselekszik, de még mindennek a tetejébe egy kicsit(?) robbantanak is némileg) (nemileg) erőszakoskodnak, netán öngyilkos merényleteket követnek el.
Minthogy azonban ez az egész migráns-invázió, amelyről egyre több európai polgártársunk gondolja, hogy földrészünk destabilizálására van kitalálva, olyan nehéz kő, amely ki tudja, hol áll meg, még egy fontos népszerűség vesztési tényezővel kell számolniuk a posztelvtársaknak. Egyre többen fognak a veszélyeztetett nyugati országokból Magyarországra, illetve a nagyobb biztonságot adó posztszovjet országokba (főleg a visegrádi négyekhez) áttelepülni. Akik a biztonságot és az ezt biztosító politikát többre értékelik (mert kénytelenek) a nagyobb jólétnél, gazdagságnál. Mint ahogy az elvándorlás, amely az egyik fő ellenzéki csapásirány volt („ebből a fasiszta vagy fasisztoid Orbán- diktatúrából menekülni kell”), miközben a nyugati kétszer-háromszor magasabb munkabérek tényét csak úgy zárójelbe tették, sőt még a választót lenézve arra sem gondoltak, hogy tisztában van vele: más posztszovjet országokból még többen mennek nyugatra munkát vállalni, és esetleg még többen ragadnak ott, ugyancsak meg fog állni. Vagy legalább is jelentősen mérséklődhet. „Mit ér a (viszonylagos) jólétem, ha akár családommal együtt is terrorizmus áldozata lehetek?” –fogják egyre többen föltenni a kérdést, és fognak arra következtetésre jutni, hogy választani kell: gazdagság, vagy biztonság?
Alig hihető, hogy a hozzánk, áttelepülők ne tudnák értékelni az Orbán kormány migrációs politikáját! Mint ahogy az sem, hogy ne nyernénk velük mérhetetlenül sokat, ellentétben a kvótával hozzánk áthelyezett (áthelyezni kívánt) migráns áldozatokkal. Akik ennek a kvóta-rendeletnek is jórészt csak áldozatai lehetnek (kivéve persze a terroristákat, az öngyilkos merénylőket). Nem igaz, hogy nem tudták, akik ezt a válságot előidézték, azt, amit már Balzac Goriot apójának a társadalmi visszásságokba mélyen belelátó szökött fegyenc szereplője, Vasfejű is tudott: „föl kell falniuk egymást, mint a pókoknak egy fazékban!” Mert nincs annyi megélhetési lehetőség, ahány betelepülő.
K. I. B.
