Tisztelt Civil Összefogás Fórum!

Közelítünk a kampányfinishez, egyre több csontváz fog kihuppanni a szekrényekből és egyre keményebb lesz az adok-kapok. A FIDESZ-t támogatom a hibái ellenére, mert egy hazaszerető, nemzetben gondolkodó magyar ember jó lelkiismerettel ma nem tehet mást, mint teljes mellszélességgel kiállni a nemzeti, szuverenista kormány mellett, amely többek között segíti az üldözött keresztényeket, biztosította a kettős állampolgárságot, megvédte az országot a mesterséges iszlamizációtól, stb.

Ennek fényében, úgy gondolom, hogy remek innováció volna ezt a plakátot használni:

Az okokat nem részletezem, bízom benne, hogy az értő olvasó pontosan tudja, hogy mi mindent fed le ez a plakát ma.

Rutte térdre akar kényszeríteni minket. 1046 óta semmi sem változott ebben a tekintetben: https://www.youtube.com/watch?v=15us6FKsisg

A gyerekeken végrehajtani szándékozott gender agymosás tekintetében pedig ez szembeötlő: https://www.youtube.com/watch?v=15us6FKsisg

Üdvözlettel Aradról, L.Á.

________________________________________________________________________

Tisztelt CŐF Vezetőség!

Örömmel tölt el a békemenet “újratöltése”.

A világban kilóg a lóláb, de inkább az ördög patája. Régóta az az érzésem, az ellenzék és a világban más országokban is nem pártok, hanem Isten ellen harcolnak. Ezt éppen bevallották az ateisták (pedig őket is Isten teremtette), hogy szerelem van, Isten nincs. Harcolnak és kiforgatják a Teremtő törvényeit (ha tetszik a természet törvényeit) és a TÍZPARANCSOLATOT:

Reménnyel és bizakodással tölt el a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszus- Jó nyitánynak tartom, az októberi Békemenet előtt.

Sajnos már két alakalommal nem vehettünk részt a Csíksomlyói Búcsún a pandémia miatt. Ezért azt gondoltam, hogy gyönyörű Mária énekekkel vonuljunk a Békemeneten. Végtére is Mária országa Magyarország. A Gondviselés és Mária  a mi reményünk. Velük győzhetünk. Csíksomlyón, gyönyörű hangú, szenzációs karnagyunk volt: Pálmai Árpád. Biztosan sokan ismerik őt Önök közül is. Szeretném, ha felkérnék őt az éneklés szervezésére, vezetésére.

Végül idézem Mindszenthy bíboros szavait: Ha lesz egy millió ,imádkozó Magyarországon, nem féltem hazánkat.

Sz.M.
________________________________________________________________________

Önöknek írok, mivel tapasztalom, hogy sok mindenre kiterjed figyelmük.

Idősek otthonában lakom. Mivel nem kaptam meg a konzultációs kérdőívet voltam a postán, beszéltem a postással.

A posta vezetője azt mondja minden levelet kézbesítettek.A portás azt mondja kb. 20 személynek jött levél. Tudjuk, hogy több lakónak nem ez az állandó lakás címe, de 20 főnél biztosan több lakónak igen.

Aggódom, hogy nincs-e ebben valami turpisság, hogy nem érkeznek meg a konzultációs kérdőívek.

Magam részéről megoldottam a problémát elektronikus úton történő kitöltéssel.

Üdvözlettel: Dr. D-né dr. B.M.

________________________________________________________________________

Tisztelt Címzett!

Trianon előtti években is hazugság-áradattal árasztották el a nyugatiakat Magyarországról, – sokan ama hazugságok alapján döntöttek ellenünk.

Az nem vigasztaló, hogy jó-néhányan később rádöbbentek:… nem voltak igazak a híresztelések…! Akkor már szétszeletelték az országot. Most is készülnek valamira ellenünk…??

Nagyon hasonló a helyzet…

M.Zs.
________________________________________________________________________

Tisztelt Cím!

Kérem, -többek nevében – hogy az ateistákon kívüli összes vallási közösséget szólítsák föl, hogy nyilatkozzanak meg a “gyermekvédelem ” ügyében!

Üdvözlettel:
Cs.J. 84 éves konzervatív dédnagypapa
________________________________________________________________________