Október utolsó vasárnapja Székelyföld autonómiájának napja

A Kálvária-dombon tartott vasárnapi rendezvényt a miskolci CÖF szervezte.

Október utolsó vasárnapja Székelyföld autonómiájának napja. Minden évben ezen a napon szerte Székelyföldön, a Kárpát-medencében és a világban meggyulladnak a tüzek a székely nép önrendelkezési jogának támogatására. Miskolcon a Kálvária-dombon lobbant fel az együttérzés és a szolidaritás lángja.

Bíznak benne: lesz örömtűz is

„Ez a tűz az összetartozásunkat jelképezi” – hangsúlyozta Lengyel Attila, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) Klub Miskolc elnöke. – Nagyon sokan reménykedtünk abban, hogy valami megváltozhat az utóbbi idők kezdeményezései kapcsán, ezért most is kiállunk székely testvéreink és a magyar nemzethez való tartozásuk mellett.

Ez már a második alkalom Miskolcon, hogy csatlakoztak a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezéséhez.

– Nemzettársaink autonómia iránti törekvéseihez megadjuk a szolidaritás jelét – mondta Vass László István, a miskolci esemény kezdeményezője az őrtűz meggyújtása után. – Nagyon bízom benne, hogy mielőbb okafogyottá fog válni ez, és egy örömtűzzel tiszteleghetünk majd a székelyek sikere előtt. Addig is, amíg beteljesülnek ezek a vágyak, helytállunk mellettük – tette hozzá.

A megemlékezésen a történelmi egyházak képviselői imát mondtak a székelyekért, Erdélyért és a nemzetért.

(A borítóképen: Miskolcon második alkalommal csatlakoztak a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezéséhez)

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!