A CÖF-CÖKA megdöbbenéssel értesült a Népszabadságban megjelent, Czene Gábor által elkövetett, CÖF-ről szóló, írásműnek nem nevezhető, pártpropagandát szolgáló, lejárató cikkről.

Az újságíró, mellőzve a CÖF hivatalos állásfoglalását, könnyen cáfolható, a tényszerűségeket elferdítő cikket jelentetett meg.
Megkérdőjelezi annak a több száz egyesületnek és több ezer szellemi honvédőnek a létét és támogatását, akik évek óta egyetértenek közösségünk törekvéseivel.

A támogatók a mozgalom céljaival azonosulnak, és akik megtehetik, anyagi támogatást is nyújtanak. Az újságíró szándékosan összekeveri az erkölcsi támogatók sorát a pénzügyi támogatókkal. A CÖF honlapján, a törvényesség betartása mellett, a pénzügyi elszámolások nyilvánosan is megtekinthetők.

Tényszerű, hogy közösségünk több támogatást kapott az adófizetők 1%-os forrásából, mint pl. az Ökotárs Alapítvány vagy a TASZ. Ugyanakkor nem kap támogatást a Nemzeti Együttműködési Alapból, Norvég Alapból, Soros-alapítványoktól, sőt, más külföldi pártalapítványoktól sem.
Szemben az újságíró prejudikáló megállapításával, a CÖF-CÖKA 2015 évi pénzügyi jelentését is nyilvánossá teszi, ennek törvényi határideje 2016. május 31.

Az alapítvány pártalapítványtól kapott támogatása honlapunkon olvasható és nyilvános.
Közösségünket követőkkel folyamatosan levelezünk, a levelezési listáról bármikor leiratkozhatnak. Az újságíró által fő példának bemutatott Pumi Klub vezetőjével és tagjaival jelentős érdekvédelmi tevékenységet folytattunk, és természetesen ezért pénzügyi támogatást nem kértünk. A Pumi Klub jelenlegi vezetője sem kérte kapcsolatunk megszakítását. A cikkíró fantáziájában szereplő református zsinati iroda nem szerepel a támogatói listánkban.

Örömmel tudatjuk, hogy szemben a Népszabadság cikkírójával, a Kúria elnöke komolyan vette a vörösiszap-perhez kapcsolódó CÖF-CÖKA levelet, felfigyelt a több mint 2500 aláírásra és gyors válasszal tisztelte meg civil közösségünket. Ezért köszönetünket fejezzük ki. Az elnök úr által Günther Antal, egykori Kúria elnöktől idézett szöveget iránymutatónak tekintjük:
„A Kúria működését az a törekvés vezérli, amely nem elégszik meg azzal, hogy pereket intézzen el úgy, ahogy azt a jognak rideg szabályai rendelik, de ezen felülemelkedve, azt az eredményt akarja elérni, hogy a jogbiztonságnak alapjait mindinkább kiépítse, és közmegnyugvást teremtsen, mely határozatai nyomán keletkezik.”

Czene Gábor újságírói mivoltában a részünkről nem létező személy mindaddig, amíg a Népszabadság nyilvános válaszunkat nem jelenteti meg.
Az újságíró tegnap este 18:39 perckor elküldött érdeklődő emailét ma reggel volt alkalmunk elolvasni, a cikk megjelenése után.

CÖF-CÖKA vezetősége

 

A Népszabadság cikke

A Magyar Pumi Klub, a református zsinati iroda vagy például egy terézvárosi dalkör is felbukkan a kormánypárti Civil Összefogás Fórum támogatóinak sorában. Nem csupán mi lepődtünk meg, hanem az említett szervezetek képviselői is. Nekik fogalmuk sem volt arról, hogy támogatnák a CÖF-öt.
Hol békemenetet, hol szellemi honvédő mozgalmat szervez a Civil Összefogás Fórum, máskor lejárató kampányt indít baloldali politikusok ellen, ha pedig a történelmi idők megkövetelik, felhívásokkal és közleményekkel áll ki a Fidesz mellett. A Csizmadia László vezetésével működő szervezet közéleti aktivitása sosem lankad, elvégre a kormánynak mindig jól jön az önzetlen segítség. A CÖF a minap a vörösiszap-perben hozott ítélet miatt érezte úgy, hogy – fideszes politikusokhoz hasonlóan – feltétlenül hangot kell adnia felháborodásának.
Ugyanakkor effajta őszinte lelkesedés nem tükröződik a Csizmadia-csapat pénzügyi átláthatóság iránti elkötelezettségében. A ¬2015-ös közhasznúsági jelentés még nem került fel a „civil összefogás” honlapjára, de a korábbi beszámolók arról tanúskodnak, hogy három év leforgása alatt közel 620 millió forint landolt a CÖF-nél.
Annak ellenére, hogy a CÖF az „ország egyik legnagyobb civil szervezetének” titulálja magát, ¬feltűnően kevesen ajánlották fel számára adójuk egy százalékát. Tavaly a CÖF alapítványa 270 adófizetőtől mindössze 1,3 millió forintot gyűjtött össze, az egyszázalékos forrásból befolyó összeg tehát alig észrevehető aprópénz az évi százmilliókhoz képest. A CÖF nem titkolta, hogy a Fidesz pártalapítványától is kapott tíz¬mil¬liókat, ám azt állítja: bevételeinek túlnyomó részét egyéb adományok teszik ki.

A Csizmadia László vezetésével működő CÖF közéleti aktivitása sosem lankad

További konkrétumokkal a CÖF eddig nem szolgált, ám honlapja – magánszemélyek mellett – hazai és határon túli szervezetek százait sorolja fel a „támogatók” címszó alatt. Abból indultunk ki, hogy a lista révén közelebb juthatunk a CÖF anyagi hátterének feltérképezéséhez. A magyarországi szervezetekre koncentráltunk, főként azokra, amelyekről nevük vagy tevékenységi körük alapján nem gondoltuk volna, hogy elkötelezett hívei a pártpolitikában nyakig elmerült Civil Összefogás Fórumnak. Egyszerűen csak arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen formában és milyen megfontolásból támogatják a CÖF-öt, pénzbeli támogatás esetén pedig mekkora összegről van szó.
A Magyar Pumi Klub vezetője tőlünk értesült a hírről, hogy egyesülete támogatja a CÖF-öt. „Az előző elnök 2013-ban elhunyt, halála után vettem át az egyesület elnökségét, és nem volt tudomásom róla, hogy bármiféle kapcsolata lenne a Magyar Pumi Klubnak a CÖF-fel. Támogatói jellegű különösen nem, hiszen egy vegetáló, néhány fős létszámú egyesület volt, amikor elnökké választottak, vagyon nélkül: így kizártnak tartom, hogy támogatott volna bárkit” – közölte a pumisok nevében Árkosi József.
Erősen elcsodálkozott Káel Ágnes is, aki múlt hónapban köszönt le a Terézvárosi Nosztalgia Dalkör vezetéséről. „Ha valaki tudna arról, hogy támogatjuk a CÖF-öt, akkor az én vagyok” – mondta. Némi töprengés után arra jutott, hogy talán 2011-ben elhunyt elődje lépett valamit, ha így történt, a tagságot erről nem értesítette – és nem is kérdezte meg.
– Nem állunk semmilyen hivatalos kapcsolatban a Civil Összefogás Fórummal, így nem is vagyunk támogató szervezete – zárta rövidre a témát a Magyarországi Református Egyház zsinati irodája, amely szintén szerepel CÖF-ös listán.
Kerestük Csizmadia Lászlót is, de nem értük el.
Tucatnyi szervezetet kerestünk meg. Szerettük volna megszólaltatni például az Ócsai Birkózókat Támogató Egyesület képviselőjét (a helyi önkormányzatnál és az egyesület egyik tagjánál is érdeklődtünk), de nem jártunk sikerrel. Nem reagált kérdéseinkre a Magyar–Tadzsik Kulturális Kapcsolatok Egyesülete, a Veszprém megyei Várpalota–Pétfürdői Kertbarát Kör Egyesület, ahogyan több, fogyatékkal élőkkel foglalkozó szervezet sem. A Rendészeti Kiképzők Szövetségének külföldön tartózkodó elnöke ígérte, hogy később rendelkezésünkre áll: az újbóli kapcsolatfelvétel végül nem jött össze.