Nyílt válaszlevél a DK-hoz

Tisztelt Áldemokrata Koalíció!

Értékesnek tartjuk, hogy Barkóczi Balázs szóvivő úr idézi Őszentségéhez írt levelünk egy részét. Sőt mi több mint írja, azzal mélységesen egyetért. Kérdésünk azonban, hogy Niedermüller alelnök úr és a DK vezetése is osztja-e véleményét vagy sem? Kérdezzük, hogy a „folyamatosan bérmálkozó” Gyurcsány Ferenc felkészültsége elégséges-e arra, hogy a Szentírásra tanítsa a keresztényeket és a papokat? Demokratikusnak tekinthető-e Medgyessy Péter miniszterelnök megpuccsolása, vagy 2006-ban a békésen tüntető tömegbe lövetés? Egy demokrata helyes cselekedete-e, amikor népét az őszödi beszéddel ajándékozza meg, és az ország gazdasági mérlegének meghamisításával félrevezeti az Európai Uniót? Ugyanakkor a „demokraták fővezére”megteheti-e hogy az országot csődközelbe juttatja, és 2009-ben úgy mond le, hogy az előrehozott országgyűlési választásokat megakadályozza? Demokratikusnak tekinthető-e a devizahitelesek átverése és teljes körű cserbenhagyása? Elvtárs, felebaráti szeretet sugallta-e az MSZP szétverését? Végül, de nem utolsó sorban miként valósult meg az Apró-klán módszereivel az ellenzéki pártok tőrbecsalása? A pártok pluralizmusának megtorpedózása az új DK-s egypártrendszerre törekvés kapcsolódik-e a demokrácia alapfogalmához?

Tisztelt Szóvivő Úr!

Ennyi talán elég lesz a DK, mint munkáltatója demokrata szellemiségéről.

Ön feltételezi, hogy keresztények küldték a döglött patkányt alelnöküknek, miközben gondolhatna arra is, hogy saját támogatóik, vallásuktól függetlenül ezzel jelezték Niedermüller Pétertől eltérő véleményüket.

Áldemokratáktól megszokott csúsztatás, újságírók véleményét hasonlítani, például egy magas pozíciójú DK-s alelnök és polgármester kijelentéséhez, amely átfogó és kirekesztő módon üzent a világ „fehér, keresztény, heteroszexuális férfiainak és hölgyeinek”, őket rémisztő képződményeknek nevezve. Fellengzősnek minősíthető a DK-t Magyarország legeurópaibb pártjának nevezni. A kijelentésből következik, hogy a szövetségbe hívott, kényszerített Párbeszéd, Momentum, LMP, Jobbik elmarad az európaiságtól.

Talán nem árt az Ószövetségben és az Újszövetségben leírtak további részletes tanulmányozása. Mi pedig imádkozunk, hogy a Szent Atya bölcsességgel, Isteni sugallattal a Szentlélektől vezérelve, küldje meg levelünkre válaszát.

Üdvözlettel:

a CÖF-CÖKA vezetősége

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!