Szél Bernadett szerint azonnali feladatunk békemenettel demonstrálni a CETA, a TTIP szerződések és Felcsút ellen.
Érthető, mert az LMP kis csapata a menet élén jól mutatna, és némileg feledtetni tudná magára hagyatottságát.

A CÖF-CÖKA őrizni kívánja saját arculatát, megfontoltságát nem cseréli bozótharcra és kamikaze akciókra. Társelnök asszony úgy véli, ha parancsára nem indul a „Békemenet”, akkor magának követelheti az 500.000 magyar polgár által szentesített „Nem leszünk gyarmat” molinónkat.

A békemenetek molinóinak őrzését továbbra is büszkén vállaljuk, pártokkal megosztani a feladatot nem kívánjuk.

A CETA és TTIP kereskedelmi szerződésekkel kapcsolatos álláspontunkat hónapok óta számtalanszor írásban közzétettük, sőt, Brüsszelnek is megküldtük. A közelmúltban e tárgykörben fogant sajtótájékoztatónk anyaga honlapunkon látható.

Civil szervezetként kötelességünk konstruktív javaslatokkal élni, azonban ezt nem kötjük össze a kormánybuktatás ábrándjával.

Tudjuk, hogy a politikai és gazdasági helyzetre tekintettel a legitim magyar kormány és parlamenti képviselőink felelőssége egy optimális, elfogadható szerződés kialkudása.

Az LMP ravaszdi levelezés helyett megragadhatná talán utolsó esélyét, az „Új Egységhez” történő csatlakozást.

Csizmadia László
CÖF-CÖKA elnök

 

Az eredeti nyílt levél itt olvasható:

2016. október 16., vasárnap 13:56
Az LMP parlamenti frakciója közleménye
Budapest, 2016. október 16., vasárnap (OS) – Szél Bernadett nyílt levéle a CÖF-nek –

Tisztelt CÖF! Tisztelt Bayer Zsolt!

Talán Önök is követik az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény ügyének alakulását. Az alapján, amit a CETA-nak nevezett egyezményről tudni lehet, kimondhatjuk: veszélyben a szuverenitás! A helyzet annál is rosszabb, mert a napnál is világosabb számunkra, hogy a jobb napokat látott polgári kormány végképp elárulta a nemzetet: a Fidesz-frakció igent mondott a CETA-ra. A magyar kormány szégyene, hogy a Fidesz meghajolt a nagyvállalati érdekek előtt, hozzáteszem szerencsére a vallonokban még van bátorság és a minap nemet mondtak erre a merényletre.

Önök ezt az ámokfutást nem nézhetik tétlenül. Mondjuk ki: szégyen, hogy nem a magyar kormány volt az, aki elsőként állt ki a magyarok ügye mellett. Annál is inkább lépniük kell, hiszen ha a magyar kormány elárult minket a CETA-val, ezzel bizonyította, hogy gyenge, innentől kezdve várhatóan el fog árulni minket az amerikai-uniós egyezménnyel, a TTIP-pel is. Nincs mire várniuk: rá kell szorítani a magyar kormányt arra, hogy a nemzet érdekében cselekedjen!

Bayer Úr, tüntetniük kell! Szervezzenek Békemenetet az ország függetlenségét felszámoló szabadkereskedelmi megállapodások ellen! Üzenjünk egy óriási, minden eddiginél nagyobb Békemenettel Ottawának és Brüsszelnek, meg Felcsútnak is, hogy nem kérünk a fejünk fölött megkötött és Magyarország szuverenitását veszélyeztető szabadkereskedelmi megállapodásokból!

Emlékeztetem Önöket: a CETA elleni fellépés közös nemzeti ügyünk. Ha elfogadják, akkor a rendelkezésre álló független kutatások szerint munkahelyeket fogunk veszíteni, csökkenni fognak a bérek, az elővigyázatosság elvének felszámolásával komoly egészségügyi veszélyeknek tesszük ki az uniós polgárokat, a sunyin a géntechnológiai cégeknek kedvező változások miatt a génmódosított élelmiszereknek semmi nem fogja útját állni, sőt a magyar államot, a magyar embereket, a magyar vállalkozásokat nemzetközi bíróságok elé fogják citálni a saját nyereségükért mindent megtevő külföldi multinacionális cégek.

Bayer Úr, ha a CÖF komolyan veszi a nemzet ügyét, üzenniük kell Felcsútnak! Én már Paks 2 ügyében is ezt kértem Önöktől, de nem hallgattak rám. Most nézze meg: a nukleáris projekttel a magyar érdek a brüsszeli Bizottságtól függ, miközben a másik oldalról Moszkva figyeli sunyin a történéseket. Ugye, hogy tüntetniük kellett volna?

Látnia kell: soha nem volt aktuálisabb a köztudatba beivódott “Nem leszünk gyarmat!” molinó! Vegyék elő a kredencből és irány az utca! Persze, amennyiben a CÖF ismét gyáván megfutamodik és nem áll e nemzeti összefogás élére, akkor jelzem, az LMP szeretné elkérni a “Nem leszünk gyarmat!” feliratú molinójukat, hiszen Önöknek már úgy sincs rá szükségük. Akkor tudomásul vesszük, hogy Önök feladták a küzdelmet hazánkért – mi viszont kitartunk, mert ahogy így körbenézünk, lassan már csak egy legény és egy leány van talpon a vidéken.

Üdvözlettel:
Szél Bernadett,
az LMP társelnöke