Nyílt levél – LIBE

Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság

European Parliament

Allée du Printemps

B.P. 1024 F-67070 – Strasbourg

epdublin@europarl.europa.eu

 

Tisztelt Bizottság, tisztelt bizottsági tagok!

Magyarország meghatározó civil szervezeteként a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) az alábbi megkereséssel fordulunk Önökhöz.

Sajtóhírek szerint a héten Budapestre érkezik a LIBE delegációja és mint minden hasonló esetben, amikor a hazai viszonyok kapcsán a “civil társadalommal” egyeztet, információk szerint ezúttal is szinte kizárólag külföldről finanszírozott NGO-kat kíván felkeresni.

A múltbeli tapasztalatok alapján vélhetőleg felkeresni kívánt, többnyire a Nyílt Társadalom Alapítványhoz köthető – magukat jogvédőnek nevező, ám valójában politikai érdekérvényesítő tevékenységet folytató – NGO-k nyilván tárt karokkal fogadják Önöket. Ebben persze az is szerepet játszhat, hogy a LIBE 2018. november 19-ei ülésén erőteljesen szorgalmazta az NGO-k európai adófizetők általi EU büdzséből történő támogatását. Mint ismeretes 2014-től 2020-ig terjedő időszakban a „Jogok, egyenlőség és polgárság” program keretösszege több mint 439 millió euró, míg a „Jogérvényesülés” programé 377, 6 millió euró volt. Mindkét projekt lehetővé tette bizonyos hazai NGO-k támogatását is.

A LIBE az elmúlt években számos alkalommal megtehette azt komolyabb következmények nélkül, hogy nemzetállamok alkotmányos becsületébe, szuverenitási kérdéseibe szóljon bele, jogi-szakmainak álcázott politikai és ideológiai döntések megszavazásával. Miközben a Bizottság saját döntéseit adott esetben a Parlament balliberális – és számos esetben csupán névlegesen konzervatívnak számító baloldali – képviselőinek szentesítő szavazattöbbségével legitimáltnak érezheti, a nemzetállamok nem tudnak hatékonyan fellépni az ilyen támadásokkal szemben.

Ezek alapján rendkívül fontosnak tartjuk ezúton meghívni az Önök delegációjának tagjait egy szakmai beszélgetésre, ahol ugyan egy, az NGO-k egyoldalú megközelítésétől eltérő szempontrendszert ismerhetnek meg, viszont ennek eredményeként egy cizellált, a magyarországi viszonyokat tárgyilagosabban tükröző információhalmazzal távozhatnak tőlünk.

Örömünkre szolgálna tehát, ha az Önök delegációja ezúttal letérne a korábbi helytelen útról, a honi viszonyaink kapcsán részletesebben tájékozódnak álláspontja kialakítása érdekében és ennek megfelelően bátorságot mutatva elfogadnák szíves meghívásunkat.

Budapest, 2021. szeptember 28.

Tisztelettel:

CÖF-CÖKA vezetősége

Szerző
CÖKA

“Nyílt levél – LIBE” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Tisztelt Hölgyek és Urak
    örömmel olvastam a LIBE bizottságnak írt levelüket, bár az ok amely miatt klaviatúrát ragadtak
    csöppet sem örömteli.
    Kérem, hogy erről a témáról a lehető legtöbb fórumon, médián, internetes csatornákon tegyenek elérhetővé információs anyagokat a LIBE általános működéséről, a látogatás körülményeiről.
    El kell érni, hogy az idelátogatók minden irányból kapjanak információkat, megismerjék a valóságot
    és olyan média körítést kell teremteni, hogy kénytelenek legyenek az objektivitáshoz közeli véleményt közölni a magyar és a külföldi médiák felé.
    Ezt el kell érni !
    Békés Márton által megfogalmazott háborúban nem szabad szerénykedni.
    üdvözlettel Vass Gábor

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!