Egy levelet megszólítással illik kezdeni, valahogy például úgy, hogy „Tisztelt uram!”. Nos, az ön esetében ez képtelenség, hisz ön rendkívül messze áll attól, hogy tisztelhető legyen, és az „úr” megszólítás is lehetetlenség. Legszívesebben „büdös bunkónak” szólítanám, de nem szeretnék az ön szintjére süllyedni, ezért maradok a szimpla nevénél, mint ténynél: ide figyeljen, Janiczak Dávid!

Kenyerem javát megettem, több évtizedet végigdolgoztam, alapvetően férfi főnökök társaságában. Soha, semmilyen körülmények között a kolléganőjének címzett szavak vagy azok „lightos”, sőt „kulturált” változata sem hangzott el munkaviszonyaimban. Kapcsolatban, házasságban éltem, élek, több éve, mint ahány éves ön, de még a hozzám legközelebb álló férfi sem engedett meg magának olyan aljas, ocsmány, férfihoz méltatlan szavakat, mint amit ön megengedett – egy vélhetően furcsa titok elhallgatása érdekében – női beosztottjával szemben.

Ön és pártja vezetője azzal mentegetőznek, hogy ön is ember, és magánbeszélgetésben előfordul az ilyen kifejezés. Milyen ember az, aki felelős vezetőként így beszél? Milyen magánbeszélgetésről lehet szó egy hivatali ügyben? Milyen férfi az, aki így beszél egy nővel, akit minden bizonnyal nem az első utcasarkon szedett fel? De még azokkal sem beszélünk így!

Janiczak Dávid, ön képes még tükörbe nézni? Képes a történtek után bemenni az irodájába, és eljátszani a polgármestert? Lehet, hogy nem mondják közvetlenül az ön szemébe, de higgye el, önt a történtek után megvetik az emberek, még a férfiak is. Hogy bocsánatot kért? Az a legkevesebb! Ha még van önben egy kis önbecsülés, haladéktalanul megszünteti összes közszereplését és hivatali tisztségét.

Egy megvetett, viselkedésével undort keltő ember képtelen a tisztelet kivívására, egy város vezetésére. Hogy mutat ön példát? Nem szégyelli magát? Tényleg képes arra, hogy az emberek szemébe nézzen, utasítson, jóváhagyjon, irányítson?

Milyen ember ön, Janiczak Dávid?

Próbálja meg, hogy kultúremberként gondolkodjon, ha egyáltalán képes erre, és így ítélje meg saját magát! De ítéletalkotásában ne feledkezzen el arról, hogy lejáratta munkahelyét, pártját, városát. Azt hiszi, hogy ezzel az ordenáré magatartással „jó fej” vagy macsó lett? Nem! Még a férfinemet is megalázta. A nők számára pedig megszűnt létezni.

Hát jó önismereti folyamatot kívánok önnek. Van még jó pár évtizede, hogy megtanuljon viselkedni. 40-50 év talán elég lesz rá. Bár ha józan ítélőképességével nem ismeri fel, hogy mit mondott, mit tett, akkor már soha nem fogja felfogni, hogy mit jelent embernek, férfinak, úrnak, polgármesternek vagy akár egy párt helyettes vezetőjének lenni.

A hideg is kiráz a gondolattól, hogy olyan férfiak irányítsák ezt az országot, mint ön!

Sajnálom önt, Janiczak Dávid!

Szerző: Dr. Bencze Izabella

Forrás: https://magyaridok.hu/velemeny/nyilt-level-janiczak-davidnak-2938639/