Nyílt levél Budapest főpolgármesterének

Tisztelt Főpolgármester Úr!

Öntől lakógyűlésre kaptam meghívót. Ennek a levélnek a tartalmát politikai tanácsadói biztos jól megrágták, mielőtt nem kis összegért útjára bocsájtották a kormányt kritizáló összefoglaló véleményét.

A lakók által megbízott közös képviselők éves közgyűléseken bemutatják gazdálkodásuk eredményeit, pontról pontra elszámolnak a rájuk bízott befizetésekkel. Vállalják munkájuk minősítését, rossz esetben munkaviszonyuk felmondását.

Főpolgármester úr az ilyen részletes megméretésnek nem teszi ki magát. Tudja, hogy munkájának „gyümölcse” Budapest csődje!

Mint budapesti lakos joggal érezhetem, hogy regnálásának utolsó éve sokba fog kerülni nekünk, adófizetőknek. Újabb és újabb hitelfelvételek jönnek, mert különben bezárhat a Városháza.

Levele preambulumában, idézem, így ír: „Budapest sorsa most azon múlik, hogy mi, budapestiek kiállunk-e városunkért?”.

Budapest sorsa Önön múlt. Úgy tűnik, több éves regnálása alatt sem jutott odáig, hogy megismerje a budapestieket. Nem csoda, mert politikai ambícióit mindig munkakörének teljesítése elé helyezte. Tanácsadóit ellenzéki pártokból bőségesen merítve választotta, számítva a DK vezér, Gyurcsány Ferenc támogatására. Ez is egy adat arra, miként tapsolta el a Tarlós István által hagyatékként átadott 240 milliárd forintot. Az már biztos, hogy nem költötte a 3-as metró klímaberendezéseire.

Budapest lakói nem nyeretlen kétévesek. Amikor Ön törvényi kötelességét megszegve nem fizeti meg az alacsonyabb bevételű sorsot élő önkormányzatoknak a szolidaritási adót, egyszerűen fogalmazva törvényt sért.

Autósokra vonatkozó fóbiája a számtanra is igaz, mert ha a 240 milliárd indulótőkéből levonjuk az 50 milliárd szolidaritási adót, az egyenlő lesz +190 milliárddal. Hol van ez a pénz?

Főpolgármester Úr!

A lakógyűlés összehívása levélben megismert ötletszegénységére vall, a nemzeti konzultáció másolását idézi. Ha nemzeti konzultációt akart volna, siralmas végeredményre számíthatna, tekintve, hogy a főváros a nemzeté is.

Szakmai tudás, vezetői erények, készségek hiányában ne kísérletezzen tovább. Budapest lakói 2024. nyarán talpára útilaput kötnek. Most már tisztában vannak azzal is, hogy egy önismeret és önbírálat nélküli főpolgármester sajnálatot sem érdemel. Kijelentése, hogy Magyarország és Oroszország háborúban áll, egyéb hazugságai közé sorolandók.

Az Ön háborúja Gyurcsány Ferenccel zajlik, ahol meglátásom szerint egyikük sem nyerhet.

Csizmadia László
a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke
budapesti lakos
egyedi azonosító: LGY-7122-DNKJ

 

 

Szerző
CÖKA

“Nyílt levél Budapest főpolgármesterének” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Tisztelt Csizmadia László Úr!

    Levelének minden gondolatával egyetértünk.
    Fontolják meg kérem szépen, hogy ehhez a nyílt levélhez aláíróként csatlakozni tudjunk mi egyszerű budapesti választópolgárok is, akik ugyanígy ítéljük meg a főpolgármester csapnivaló, mindent alulmúló, gyalázatos „teljesítményét”. Aláírásainkkal szeretnénk hangot adni mélységes felháborodásunknak. Természetesen ezt a levelet szükséges volna eljuttatni annak címzettjéhez, továbbá minden létező fórumon meg kell jelentetni.

    Hálás köszönet a CÖF-CÖKA és személy szerint az Ön áldásos tevékenységéért!

    Megkülönböztetett tisztelettel:
    Kiss Kálmán Ernő

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!