Orvosként és polgármesterként is elégtelen

A XI. kerületi polgármester mindenkori pártcsaládja bevett szokása szerint szocializálódott. Ezért úgy gondolja, hogy ha hatalomra jutott, akkor a nemzet vagyona felett is rendelkezhet.

Régi kommunista szokás szerint jár el, elfeledve, hogy a nemzet vagyona minden egyes polgár tulajdona, így azt nem lehet pártalapon örökölni.

László Imre is hatalmának bűvöletében nyúlt a jogilag tilosba. Tudatlanságára hivatkozva vette el egy, vagy esetleg több rászoruló, nála idősebb embertől az oltatás lehetőségét és a vakcinát. Gyerekeknek szoktuk mondani, hogy hiszi a piszi! Ugyanis számára ismeretlen embereket foszthatott meg élete folytatásától.

Felháborító, ha mindezt olyan orvos teszi, aki elhagyta pályáját azért, hogy habzsolhassa a szerinte neki pártpolitikai alapon járó „hitbizományt”.

Polgármester úr nemcsak „fosztogatott”, hanem bőkezűen osztogat is. Erre példa Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával kötött szerződés, melyben milliókról dönt közpénzből. A párttársak pénzzel történő kitömése helyett támogatnia kéne a kerületi vendéglátóüzletek dolgozóit. Nyitott szemmel észre kellene venni a Neszmélyi és az Egér utat összekötő Péterhegyi út ellehetetlenült állapotát, ahol nap mint nap autók és buszok százai bukdácsolnak a gödrökben. Polgármester úrnak ajánljuk, hogy Karácsony Gergellyel karöltve saját autóikkal, vagy talán sportosan biciklijükkel, szemtől szembe ismerjék meg a hepe-hupát.

Végül az orvosi esküből egy részlet: „Minden erőmmel arra törekszem, hogy megőrizzem az orvosi hivatás tisztaságát és tekintélyét.” Az Ön eddigi teljesítménye sajnálatos módon gyengíteni az orvostársadalom iránti bizalmat és emellett úgy tűnik, hogy a polgármesteri kabát Önön lötyög.

 

CÖF-CÖKA vezetősége

 

Várjuk a nyílt levélben említett útszakaszon közlekedők támogató aláírásait.
https://forms.gle/hKyS4iyZob3zFfhN9