Nyilatkozat a nemzetért

A Civil Együttműködési Tanácskozás elnöksége, valamint a Civil Összefogás Fórum nemzetközi sajtótájékoztatót tart. Ennek keretében szeretnénk átadni a támogatók visszajelzése alapján összeállított listát. A sajtótájékoztató csütörtökön lesz, ezért kérjük azonnali csatlakozásukat és visszajelzésüket, amennyiben egyetértenek a szöveggel.
Köszönettel és barátsággal
Dr. Csizmadia László CET elnök, CÖF alapító szóvivő

———————————————————————————————-

Nyilatkozat a nemzetért

Mi, a Civil Együttműködési Tanácskozás és a Civil Összefogás Fórum tagjai, a nemzet iránt elkötelezettek a jelenlegi válságos helyzetben fontosnak tartjuk annak kijelentését, hogy változatlanul támogatjuk a kormányt és Orbán Viktor miniszterelnököt nemzetépítő és nemzetvédő munkájában.
Egyúttal felhívjuk az ellenzéket és a balliberális sajtót a felelős magatartás tanúsítására, valamint arra, hogy ne dolgozzanak az ország érdekei ellen.
Nyomatékosan kérjük ugyanakkor a külföldi sajtó képviselőit, ne keltsék megalapozatlanul rossz hírét hazánknak, kellő tájékozódás nélkül ne tudósítsanak.

———————————————————————————————-

Eddig több mint 2.000 támogató e-mail érkezett!

Szerző
CÖF

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!