Az orosz ortodox egyház és a Billy Graham Evangélizációs Társaság csúcstalálkozót szervez Moszkvában keresztény egyházi vezetők számára október 28. és 30. között. „A keresztényüldözés a világban” témában megrendezendő találkozóra százötven ország közel ezer küldöttét várják az orosz fővárosba – adta hírül a Magyar Kurír április 1-jén. A katolikus hírportál így folytatja: a Moszkvai Patriarkátus szóvivője szerint azért tartanak ilyen nagy jelentőségű rendezvényt, mert a napjainkban jellemző tömeges üldöztetés összemérhető az első századokbeli keresztényüldözésekkel és a 20. századi ateista rezsimek elnyomásával.
Nem tudom, mikor határozták el a csúcstalálkozót, de különös aktualitást ad neki, hogy hat nappal ezelőtt, éppen húsvétvasárnap hajtottak végre a pakisztáni Lahor városban robbantásos merényletet, amelynek több mint hetven halálos és több száz sebesült áldozata volt. A merényletet elkövető tálib terrorista csoport közlése szerint kifejezetten a húsvétot ünneplő keresztények ellen irányult a támadás. Húsvéthétfői beszédében Ferenc pápa aljas és esztelen bűnténynek nevezte a pakisztáni merényletet, és felhívta az ottani világi hatóságokat és a muszlim többségű pakisztáni társadalmat, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy „visszaadják a biztonságot és a nyugalmat a népnek, különösen a legsérülékenyebb vallási kisebbségeknek”, köztük a keresztényeknek. Ferenc pápa megválasztása óta többször hangoztatta már, hogy korunkban több a hitéért meghaló keresztény mártír, mint ahányat a keresztényüldözések első évszázadaiban gyilkoltak le a Római Birodalomban. Valóban, mértékadó becslések szerint évente több tízezren vannak a keresztény mártírok, a Közel-Keleten már a kétezer éve ott élő keresztény közösségek puszta léte került veszélybe az iszlamista terrorcselekmények és a módszeres (el)üldözés következtében.
Napjainkban, amikor a szélsőséges iszlamisták rákos hálózata már szinte egész Európát behálózza, és „szent háborút” (dzsihádot) indított a zsidó-keresztény gyökerű európai civilizáció és életforma, az itt élő népek ellen, megdöbbentő, hogy egy nem is olyan rég még radikális jobboldali, keresztény fundamentalista újságíró „keresztény dzsihádról” értekezik az egyik hazai ultraliberális, keresztényellenes hírportálon. Azt írja: „Háborús narratívájának megfelelően a mai kereszténység egyszerre defenzív, vagyis védekező jellegű, és agresszív. Úgy véli, a túlélése érdekében – Isten nevében – le kell győznie a világot. Sőt, úgy harcol, mintha Istent kéne megvédenie. Egyszerre folyik az ún. hitvédelem és a világ erőszakos krisztianizálása, vagyis az a törekvés, hogy az egyház szemlélete az egyházon kívül, akár törvények formájában érvényesülhessen… Amit Jézus képviselt és a tanítványaira hagyott, az pontosan az ellentéte az egyház jellemző magatartásának.” Bár elismeri, hogy a Máté evangéliumának végén kinyilatkoztatott jézusi parancs alapján „Tényleg úgy tűnik, itt a világ határozott krisztianizálására kapott utasítást az egyház, és ez egy bizonyos értelemben igaz is – a kereszténység ab ovo misszionáló vallás. De nem úgy, hogy „menjetek, és erőltessétek rá a meggyőződéseteket mindenkire.” (Keresztény dzsihád, hvg.hu, 2016. március 28.)
Csakhogy éppen fordítva van, mint ahogy az aposztata (hitehagyott) tollforgató írja. Lényegében bizony arról van szó, amit a Magyar Hírlap nagyszombati álláspontjában Faggyas Sándor lapszerkesztő kifejtett: „Ma már nyilvánvaló, hogy az uniós vezetők többségének ostobasága, gyengesége és bűnös mulasztása miatt hosszú és nehéz, sok – a párizsinál és a brüsszelinél sokkal több! – áldozattal járó háborúra kell készülnünk, mert az iszlamista rákos daganat áttétei már beépültek a nyugat-európai társadalmak szövetébe, és belülről pusztítják, gyilkolják az egészséges sejteket. Pedig Samuel Huntington harvardi professzortól a NATO akkori főtitkáráig már húsz éve (!) több józan eszű értelmiségi és felelős politikus figyelmeztetett arra, hogy a civilizációk közötti erőegyensúly módosulásának vagyunk tanúi, és az iszlám társadalmak robbanásszerű demográfiai növekedése és radikalizálódása destabilizáló következményekkel jár mind a muzulmán, mind a nyugati országokra nézve. Az most már a fő kérdés, hogy ha Európa nem tudja megvédeni magát a fegyvertelen bevándorlókkal szemben sem – mint az elmúlt egy év drámai eseményei mutatják –, akkor hogyan fogja megvédeni magát, saját polgárai épségét és biztonságát a mindenre elszánt, profi módon kiképzett és szervezett terroristáktól.” (Ne féljetek!, Magyar Hírlap 2016. március 26.)
Erre a cikkre reagálva ezt írta Németh Tamás református lelkész egy keresztény portálon: „Már maga az írás címe megfogott! „Ne féljetek!” Egy olyan (média)világban, melyben egész iparágak épülnek az emberi félelemkeltésre, ez önmagában is becsülendő, s nemcsak „pozitív üzenet”, hanem bátorság és bátorítás, s még ezeken is túl, a jézusi üzenet továbbadása! Ennek az üzenetnek, árunak az értékéből az sem von le semmit, hogy „kicsomagolva”, azaz jobban belemélyedve azért találunk igencsak „ijesztő” mondatokat, mint pl. „az Iszlám Állam terrorszervezet által profi módon megtervezett és kíméletlenül végrehajtott, összehangolt merényletsorozattal az iszlám és a Nyugat közötti , több évtizede tartó civilizációs hidegháború a forró szakaszába lépett…” vagy hogy „…hosszú és nehéz, sok – a párizsinál és a brüsszelinél sokkal több! – áldozattal járó háborúra kell készülnünk…” Bár azt vallom, hogy az emberi számítások mellett adjunk teret az isteni forgatókönyv megvalósulásának, azért az is igaz, hogy ne szakadjunk el a realitásoktól. Akkor se, ha evangéliumot hirdetünk! Elgondolkodtam rajta, hogy ezt a cikket, a maga véres realitásával, ugyanakkor evangéliumi kicsengésével, vajon el lehetne-e mondani prédikációként, igehirdetésként, szentbeszédként a szószékeken? Azt mondom igen, bár mi, lelkészek, igehirdetők megszoktuk, hogy a lelki dimenzióban halad az igehirdetés, s onnan ruccanunk át a kegyetlen valóság, a brüsszeli metró vagy éppen a forrósodó hidegháború egyéb területeire, míg Faggyas testvérünk ennek épp az ellenkező útját, módját járta be. (…) Legjobban az utolsó gondolat ragadott meg: „Ahogy Jézus tizenkét tanítványa a Szentlélek erejével legyőzte a félelmet, ők és bátor követőik – az államilag elrendelt és irányított módszeres, kíméletlen keresztyénüldözés, a terror ellenére – elterjesztették a világon Krisztus tanítását, ma sem, mi se legyünk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” Nagyon találó ez a párhuzam az akkori és a mostani terror(izmus) között. Ezzel mintegy ráébreszti a Kedves Olvasókat, hogy ma is „hitvallásos idők” vannak. S nem elég a keresztyén értékrendek hangoztatása, nem sokra megyünk az „ünnepi- vagy éppen hobbikeresztyénséggel”, pláne nem véd meg bennünket valamiféle kultúrprotestáns máz, hanem radikális, az élet teljességét átfogó keresztyénségre van szükség!” (Evangélium a Magyar Hírlapban, reposzt.hu, 2016. március 29.)
Egyébként mindkét cikket idézte a kereszteny.mandiner.hu portál, s jellemző, hogy míg a hvg.hu cikke a 11 tetszés mellett 172 elutasítást „érdemelt ki”, addig a MH cikke a 12 tetszés mellett csupán három nemtetszést váltott ki az olvasók körében.
Visszatérve a „szent háborúra”: a hvg.hu szerzőjének fő tévedése, hogy a „keresztény dzsihád” bombasztikus, provokáló – alapvetően hamis – kifejezés teologizáló megideologizálásával tudatlanul összekeveri, vagy nagyon is tudatosan összemossa a keresztény értékrend és életforma önvédelmi küzdelmét az iszlamista invázióval és terrorizmussal. E tekintetben pontosan és világosan fogalmazott Kövér László, az Országgyűlés elnöke az iszlám vallás magyarországi elismerésének századik évfordulója alkalmából rendezett konferencián a Parlamentben szerdán. „Magyarország nem érdekelt abban, hogy az iszlamizmus áldozatává váljon, de abban sem, hogy az iszlám vallást, kultúrát, politikát bárki is azonosítsa az iszlamista terrorral. Magyarország az iszlámmal mint kultúrával párbeszédet folytat, az iszlám terrorizmussal szemben azonban nulla toleranciát hirdet” – szögezte le. Történetük nagy részében a kereszténység és az iszlám békében élt egymással – hangsúlyozta Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke a tanácskozáson, kiemelve, minden világvallásnak jár a tisztelet, de ezt meg kell különböztetni a totális egyenlőségtől. A hagyományos keresztény családmodell megbomlásának az lett a következménye, hogy Európa mára olyan demográfiai problémákkal néz szembe, amelyek mindenképpen a vesztet okozhatják, ha nem tud változtatni rajtuk – jelentette ki az Országgyűlés alelnöke, aki szerint napjaink válságának az az oka, hogy „Európa meghasonlott önmagával”, és hátat fordított az őt naggyá tevő értékeknek.
Bizony, erről van szó: Európa két fő problémája az erkölcsi és a népesedési válság. Az első azt jelenti, hogy az európai társadalmak egyre inkább elveszítik keresztény gyökereiket, értékeiket, identitásukat, a második pedig az, hogy – miközben a világ többi részén kóros, öngyilkos túlnépesedés zajlik – a legtöbb európai országban olyan kevés gyermek születik, hogy már a népesség egyszerű reprodukciója sem biztosított, vagyis kóros, öngyilkos népességfogyás zajlik. Mint előző blogomban megírtam, az Európába irányuló tömeges, szervezett bevándorlás – ami már elérte az invázió, az élettér-foglalás mértékét! – két fő mozgatórugója az Európán kívüli „harmadik világ” beteges túlnépesedése és a fejlett, gazdag, jóléti Európa mágnesszerű vonzóhatása. Míg Európa összlakossága a 2000. évi 726 millióról ötven év alatt becslések szerint 706 millióra csökken, addig Afrikáé 814 millióról 2,5 milliárdra nő, Ázsiáé is 3,7 milliárdról 5,2 milliárdra! Míg Európa népessége 1950-ben még a világ népességének majdnem 22 százalékát tette ki, 2000-ben már csak 12 százalékát, 2050-ben pedig előreláthatóan csupán alig több mint 7 százalékát, miközben Afrikáé 25,5 százalékát, Ázsiáé pedig 54 százalékát. Ez azt jelenti, hogy Európa elveszti, pontosabban már elvesztette a népesedési versenyt a két másik kontinenssel szemben, aminek elkerülhetetlen társadalmi, gazdasági, kulturális, sőt egzisztenciális következményei lesznek már a közeli jövőben.
Ha Istenét, hazáját, családját, a saját és közössége szabadságát szerető, nemzeti identitásához, hagyományaihoz ragaszkodó, keresztény hitéhez hű ember ez ellen a veszély ellen felveszi a harcot, azt ostobaság és hazugság „keresztény dzsihádnak” nevezni. Valójában ez az a szent harc, amelyről Pál apostol így ír Timóteushoz: „Harcold meg a hit nemes harcát”. Mindannyiunknak meg kell harcolnia a saját harcát, elvégeznie földi futását, tudjuk Pál apostoltól, miként azt is, hogy ha nem szabályszerűen küzdünk, akkor nem koronáztatunk meg. Isten győzelmet ad nekünk, de nem nyerünk felmentést a harcok alól. Ahogy Zrínyi Miklós parancsolta a valaha magyar nyelven írt egyik legfontosabb műben (Az török áfium ellen való orvosság): a „rettenetes sárkány” ellen, amely nemzetünket, országunkat prédálja, pusztítja, tiporja, szembe kell szállnunk, ha megmaradni akarunk. A török áfium (ópium, mákony) ellen a legjobb orvosság, amit Zrínyi tanácsol, hogy ismerjük meg a magunk fogyatkozásait, vessük el vétkeinket – részegség, tunyaság, egymás gyűlölése etc. –, öltözzünk igazságba, szánjuk el, erősítsük meg magunkat, hívjuk segítségül Istent, és kössünk kardot az ellenség ellen. Mivel „egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók”, noha kevesebben vagyunk, mint a török, de ha helyreállítjuk erkölcsi és katonai erőnket, akkor elbánhatunk vele. Háború esetén az egész nemzetet fel kell fegyverezni, mert „erő ellen erő kell, s ha nem is számmal, de virtussal, vitézséggel meg kell előznünk ellenségünket”. Szent István királytól fogva mindig fegyverrel tartották meg eleink a hazát, ezután is úgy kell és lehet megtartani.
Mutatis mutandis, ma is meg kell védeni a hazánkat, házunkat, egymást és magunkat, és ehhez a szent háborúhoz bizony össze kell szednünk minden bátorságunkat, erőnket, tehetségünket, a bennünk szunnyadó nemes erényeket. Mi se legyünk a meghátrálás emberei, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk!
