Az egyre érzékenyebbé váló bevándorlási kérdéskör kapcsán éles vita bontakozott ki a tekintetben, hogy Magyarország volt-e valaha multikulturális ország, vagy sem. Az természetes, hogy egy téma körül fogalmak jelentésének eltérő felfogásában árnyalatnyi eltérések adódnak, de hogy az egyik állítás teljes ellentétje legyen a másiknak, viszonylag ritkán fordul elő. A multikulturalizmus esetében azonban ez a helyzet. Pestiesen szólva, mintha süketek párbeszéde folyna. A vélemények olvasásakor úgy vélem, a kormányfő állítására adott reakciók esetében is a szavak alapvető értelmezése talaján kezdődik a baj, hacsak nem szándékos az ellentétes platformra helyezkedés. Ha azonban valóban gondolkodni szeretnénk hazánk múltjáról, jelenéről és jövőjéről, az indulatok helyett próbáljunk azonos értelmezési hullámhosszra kerülni. Így akár a véleményünk is azonos hullámhosszra kerülhet. A kormányfő szerint Magyarország soha nem multikulturális társadalom, hanem mindig európai kultúrájú ország volt. Ezzel szemben az állítást bíráló véleményvezérek ezer torokból hangoztatják, hogy országunk mindig is multikulturális ország volt, mert etnikumok sora élt együtt. Legfőképp magyarok, románok, németek, zsidók, csehek, szlovákok, horvátok, cigányok. Ez cáfolhatatlan tény. De azonos-e etnikumok békés, vagy kevésbé békés együttélése a multikultúrával? Az ellenvéleményt vallók minden bizonnyal multikulturalizmusnak azt az ideológiát tartják, amely elismeri a kulturális és nemzeti sokszínűséget.
Egyébként nem hivatkoznának kizárólag a nemzetiségek együttélésére. De valóban ezt jelenti a „multikulti”? Tudjuk, hogy sem a nemzet, sem a kultúra kifejezésekre nem találhatunk egyértelmű definícikókat. Az azonban tény, hogy a két fogalom, ha még oly nagymértékben is meghatározója egymásnak, nem azonos. A nemzet az, amely magába foglalja a kultúrát. Montserrat Guibernan véleményére alapozok, aki a politikai tudományok doktora, és egy londoni egyetem professzora.
1996-ban megismert véleménye szerint: „a nemzet az emberek olyan csoportja, amely tudatosan alkot közösséget, közös kultúrával, közös múlttal rendelkezik, pontosan kijelölt területhez köthető, közös jövőképpel rendelkezik, illetve jogot formál az önrendelkezésre…Fontos a társadalmi-történelmi összefüggés, amelybe egy kultúra beágyazódik és amely meghatározza egy kultúra fejlődését, átadását és befogadását. Fontos… az az érzelmi beruházás, amellyel az egyének a földjüket, nyelvüket, szimbólumaikat és hiedelmeiket illetik, s amely az önmeghatározás igényét teremti és erősíti meg.” Nehéz nem felfogni, hogy a nemzet, ha úgy tetszik, a társadalom meghatározó eleme: a kultúra. De mi is a kultúra? A szó használata manapság rendkívül sokrétű, és eredete az ókorig visszanyúl.
Értelmezésének komoly történelme van. Cicerótól kezdve számos bölcselő próbálta meghatározni a fogalom jelentését. Egy biztos, a kultúra szó jelentése –árnyalatokkal festve – évszázadokon keresztül alapjában véve a lélek nevelés, önművelés általi kiművelését, a műveltséget, a kulturált életet, kulturált erkölcsöket fedte. Erasmus szerint a kultúra „a helyes viselkedés, belsõ etikai tulajdonságok kifejezése-kifejezõdése”. Modern korunkban aztán a kultúra már nem csupán az egyén jellemzője volt, hanem a társadalomra nézve is meghatározóvá vált. Így persze a kultúra szempontjából a különböző társadalmak, nemzetek is összehasonlítás tárgyává válnak, amely nyilvánvalóan nem azt jelenti, hogy az egyik nemzet kulturáltabb, mint a másik, hanem azt, hogy a kultúra szempontjából a nemzetek nem egyformák.
Amennyiben erről a platformról indulunk ki, egyértelműen látható, hogy a multikulturális társadalom nem jelentheti azt, hogy különféle etnikumok élnek egymás mellett, hanem azt jelenti, hogy az egymás mellett élő etnikumok társadalmi kultúrája nem azonos. Márpedig a magyar történelem során az ország területén évszázadokig együtt élő etnikumok társadalmi-történelmi összefüggésük okán, földrajzi helyzetüknél, közös történelmi múltjuknál, erkölcsi platformjuknál, a politika beleavatkozása híján közös jövőképüknél fogva, és azonos „érzelmi beruházásuk” miatt közös, mégpedig európai erkölccsel, kultúrával rendelkeztek. Még ha nyelvük, táncaik, népzenéjük, öltözékük nem is volt azonos. Igaz, ez utóbbi, szoros értelemben vett kulturális tényezők a több nemzetiségű Magyarországon a közfelfogás, vagy a köznyelv szerint több etnikai kultúra létezését mutatják. Azonban mint láthattuk, a kultúra szó jelentése a dalnál, táncnál, nyelvnél, de még a vallásnál is sokkal többet takar. S ez az a „több”, amely miatt valóban igaz az az állítás, hogy Magyarország nem mutikulturális, de sok nemzetiségű, és sok, de nem más kultúrájú társdalom volt. Ma is az, hiszen példás módon elismeri és támogatja az országban élő nemzeti kisebbségeket. Ne próbáljuk elhitetni magunkkal, hogy azok a bevándorolni akarók, akik a jobb élet reményében közel-keleti, vagy balkáni országokból, Afrikából érkeznek Európába, európai kultúrával, európai erkölccsel, európai identitással rendelkeznek. Nem tehetik, mert az ő társadalmuk kultúrája merőben eltérő a mienktől. Ezzel nem többek, nem kevesebbek, csak más a kultúrájuk.
Félreértések elkerülése végett nincs arról szó, hogy más kultúrák képviselői ne lehetnének a magyar társdalomnak hasznos tagjai. De egyértelmű, hogy ők is csak akkor érzik, éreznék a mi társadalmi kultúránkban jól magukat, amennyiben azonosulnának annak legfontosabb szegmenseivel. Nem feltétlenül a nyelvről, zenéről, vallásról, szokásokról van szó, hisz azok megőrzése idegen környezetben elengedhetetlen az identitás megtartásához. De a jó közérzet csak akkor alakulhat ki a bevándorlóban (is), ha lélekben, jövőképben, belső etikai tulajdonságaiban, értékrendjében magyarrá, európaivá válik.
Alapkérdésként azonban nem az egyénre jellemző kultúra, műveltség, világfelfogás, erkölcs merül fel, hanem az a társadalmi háttér, amely az adott ország adott állampolgárának az adott országra jellemző, társadalmi szempontból minősíthető kultúrát biztosította. Ki ne ismerné a „Lányom nélkül soha” című regény megrázó eseményeit? Ebben az igaz történetben egyértelműen látszik, hogy az iraki társadalom által meghatározott kultúra oly mértékben ivódott be az Amerikában diplomázott orvos apa személyiségébe, hogy hazájába visszatérve, a társadalmi kultúrájának gyökereibe kapaszkodva szembe fordult saját személyes, már más szintű kultúrájával. Ennek eredményeként emberi mivoltából is kilépve hozott minősíthetetlen, és az amerikai társadalmi kultúra számára elfogadhatatlan döntéseket. Lássuk be, a multikulti nem csupán Európában bukott meg.
Segítek:
Kultúra: (az én értelmezésemben, E.T. Hall nyomán szabadon..)
„A kultúra az emberi idegrendszer és egy összetartozó emberi közösség operációs rendszere”
A fentiekből következik, hogy a kultúra a komputer analógiáját követve egy olyan program, „OS”, ami szorosan a működésének alapot biztosító szervre, vagyis az emberi idegrendszerre alapul, „a CPU- struktúráján alapul”, azt fejezi ki és annak architekturáját tükrözi.
Ahogy annak idején a MS és a Mac CPU-ja nem volt azonos. Az IBM-Intel illetve a Motorola által gyártott eltérő CPU architektura miatt nem tudtak azonos operációs rendszert létrehozni, hanem a versenyben győztes IBM/Intel processora alapján tudtak csak a Mac és a PC közt programkapcsolatot létrehozni, ami hatékonyan működni tudott. Minden ezt megelőző próbálkozás úgynevezett fordító programokra olyan mértékben vette igénybe a komputer kapacitását hogy a hatékonyságban lehetetlen volt őket párhuzamosan üzemeltetni.
Pontosan ez a helyzet a multikulti társadalmakkal és a mai helyzet is ezt tükrözi. Egy „nativ” kultúrájú társadalom tud egyes elemiben idegen kultúrájú elemeket befogadni egy bizonyos mértékig. Addig ameddig ezek az idegen elemek csak korlátozott arányban vannak jelen, még pozitív hatással is járnak, hozzá tudnak járulni bizonyos innovációs képességekhez. Viszont amikor ezek száma megnövekszik, a hatás egyre inkább zavar formájában jelenik meg, majd ezt követi az agresszió növekedése, ami a zavar következtében keletkező belső feszültségek miatt alakul ki, vagyis a nativ kultúrájú közösséget túlzottan akadályozz a hatékony működésben és emiatt a közösség kénytelen fellépni az idegen kultúra jelenléte, illetve az azt képviselők jelenléte ellen. Ahol nem lehetséges a kommunikációs szinten ezeket a konfliktusokat rendezni (egyfajta fordítás/tolmácsolás szinten) ott csak a kiutasítás illetve a fokozódó agresszió marad, ami leköti a népcsoport belső energiáit, és emiatt gyorsan escaládó konfliktushoz vezet. Lásd náci Németország esete, ahol a lakosság nyilvánvalóan támogatta a vezetőjük világos etnikai tiszta társadalom iránti harcát.
Nos pont ez az ami miatt a nemzetközi média és polcorrect intellektusok nem akarják ezt a témakőrt objektíven kezelni, ugyanis ezzel kénytelenek lennének elismerni hogy az emberiséget nem azonos fajtájú emberek alkotják, vagyis bele kellene menniük a rasszista kérdéskörökbe. Fel kellene tenniük a kérdést, miért más egy átlagos német mint egy afrikai, és miért gondolkodik, viselkedik másként egy angol mint egy olasz stb. A kanadai kísérletek tapasztalatról sem hallunk sokat, ahol korábban az indián szülőktől misszionáriusok elvették a csecsemőjüket, hogy belőlük fehér embert neveljenek. Nem sok sikerrel, mert szinte mindegyik indián lett annak ellenére hogy nem indiánok között nőtt fel.
Ezt magyar nyelven is megfogalmazta valaki, amikor feltette a kérdést hogy egy tehenet ha ló istállóba kötnek, akkor az ló lesz? Osztrák lesz abból a magyarból aki egy ideig odaköltözött és ott él?
Nyilván itt népességről és statisztikáról és nem egyes egyénekről van szó. Az egyes ember tulajdonságai és adaptív képességei változók, sokan képesek rendkívüli tanulásra és alkalmazkodásra. Ilyen például az idegen nyelveket könnyen és a nehezen vagy egyáltalán nem tanulni képes egyének példája. Mint individumok, mi mind valóban egyediek vagyunk, de az egyediségünk mellett részei vagyunk egy típusnak és népcsoportnak is, ami az adottságainknak megfelelő kultúrához köt. Ha ettől eltérő csoportban kell élnünk, akkor ez minden esetben jelentősen leterheli a szellemi/idegrendszeri energiáinkat, és emiatt csak kevesen és csak külső kényszerre vállalkoznak arra hogy az eredeti kulturális környezetüket tartósan elhagyják.
Külön fejezet, hogy mi történik azokkal akik erre kényszerülnek. Az én tapasztalatom és ismereteim alapján ezek kialakítanak egy alternatív operációs rendszert, ami eltér a saját natív kultúrájuktól, vagyis egyfajta automatikus fordító rendszert alkalmaznak ami főleg kezdetben jelentősen leköti az energiáikat, majd ha ezt tartósan üzemeltetik, akkor kialakul egy másodlagos üzemmód, ahol a másodlagos kultúra rendszere szinte már automatikusan értelmezésre kerül és annak megfelelő válaszok születnek és ez esetenként nagyon jelentősen eltér az eredeti, a natív kultúrának megfelelő válaszoktól. Az iraki példa ezt jól illusztrálja, valamint azt is, hogy ez nagyrészt a tudat alatti szintem megy végbe, vagyis annak észlelése hogy ez mit jelent csak részben lehetséges az egyén számára, hiszen ebben a két rendszerben olyan alap funkciók mint a memória, a kommunikáció, a szociális stratégiák, preferenciák a színek, ízek, hangok, formák stb. világában vagy akár szakmai standardok is mást jelentenek, és ezek komplex rendszerei olyan nagy kihívást jelentenek az idegrendszer részére hogy az egyén ezeket nem tudja teljes mértékben tudatosítani. Egyes elemei tudatosodnak és ilyenkor érzékeli a különbségeket, mások csak a tudat alatt érzelmi szinten jelennek meg. A népi bölcsesség már régen jelezte, „ahány nyelvet beszélsz, annyi ember vagy” és ebben sok igazság van. Érdekes téma még a szinkron tolmácsolás is, ahol csak a nyelv van látszólag lefordítva, de tudjuk hogy valóban autentikus fordításhoz szinte „újra kell fogalmazni” az egész üzenetet, és akkor is csak megközelíteni lehet a tartalmát, de soha 100%-ig csak ritkán lehet közvetíteni, illetve csak olyan területeken mint a matematika, ahol minden elem és összefüggés objektív meghatározással bír, vagyis 100%-ig mérhető és tudatos. Minden más csak ettől alacsonyabb szinten közvetíthető eltérő kultúrák között. Ennek felismerése és elismerése azonban elfogadhatatlan a mai politikai elitnek, és ezt a falat áttörni nem lesz könnyű, noha nem lehetetlen.
Ennek előfeltétele lenne egy a svájcihoz hasonló direkt részvételi demokrácia, ami visszavenné a hatalmat a „pártokrácia” kezéből és az azt a háttérből irányító nem választott elittől, és helyette az emberek dönthetnék el hogy mit értenek kultúra és annak az emberekhez való viszonya között.
Ez a vita annál inkább időszerű lefolytatni, és köszönet a kérdés felvetéséért, mert a mai globális világban egyre inkább a kultúra lesz a döntő faktor a versenyképességben, amire már látható a példa, Kína viszonylag homogén társadalmának felemelkedése az amerikai heterogén, vagyis „multikulti” társadalmaival, illetve az azt irányító nagyon is homogén kulturáju elittel szemben, akik viszont nem tudják a teljes társadalmat egy irányba vezetni (lásd belső feszültségek az amerikai társadalomban, rasszizmus és erőszak növekedése).
Üdvözlettel, J.A. („magyar-kanadai-német”)