Minden Népek Asszony jelenés

Tisztelt Civil Fórum!

Régebben írtam már Önöknek a „Minden Népek Asszony” jelenéssel, üzenettel kapcsolatban. Egy dolgot szeretnék kiemelni belőle, ami napjainkban nagyon aktuális. Talán ezen áll, vagy bukik a jelenünk.

A  Minden népek Asszonyáról szóló könyvet mikor először olvastam, nem értettem, miért mondja a Szűz Anya annyiszor, hogy imádkozzunk az igazságért és az igazságosságért. Később, – mikor eltűnt bevándorlóknak ítélt meg summás kártérítést a bíróság, valamint a médiák olyan híreket kezdtek terjeszteni, amelyeknél kilógott a ló lába, hogy nagy hazugság az egész, – értettem meg, hogy nagyon fontos dologra világít rá a Szűz Anya.

Mint köztudott az idő teltével egyre képtelenebb valóságokat kezdtek normává tenni, a természet adta és örök igazságok helyébe képtelen badarságokat kezdtek helyezni, szinte követelni, hogy mások is ezt gondolják. A brüsszeli gépezet pedig addig csűri-csavarja a dolgokat, míg az ő „igazuk” érvényesül akár a törvényhozásban is.

 

Katolikus létemre belehallgattam a You Tub-on egy szabadegyházas előadásba Kevin Zadaitól, aki az amerikai elnökválasztások elött Jézusra hivatkozva pont ugyanazokkal a szavakkal hívta fel imára az embereket a választások sikeréért: imádkozzanak az „igazságért és igazságosságért”, mert a választások a bíróságon fognak eldölni, majd pedig nagy lelepleződések lesznek. Az igazság napnál világossabbá lesz, olyan emberek fognak börtönbe kerülni, akikről ezt el sem tudták volna képzelni. Nem először tapasztalom, hogy ugyanazokkal a szavakkal, egészen különköző helyeken ugyan azt mondja a Szentlélek.

Véleményem szerint, nekünk magyaroknak is nagyon kellene imádkoznunk az igazságért és az igazságosságért, azaz negatívan fogalmazva a hazugság és a törvénytelenség ellen.

Egyszer már azt is említettem, hogy jelenleg Ausztriában élek. Nagyon erős jel számomra, hogy 1955-ben az osztrákok országos méretű rózsafűzér imádsággal űzték ki az oroszokat. Mi 1956-ban karddal, azaz fegyverrel akartuk ezt megtenni. Azt hittük, ha nekik sikerült, akkor itt a történelmi idő, nekünk is sikerülni fog. Nézetem szerint nem csak a politikai akarat, hanem az egész országra kiterjedő ima hiányzott. Nem lenne jó, ha most is ebbe a hibába esnénk, hogy ha Amerikanak sikerült, nekünk is sikeülni fog. Imádkoznunk kell, mégpedig széles körben, – mert poitikusaink hiába tesznek meg mindent, – ha mi nem esedezünk aTörténelem Urához. És eléggé az utolsó órában vagyunk már. Nemcsak katolikusoknak kell imádkozni az ”igazságért és az igazságosságért”, hanem a protestáns testvéreknek, szabadegyházhoz tartozóknak is, aza minden kereszténynek.

 

Tekintve, hogy korábbi, egyházon belüli próbálkozásom nem vezetett sikerre, amennyiben érdemesnek tartják, valamint módjukban áll kérésemet az illetékesek felé továbbítani szíveskedjenek.

 

Köszönettel és munkájuk iránti nagy tisztelettel:

Dr. D. Á.

 

 

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!