Mi a nemzet érdeke? – Miklódy Márta Mária

Tisztelt Elnök úr,
Véleményem szerint a mindenkori magyar miniszterelnöknek döntés előtt egyetlen kérdést  kell feltennie:
Mi a nemzet érdeke?
Ezt a kérdést a rendszerváltás óta csak Orbán Viktor tudta helyesen megválaszolni.
Nem szabad megengednünk, hogy a megkezdett  és végre a Magyarság érdekeit szolgáló útról letérjünk
Jó vezető csak Istenben hívő  ember lehet, aki tudja, hogy tetteivel az Úr előtt is el kell számolnia.
Gyűljünk össze március

 15-én minél többen,  legyen ez a nap nemzetünkért való imádságé!(a történelem alakításába a mi imádságaink is bele vannak kalkulálva… Vannak dolgok, amiket Isten addig nem akar megcselekedni, míg nem könyörgünk érte, mert Ő nem nélkülünk, hanem általunk és velünk cselekedik, minket eszközeiül felhasználva.  (Gyökössy Endre 1953.10.18-án elhangzott prédikációja alapján)

Rendületlenül hiszem, hogy a Magyar nemzet többre hivatott el, mint ezt a jelenlegi körülményeink láttatni engedik.
Legyen ez a hit minden magyar biztató ereje!
Tisztelettel és szeretettel üdvözlöm Önt és minden  magyar lelkületű embertársunkat:
Miklódy Márta Mária
Szerző
CÖF

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!