Civil Összefogás Fórum és Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány részére
Magyar Nemzet, Polgári napilap és hírportál; Újabb felháborító provokáció, 2020.02.10. c. cikk kapcsán
Kiss József: Megidézett derék – szíjas emlék kapcsán írt levél
Idézet Csépány Balázs cikkéből: „Civil szervezetként alakult újjá az 1956 utáni évtizedeket idéző Munkásőrség…” és egy fotó a felsorakozott munkásőrökkel, talán valamikor az 1960 – as évek végéről, vagy a 70-es évek elejéről.
Érdekes, először a derékszíjat néztem hosszasan. Ismerem. Jól és közelről. Csattogott a fenekemen gyerekként gyakran, a szint alatti teljesítés esetén (jeles alatt) a „makarenkói” pofonok helyett. Ismerem, aki hordta, APÁM. Ő is ott feszít a fényképen.
Nem fogom szüleimet sem becsmérelni, sem volt hozzám tartozókat kellemetlen szituációba hozni, de valamit el kell mondanom mégis azoknak, akiket ismét be akarnak csapni, azoknak a fiataloknak, akik semmit, vagy torzítva tudnak ezeknek a most megidézni kívánt idők gyötrelmeiről. Nem a sajnálatos esetemet, de néhány sajátosságot szeretnék felmutatni.
1973 őszén Gyimóthy József Krisztinavárosi Templom plébánosa, egy fiatal párt adott össze néhány nemrégen még gimnazista osztálytárs körében. (Ez a templom akkor is rendezett körmeneteket, egészen a Pálya utcáig és vissza! Beat miséket tartottak.) Ez az otthonról kiutasításom utáni, titokban szervezett polgári esküvőmet követte. Az önálló életbe indultam, két bőrönddel, egy pár síléccel és egy gitárral, és hittel, sok hittel, hogy megállom helyemet a jövőben is. Egyetemista voltam, 3. évet kezdtem. Mivel sok különbözeti felvételi szakvizsga során szelektáltak minket, megnyugtathatom a kedves olvasót, hogy nem volt szükségem protekcióra.
Az ellenőrzés mindvégig folyamatos volt, az egyetemen, s később is. Tudós Professzoraimnak köszönhetően, a valódi tudást sajátíthattam el, a szellem győzelmével az anyagi jólét tárgyai helyett (pl. OTDK Különdíj BME.). Akkoriban az ösztöndíj igen kevés volt. Jegyzeteket rajzoltam, H. Győző barátommal Gárdonyba mentünk bérbe ásni, és később még néha kertészeti „kazántáplálást” is végezhettem. Örömmel tettem mégis, mert nem kényszerültem már bele a teljességgel hazug, és már tudhatom, sokak szenvedését okozó világukba.
Teljes elhatárolódásom szüleim pártélettől átitatott, mindent a pártnak és főleg már annak fegyveres testületének elvtársi elvárásainak megfelelni akaró életétől (kerületi munkásőr parancsnokként) természetes volt. Gyerekként is megéltem, hogy életünkben mindent egy émelyítő máz borít be, mert egy hazug eszmerendszert szolgáltak még otthon is, még gondolatban is, egy zárt világban, a valóság
bűntudatán állandóan kívülre helyezkedve. Elvárásként tapasztaltam, hogy a családnál is fontosabb volt a pártélet. Saját családjukkal szemben is eljártak. Velem szemben is vetemedtek rendőri intézkedésre, de már akkor is voltak bátor rendőrök; MEGVÉDTEK! A politika minden családi köteléket felülírt! Nem csak nálunk!
A későbbiekben is, állandó lelkiismereti kérdés volt számomra, a szülői kapcsolat. Megpróbáltam, próbáltuk többször is, családtagjaimmal, míg 50 évemen túl, már kiderült megint ugyanaz, mint addig is, nem én tagadtam Őket.
Milyen emlék fűződik másnak a Munkásőrséghez, nem tudom. Tudom, hogy hagyományként őrzésére nem érdemes! Magamat szerencsésnek mondhatom, mert alkotó emberként az alkotás élménye, valódi értékek megőrzése, újjáépítése megadatott. A bevezetőben említett házasságom bár felbomlott, egy „a nagy elsővel” történt találkozás utáni házastársi örömben is élhetek régóta, és éppen legújabb kutatási eredményeimmel, bízom benne: az egész országunknak szerezhetek örömet.
Kell egy, jó, derék szíj, amit hordhatunk, de nem kell egy „derékszíj emlék” sem, sem fenéken, sem a szürke munkásőr egyenruhákkal! Egy munkásnak sem kellett őr, amit fölé tettek az már maga volt az őrizet….
Bízom benne, hogy ez a civilként szerveződő munkásőrség sem valósulhat meg!
Tisztelettel, és üdvözlettel:
Kiss József
Kós Károly díjas ny. vezető tervező, műemlékvédelmi szakértő, táj – és kertépítész,
(A nevemet vállalva küldöm el fenti írásom. Ahogy említettem, bízom benne, hogy a közeljövőben országos jelentőségű, legújabb kutatási eredményt közölhetek, remélem azt nem befolyásolja hátrányosan a nevem közlése.)
