Meghívó Szellemi Honvédő Díjátadóra

Tisztelt Szellemi Honvédők!
Kedves Barátaink!

Szellemi honvédőink sok ezres „serege” hazánk érdekeit képviselve folyamatosan munkálkodik. A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) évek óta kiemelt feladatának tekinti, hogy megbecsülését feléjük a Szellemi Honvédő díj átadásával elismerje ünnepség keretében.  Kiváló, nemzetünk egységét szolgáló polgároknak nyújtjuk át a Szellemi Honvédő díjat, és ugyanakkor az arra érdemes egyesületet, alapítványt is elismerésben részesítjük.

2022-es szellemi honvédő díjátadó ünnepségünket 2024. január 19-én, pénteken, 17.30 órakor, a Novotel Budapest Congress Centerben (1123 Budapest, Alkotás u. 63-67) rendezzük meg.

A rendezvény védnökségére felkértük Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár urat.

A rendezvény után állófogadás keretében vendégeljük meg a résztvevőket.

Szeretettel hívjuk Önöket ünnepségünkre.

Jelentkezési határidő: 2024. január 15.

A résztvevők száma korlátozott, a jelentkezéseket érkezési sorrendben fogadjuk el.
Kérjük, csak az jelentkezzen, aki BIZTOSAN részt tud venni ünnepségünkön. Amennyiben egy email címen több fő jelentkezik, akkor is egyesével töltsék ki az űrlapot!

Részvételi szándékukat az alábbi linken jelezhetik:

https://forms.gle/fkbaaMqTPVzLBJgB7

A jelentkezés elfogadását, illetve a részletes programot a jelentkezési határidő után küldjük a résztvevőknek.

Üdvözlettel

CÖF-CÖKA vezetősége

CÖF-CÖKA
1027 Budapest, Vitéz u. 5-7, I. em. 1.
E-mail: info@civilosszefogas.hu
Web: www.civilosszefogas.hu

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!