Meghívó

a „Diagnózis rólunk” című Civil Akadémiára

a Civil Összefogás Fórum, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Szellemi Honvédők közössége rendezésében.

Csizmadia László          CÖF-CÖKA elnökének meghívására a vendég:

prof. Dr. Kásler Miklós                 a Magyarságkutató Intézet főigazgatója

Egy orvosprofesszornak kötelező az anamnézis feltérképezése, hogy a betegségek eredetét feltárhassa. De elvárható-e, hogy az ország testi, lelki és szellemi állapotfelmérését is elvégezze, valamint hogy terápiát is javasoljon? A társadalmi traumáink és azok feldolgozása csak akkor vezethet eredményre, ha megértjük, honnan származunk, hogyan változtunk, kik va­gyunk, miért lettünk olyanok, amilyenekké lettünk, alakulhatott volna-e másképpen a sorsunk, mikor jártunk a helyes úton, mikor hibáztunk vagy vétkeztünk, illetve vétkeztünk-e valamikor. Hogyan gondolkodunk, és hogyan cselekszünk. Hogyan viszonyulunk az értékekhez, embertársainkhoz, a világhoz.

Moderátor:        Szabó Anett                       médiaszakember

A rendezvényre készüljenek kérdésekkel, melyeket személyesen tehetnek fel vendégeinknek!

Időpontja: 2023. november 6. hétfő, 17:30.

A program helyszíne a Polgárok Háza (1089 Bp. Visi Imre utca 6.)

Belépés az alábbi linken regisztráltak számára lehetséges:  https://forms.gle/ndxdnrC5a9Hzsjum6

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!