Meghívó

A hazug ember és az ő sánta kutyája” című Civil Akadémiára

Csizmadia László        CÖF-CÖKA elnökének meghívására a vendég:

Nagy Ervin                 filozófus, a XXI. Század Intézet elemzője

Ez a régi közmondás jutott eszembe, amikor a Jobbik-Konzervatív szóösszetételű pártnévvel találkoztam. Hihetetlen, hogy a pártpolitikában mik fordulhatnak elő! Valószínűleg a lehetetlennel felérő vállalkozás, hogy koncepció és szellemi energia nélkül, pusztán az átverés szándékával bedobták a konzervatív jelzőt. De mégis mire gondoltak? Még annyira sem futotta tőlük, hogy kihagyják belőle a Jobbik előnevet. Ettől aztán mindenki, aki valaha hitelt adott ennek a formációnak, röhögve fordul el tőlük. Hány alakváltozata, lelke van/lehet ennek a pártnak? Ígérem ennek is utánajárunk Nagy Ervin filozófussal, a XXI. Század Intézet elemzőjével, aki egykor ennek a pártnak alapítója is volt.

Moderátor:        Szabó Anett                       médiaszakember

Megjelent honvédőink között három szerencsés nyertest sorsolunk, akik a CÖF-eddigi történetét részletesen bemutató Összefogtunk című nagysikerű könyvünkkel térhetnek haza. A könyv kedvezményes áron megvásárolható a helyszínen.

A rendezvényre készüljenek kérdésekkel, melyeket személyesen tehetnek fel vendégünknek!

Időpontja: 2023. május 8. hétfő, 17:30.

A program helyszíne a Polgárok Háza (1089 Bp. Visi Imre utca 6.)

Belépés az alábbi linken regisztráltak számára lehetséges:

https://forms.gle/FGqk1PNuF5EsQkCA8

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!