Meghívó

Az „Ifjak vs. Európa Unió” című Civil Akadémiára

Csizmadia László              CÖF-CÖKA elnökének meghívására a vendég:

Schmidt Mária                  történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója

Egy év eleji felmérés szerint a magyarok 39 százaléka gondol pozitívan az Európai Unióra. Ez 6 százalékponttal marad el az uniós átlagtól. Főként a fiatalok körében csökkent az EU támogatottsága, köszönhetően például annak, hogy az alapítványi formába került egyetemek és hallgatói nem jelentkezhetnek a jövőben uniós pályázatokra, így Erasmus-ösztöndíjra se, ami az egyetemi hallgatók nagyjából 60 %-át érinti. És ez csak egyik ok a nemtetszésük kifejezésének. Az más kérdés, hogy a jelenlegi kormány átvállalja a külföldi tanulmányra jelentkezők költségeit. Téves tehát az az elképzelésünk nekünk felnőtteknek, hogy az utánunk jövő generáció ne foglalkozna a közélet kérdéseivel. Ez önmagában jó hír nekünk, ám az EU jövőjét tekintve egyáltalán nem az. Sőt!

Moderátor:        Szabó Anett                       médiaszakember

Megjelent honvédőink között három szerencsés nyertest sorsolunk, akik a CÖF-eddigi történetét részletesen bemutató Összefogtunk című nagysikerű könyvünkkel térhetnek haza. A könyv kedvezményes áron megvásárolható a helyszínen.

A rendezvényre készüljenek kérdésekkel, melyeket személyesen tehetnek fel vendégünknek!

Időpontja: 2023. április 3. hétfő, 17:30.

A program helyszíne a Polgárok Háza (1089 Bp. Visi Imre utca 6.)

Belépés az alábbi linken regisztráltak számára lehetséges:

https://forms.gle/n3YMevR5hWCLyQA57

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!