Képzelt beszélgetés egy vezető német politikus és az édesanyja között.
Mama gyere segíts! – kiáltott fel álmában a politikus.
Itt vagyok gyermekem. Most is itt vagyok. Mindig ott voltam, mindig segítettem, amikor kellett, hisz emlékszel.
De most nem tudok. Nagyon nagy a baj, még annál is sokkal nagyobb, mint amit te gondolsz. És ezt magadnak köszönheted. Hiába szóltam, hogy őrültség, amit csinálsz, nem hallgattál rám. Én nem vagyok egyetemet végzett ember, mint te. Én csak egy egyszerű mama vagyok, aki két lábbal áll a földön, és megvan a magához való józan esze. Az élethez energia kell. A bacilustól kezdve a fejlett ipari társadalmakig. És az energia folyamatosan, abszolút megbízhatóan kell, mert különben borul minden. Ez ilyen egyszerű. De te nem hittél nekem. Nem hitted el, hogy vörös, rózsaszín vagy méregzöld álmokkal, ideológiával nem lehet otthonokat fűteni, országot üzemeltetni. Hosszú évtizedekig jól ment minden. A folyamatosan, megbízhatóan érkező és viszonylag olcsó orosz olaj és földgáz és aztán az atomenergia a német tudással, precizitással és szorgalommal együtt gazdasági, jóléti csodát teremtett országunkban. Aztán a fukusimai szökőár miatti katasztrófára hivatkozva úgy döntöttél, hogy nem kell az atomenergia. Majd kiváltod nap- és szélenergiával. Hiába mondtam, hogy a nap nem süt mindig, és a szél sem fúj mindig, az energia pedig folyamatosan és megbízhatóan kell, te legyintettél. Hiába mondtam, hogy csak úgy lehet egy energiaforrást mellőzni, ha abszolút biztosan, jól kipróbáltan készen áll a helyettesítő forrás. Közlekedési balesetek mindig történnek, de ezekre hivatkozva mégsem állítjuk le az autóforgalmat.
Aztán kitört a háború Oroszország és Ukrajna között. Te nem a mielőbbi fegyverszünetet és békét szorgalmaztad, hanem a megtámadott fél oldalára álltál. Föladva az utolsó nagy háború óta jogosan alkalmazott pacifista magatartást, fegyverekkel is támogatod Ukrajnát. Akkor is, amikor jól tudod, hogy ez nem a németek háborúja. Ezzel elérted, hogy most már az. Gazdasági büntető intézkedéseket vezettél be Oroszország ellen, hogy ezzel a háború befejezésére késztesd Oroszországot. Sikerült?
Azt mondtad, nem kell az orosz olaj és az orosz gáz, azt ki tudod váltani mással. Holott rövid távon ez képtelenség. Aztán mikor az oroszok csökkenteni kezdték a gáz szállítást, akkor kitört a pánik. Jogosan, teszem hozzá, de ez kellett ahhoz, hogy rádöbbenj, mekkorát hibáztál. De már késő. És nem lehet meg nem történtté tenni semmit.
Mit lehet mégis csinálni? Először is őszintén be kell vallani, hogy hibáztál. Bocsánatot kell kérni, de azt hiszem, erre nincs bocsánat. Nem csak Németországnak, hanem egész Európának okoztál most még beláthatatlan kárt. A fegyverszállításokat azonnal le kell állítani, az Oroszország elleni szankciókat azonnal vissza kell vonni! Lehet kérni az oroszokat is, hogy bocsássanak meg, de szerinted mi ennek az esélye? Fordított helyzetben te megbocsátanál? Na ugye! Lehet nekik könyörögni, hogy szállítsanak több gázt akár az Északi Áramlat 1, akár az általuk megépített, de miattad üzembe nem helyezett 2-es vezetéken. De vajon megkönyörülnek-e majd? És ez a helyzet nem megalázóbb, nem jelent még nagyobb kiszolgáltatottságot, mint a korábbi tisztességes üzleti megállapodás? Nem kell válaszolnod.
Azt nem is firtatom, hogy mindezt csak tudatlanságból, önfejűségből csináltad, vagy valami más is van a háttérben, amire még gondolni sem merek, nemhogy kimondani. És most megyek. Ne feledd szavam: helyetted is szégyellni fogom magam amíg csak élek.
2022.08.24.
Dr. N.G.
