MAGYAR JUSTITIA BIZOTTSÁG NYÍLT LEVELE

 DR. POLT PÉTER  ÚRNAK

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LEGFŐBB ÜGYÉSZÉNEK

  

BUDAPEST

 

TISZTELT  FŐÜGYÉSZ  ÚR!

 

A Magyar Justitia Bizottság (MJB) elnöksége nevében,  valamint  saját nevemben, feljelentést teszek Gyurcsány Ferenc exminiszterelnök, (a DK elnöke) ellen  nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás és becsületsértés miatt.

 

Indoklás:  az MJB elnöksége, valamint  (megítélésünk szerint)  a magyar választópolgárok  többsége: sértőnek, megalázónak, hazugságnak, és saját korábbi tevékenységével illetve nyilatkozataival is ellentmondónak tartja, a  miniszterelnökünket vagy kormányunkat  permanensen szidalmazó,  ezáltal ahazai és a külföldi közvélemény előtt bennünket rossz színben feltüntető  Gyurcsány Ferenc  tevékenységét.

 

Gyurcsány Ferenc már-már hitleri stílusban, a paranoiásokra emlékeztető  gesztikulálással  kísérve, lázítja az embereket hazugságaival,  személyeskedésével és vádaskodásaival, többek között azt állítva  Orbán Viktorról, hogy  hazaáruló,aki  reggel, délben és este,-  tízszeresen felülmúlja az ő őszödi hazugságait.

 

Vita tárgyát nem képezheti, hogy a BTK-ban rögzített – a hazaáruláskritériumait rögzítő – paragrafusok között egyetlenegy olyan sem szerepel, amelyet  miniszterelnökünk  elkövetett volna.

 

Meggyőződésünk, hogy minden funkció nélküli, vagy pártokhoz nem tartozó, ún. „egyszerű” állampolgárok sem kötelesek eltűrni, hogy egyes miniszterelnöki hatalomra  törő személyek,  és  köztük a legagresszívabbnak  mutatkozó Gyurcsány Ferenc valótlanságokkal vádolja a magyar kormányt és annak elnökét.

 

Megítélésünk szerint  nem elegendő Gyurcsány Ferenc egyre növekvő – feltűnési viszketegségét vagy labilis elmeállapotát igazoló – súlyos vádakat tartalmazó kijelentéseinek cáfolata, mert  hajlamos  figyelmen kívül hagyni a figyelmeztetéseket és az ellenérveket, tehát jogi úton kell fellépni ellene. Gyurcsány  nem csupán a kormányelnököt vagy  a kormányt szidalmazza és a fentebb említett súlyos vádakkal  illeti, hanem semmibe veszi  az állampolgárok nagy többségét  és ezzel durván sértegeti  nem csak  azokat, akik egyetértenekOrbánnal, a kormányával és a politikájávalhanem – közvetve –  azokat is, akik(semlegesként)  politikai ügyekkel nem foglalkoznak, de tisztában vannak azzal, hogy hazájuk törvényesen megválasztott miniszterelnökét  és kormányát nem lehet harmadosztályú kiskocsmában  használatos kifejezésekkel lejáratni, illetve   „ország – világ”  előtt  hiteltelenné tenni.

      

Tisztelt Főügyész Úr! Büntetőjogi felelősségem tudatában tájékoztatom Önt (és szükség esetén igazolhatom), hogy sem a MJB, sem személyem nincsen kapcsolatban a FIDESZ-el és elfogultsággal sem  vádolhatnak minket. Nem egyszer (de korrekt módon) szóvá tettük az általunk vélt hibáikat, de sem őket, sem az ellenzéket nem „dobáltuk sárral”, soha (!) nem mondtunk és nem írtunk igaztalan dolgokat, nem lázítottuk a tömegeket valótlanságokkal, hamis ígéretekkel vagy  fenyegetésekkel.

 

Mindezek alapján kérem  Önt, hogy szíveskedjen kivizsgáltatni Gyurcsány Ferenc kirívóan  káros, sértő, a közvéleményt megtévesztő, minden alapot nélkülöző nyilatkozatait és a felelősségre vonására megfelelő intézkedést foganatosítani.

                                                                                                                                

 

Tisztelettel:

                                                                                                                                        

 

                        (Prof. Dr. Bokor Imre)

                                  az MJB elnöke   

Szerző
CÖF

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!