Macron és a nacionalista lepra

A francia vezető Európa egységét hirdeti, de Budapestre és Varsóba nem hajlandó ellátogatni.

Emmanuel Macron francia elnök néhány napja egy francia regionális lapban tisztánlátásra és ellenállásra szólított fel a „nacionalista lepra” terjedésével kapcsolatban. E nacio­nalizmus miatt a jelenlegi európai helyzet őt a húszas évekre emlékezteti. A nacionalista leprával kapcsolatban pedig Magyarországot és Lengyelországot említette meg mint elrettentő példákat. Akkor tehát helyben vagyunk: közeleg újra a fasizmus és a nácizmus, amit ezúttal Magyarország és Lengyelország hordoz magában, s veszélyezteti egész Európát. Macronnak tehát e két ország vált az első számú közellenséggé az unióban.

Ez világos beszéd, most már pontosan tudjuk, hogy mire számíthatunk az európai parlamenti választási kampány során a francia elnöktől. Nem sok jóra. Ugyanakkor Emmanuel Macron ez idáig korántsem játszott tiszta lapokkal: hamiskártyás módjára próbálja megosztani Európát, a saját globalista és biro­dalmi céljainak megfelelően. Gyakran nem őszintén beszél, s megpróbálja úgy megbontani Közép-Európát, hogy az érintettek ezt a szándékát fel se ismerjék.

Macron, ez a negyvenéves fiatalember veszélyes figura Európára nézve. Vegyük sorra a cinkelt lapokat, amelyekkel játszik! Először is úgy mutatja meg magát az európai színpadon, mint független és szuverén szereplőt, aki csak országa érdekeit képviseli a különféle fórumokon.

De vajon mennyire szuverén szereplő valójában Emmanuel Macron? Ő, aki a Rothschild & Cie Banque bankházban befektetési bankárként dolgozott évekig, majd miután a szocialista Francois Hol­lande-ot választották elnöknek 2012-ben, azonnal az elnök pénzügyi és gazdasági főtanácsa­dója, majd két évre rá már az Élysée-palota főtitkárhelyettese lett? Vajon minek volt köszönhető ez a hatalmas ugrás?

Azt hiszem, logikus következtetés, hogy a Rothschild család tulajdonában lévő bankházi háttér kiváló lehetőségeket kínált Macronnak, akit egyből a politika kellős köze­pébe került. Nincs ebben semmi meglepő: a globális pénzügyi elit egyik – ha nem a legerősebb tagja – a Rothschild család, erejük és befolyásuk a politikára felbecsülhetetlen mértékű.

Macron tehát jól választott mecénást, viszont mindennek ára van: a globális elit cserébe megköveteli tőle, hogy ennek az elitnek a globalista, kozmopolita és multikulturalista célkitűzéseit követnie és kiszolgálnia kell. Ha jobban megnézzük Macron fellépését, nyilatkozatait, akkor nyugodtan megállapíthatjuk: a mecénásoknak nem kellett csalódniuk, Macron pontosan úgy fogalmaz és úgy cselekszik, ahogyan az nekik a legmegfelelőbb.

Vegyük sorra a francia elnök által hangoztatott értékeket és célokat: a csúcsföde­rális, birodalmi Európai Unió megteremtése – amelyről éppen a napokban beszélt a ber­lini szövetségi parlamentben –, a nemzeti szuverenitás elleni fellépés („nacionalista lepra”), a multikulturalizmus elterjesztése Európában, az ellenálló közép-európai országok elleni fellépés, közös gazdasági, pénzügyi és külügyi szervek létrehozása az unión belül, szolidaritás hangoztatása az érkező migránsokkal szemben és még sorolhatnánk. Macron jól vizsgázik a globális elit előtt, ezért újra és újra megkapja a megfelelő támogatást.

Másodszor: újra és újra arról beszél, hogy a nacionalizmus miatt veszélyben van Európa szuverenitása. Szerinte Európának egységesen kellene fellépnie, hiszen biztonságát fenyegetik az Amerikai Egyesült Államok kiszámíthatatlan gazdasági és politikai lépései, Kína már erősen jelen van az unióban, Oroszország pedig manipulálni és megosztani próbálja a tagállamokat, Nyugat- és Kelet-Európát. Elvileg ebben igaza is lenne, de – és itt jön be a hamiskártyás módszer – az unió kiszolgáltatottságának okát a „nacionalista leprában” jelöli meg.

Vagyis a nemzeti identitások és a nemzetállamok az igazi akadályai Európa egységes fellépésének. Ő tehát Európa szuverenitásáról beszél, mint célról, amelyet a nemzeti és nemzetállami szuverenitás megszüntetésével kíván elérni.

Itt mutatkozik a legélesebben Macron nemzetekfeletti, globalista célkitűzése, nem beszélve arról az újabb csavarról, hogy ezt a bizonyos európai szuverenitást – ami a nemzetek szuverenitásának megszüntetésével érhető el – azért mégiscsak úgy kell létrehozni, hogy abban Franciaország (a németekkel együtt) vezető szerepet játsszon. Vagyis, amit a kisökör uniós tagországoktól elveszünk – a nemzeti szuverenitást –, azt a Jupiter-országok szintjén megőrizzük, sőt birodalmi szintre emeljük, s mindezt úgy adjuk elő az európai közvélemény számára, mintha mindez pusztán az „európai szuverenitás” megteremtéséről szólna. Ügyes, mondaná a pesti aszfalt embere.

Ne essünk tehát hasra a jól csengő euró­pai szuverenitás fogalmától, mert egyfelől globalista, másfelől nagyhatalmi érdekeket takar, de semmiképpen sem szolgálja a közép- és kelet-európai nemzetek érdekeit.

Harmadszor: Macron úgy mutatta-mutatja magát az elmúlt időszakban, mint a közép- és kelet-európai tagállamok legjobb barátja, akinek leghőbb vágya, hogy ezekkel az országokkal korrekt együttműködést alakítson ki. A látszatra ügyel is: elnökké választása óta sorra-rendre járja a régió országait, s barátságos-barátkozó nyilatkozatokat tesz. Ám a lényeg mégis az, hogy az elmúlt másfél évben két országban nem sikerült eljutnia: Lengyelországba és Magyarországba.

Az ok nyilvánvaló: ez a két ország az, amelyik a legkövetkezetesebben nem fogadja el az Európai Egyesült Államok koncepcióját, nem fogadja el a kétsebességes Európát, nem akar bevándorlóországgá válni, nem akar kötelező kvótákat és nem szándékozik elfogadni a multikulturalizmust sem.

Mi tehát a megoldás Macron oldaláról nézve? Leválasz­tani ezeket az országokat a többiekről, akik esetleg nem olyan makacsok, mint a magyarok és a lengyelek. Ennek a koncepciónak a része volt már a tavaly augusztusban megrendezett találkozó Salzburgban az úgynevezett slavkovi hármak, Ausztria, Csehország, Szlovákia között, francia bábáskodással.

Ez a regionális együttműködési forma látszólag senki ellen nem irányul, valójában azonban Macron szándékai szerint a visegrádi négyek alternatívája lehet, leszakítva a cseheket és a szlovákokat a magyaroktól és a lengyelektől. Ráadásul az elmúlt hetekben Macron felkereste a cseh és a szlovák miniszterelnököt is, de még csak fel sem merült, hogy Lengyelországba és Magyarországra is ellátogasson.

Igazi hamiskártyás tempó: Európa egységét hirdeti, cáfolja a Nyugat-Európa, illetve a Közép- és Kelet-Európa közötti ellentétek meglétét, másfelől pedig látványosan bojkottál két államot, amelyek nem hajlandók egy az egyben elfogadni a macroni víziókat. Legyen egység, de úgy, hogy a keleti tagállamok kritika nélkül alávetik magukat ismét a központi hatalmak akaratának.

Negyedszer, Macron a migráció kapcsán hiányolja a közép-európai országok, de elsősorban is Magyarország és Lengyelország „szolidaritását” az „európai értékek” (melyek is azok?) iránti elkötelezettségét. Hiányolja, majd a legszemérmetlenebb módon lezárja a határait Olaszország és Franciaország között, s egyetlen bevándorlót sem hajlandó átvenni a migránsoktól roskadozó olaszoktól. Calaisban, ha kell, felszámolja a spontán létrejövő migránstáborokat.

Mindehhez joga van, s adott esetekben a mi szempontunkból ezek a lépések érthetők, csak az a bökkenő, hogy Macron egészen mást mond és egészen másképp cselekszik. Rajtunk, közép-európaiakon kéri számon a „szolidaritást”, amiről soha nem született megállapodás, közben pedig kemény bevándorláspolitikát folytat a saját hazájában. De hát mit is mondott az isiászos Jean-Claude Juncker? „Franciaország az Franciaország.” Ja, ha csak úgy nem…

És végül azt se feledjük: Franciaország az afrikai gyarmatait úgy szabadította fel évtizedekkel ezelőtt, hogy tizennégy volt gyarmatát a mai napig is elképesztő pénzügyi függőségben tartja, s ennek óriási hasznát évről évre lefölözi. (Kína már figyelmez­tette is a francia kormányt, hogy ezt abba kellene hagynia.) Miféle alapon beszél tehát a francia elnök az afrikai és ázsiai menekültekkel kapcsolatban szolidaritástól, európai értékekről? Így a hamiskártyások beszélnek.

Egyetlen biztató mozzanat van: az európai parlamenti választások kampányában felsorakoznak egymással szemben a globalisták és a nemzeti szuverenitás hívei, az alternatívák egyértelműek, így a cinkelt lapokkal játszók hamar lelepleződnek.

Nem csak Macron.

Szerző: Fricz Tamás politológus

Forrás: https://magyaridok.hu/velemeny/macron-es-a-nacionalista-lepra-3684782/