Milyen hatékonyan képviseli a népet az amerikai kormány? – tették fel a kérdést a Princeton Egyetem kutatói, és az eredményeik megdöbbentők lettek. A tudósok alapvető feltételezése az volt, hogy egy elképzelés támogatottsága a mindennapi emberek és a megválasztott képviselőik között ideális esetben teljesen megegyezik. Azaz ha az egyik ötletet például a nép 60 százaléka támogatja, akkor a törvényhozóknak is nagyjából 60 százaléka sorakozik fel mögé, egy tökéletes demokráciában így a politikusok valóban a nép akaratát közvetítenék.

Mi ehhez képest a valóság? A kutatók arra jutottak, hogy az amerikai demokrácia nemhogy nem tökéletes, de egy törvénytervezet elfogadására semmiféle hatása nem volt annak, hogy az emberek mit akartak. A legtámogatottabb javaslatnak tehát éppen annyi esélye volt arra, hogy megvalósul, mint a legkevésbé népszerűnek.

Hogy akkor mégis mi alapján döntenek a törvényhozók? Nem egyszerűen a saját fejük után mennek, a leírtak ugyanis csak az amerikai társadalom 90 százalékára vonatkoznak. A legjobban kereső 10 százalék esetében, akik megengedhetik maguknak politikai érdekeik érvényesítését, azt láthatjuk, hogy elképzeléseik és azok megvalósulásának esélye már sokkal közelebb áll egymáshoz. Ez pedig nem csupán azt jelenti, hogy a társadalmi elit nagy valószínűséggel eléri, amit akar, de egyben azt is, hogy meg tudja hiúsítani a neki nem tetsző ötleteket, bármilyen legyen annak támogatottsága.

Ennek pedig egyetlen oka, hogy a lobbirendszeren keresztül az Egyesült Államokban lényegében véve törvényes a korrupció – állítja a represent.us. Hiszen mit is jelent a lobbizás? Az amerikai korrupcióellenes szervezet szerint  azt, hogy a vállalatok legálisan pénzt ajánlhatnak fel a politikusok kampányaihoz, illetve jól fizető állásokat is biztosíthatnak a számukra, amit a törvényhozók, szintén teljesen legálisan, az érdekeiket szolgáló törvények megszavazásával hálálnak meg anélkül, hogy olykor pontosan tudnák, miről is döntenek.

Ezen a módon az elmúlt öt évben a kétszáz politikailag legaktívabb amerikai cég 5,8 milliárd dollárt költött arra, hogy befolyásolja az amerikai kormányt. Azt pedig, hogy a lobbi mennyire jó üzlet, jól mutatja, hogy ugyanez a kétszáz cég 4400 milliárd dollárt kapott vissza valamilyen formában az adófizetők pénzéből – figyelmeztet a represent.us, kiemelve, hogy ez csupán a jéghegy csúcsa.

Scan0474