Közlemény

Tudnunk kell, hogy Magyarországon több mint 60.000 civil szervezet működik. A tegnapi napon ebből 22 szervezet kiállt a migránsok betelepítését elutasító népszavazás ellen. Pár kivételt leszámítva azok, akik egy amerikai milliomos és a külföldi adományozók pénzéből hangoskodnak.
Ők zsoldos katonák és álcivilek.

Nevezett 22 szervezet csapdát próbál állítani az október 2-i népszavazásra készülő magyar polgároknak. A 22-es csapdája arról szól, hogy a magyar emberek önállóságukat feladva ne döntsenek saját sorsukról, válasszák a reménytelenséget. Nyugodjunk bele a Soros György által sugallt sorstalanságba.

Nem kevesebbet üzennek, mint álljunk az embercsempészek, az illegálisan érkező honfoglaló migránsok és a köztük megbújó terroristák oldalára. Fogadjuk el, hogy a jövőben Európát a félelem fogja igazgatni. Engedjük át szülőföldjeinket, évezredes keresztényi kultúránkat, a mindezt eltiporni akaró jövevényeknek.

Kölcsey Ferenc szavai nekik és nekünk is szólnak: „A haza minden előtt!”

A ténylegesen menekülteknek európai összefogással segítenünk kell úgy, ahogy Helmut Kohl bölcsen megfogalmazta: „Segíts, hogy ők is segíteni tudjanak magukon.”
Hol?
Nem kétséges, saját hazájukban.

A megtévedt HUSZONKETTŐ csapdát állítóinak javasoljuk, hogy nézzenek majd a népszavazás eredményének tükrébe. A jövőt illetően, hazájuk érdekében vessék le áldemokratikus és álcivil ruháikat.

A CÖF-CÖKA minden magyar embertől azt kéri, hogy NEM szavazatainkkal védjük meg azt a hazát, amiért őseink vérüket hullatták. Október 2-án gyerekeink és unokáink jövőjéért utasítsuk el az erőszakolt, a nemzetek jóváhagyása nélkül elkészült, külföldiek kvóta szerinti betelepítését célzó, brüsszeli bürokraták fiókjaiban kiadásra váró szabályozást.

 

CÖF-CÖKA vezetősége

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!