A hírügynökségek beszámoltak arról, hogy a Veszprémi törvényszék nem jogerős ítélete szerint, egyik vádlottat sem terheli felelősség, a több halálos áldozatot követelő és rendkívül súlyos anyagi károkat okozó vörösiszap katasztrófa miatt.

A Civil Összefogás Fórum a jogállami alapelveket messzemenőleg tiszteletben tartó szervezet, ezért respektálja a bírói függetlenséget. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy a CÖF-CÖKA támogatói közül több százan fordultak felháborodásukat hangoztatva a felmentést kimondó ítélet kapcsán.

Tekintettel arra, hogy a katasztrófa áldozatai és kárvallottjai ártatlan emberek, ezért a CÖF-CÖKA fontosnak tartaná, ha jogorvoslati eljárás keretében tisztáznák, hogy az ítélet valóban törvényes és megalapozott-e.

A közvélemény igazságérzetét sértő bírósági döntések megalapozottságának teljes körű tisztázása azért fontos, mert a jogállamba vetett hitet rendítheti meg, ha az emberek úgy érzik, hogy a felelősök megúszhatják a felelősségre vonást és a bűncselekményeknek nincs jogkövetkezménye.

Emlékezetünk arra, hogy a magyar történelemnek volt egy olyan vörös korszaka, ahol a felelősségre vonást a vezető réteg könnyen megúszhatta a rendszer torz felfogása alapján. Ezt az időszakot 25 éve sikerült lezárnunk, és nem kívánjuk vissza.

Végezetül felszólítjuk, az olykor a magyarországi bírói ítéleteket is minősítő TASZ-t, a Magyar Helsinki Bizottságot és társaikat, hogy minden legitim eszközükkel vegyenek részt abban a küzdelemben, amely a vörösiszap tragédia kapcsán a végső igazság feltárását eredményezheti.

CÖF-CÖKA vezetősége