A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) az általa képviselt civil szervezetek nevében támogatja a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a Liga Szakszervezet és a Magyar Szakszervezeti Szövetség által tett közös javaslatot, hogy a minimálbér nettó összegének emelése érdekében az 1,5 százalékos Munkaerő Piaci Járulék eltörlésre kerüljön.

A Munkaerő Piaci Járulék a kilencvenes években került bevezetésre, amit az akkori magas munkanélküliség kezelése indokolt. Több, mint két évtized elteltével azonban és különösen az utóbbi években a munkaerőhelyzet gyökeresen megváltozott, a munkanélküliség mértéke a korábbiakhoz képest drasztikusan visszaesett ezért a munkanélküliség kezelése ma már nem olyan égető és jelentős finanszírozást igénylő probléma, mint a rendszerváltást követő időkben volt. Ezt az is bizonyítja, hogy a munkanélküliség az elmúlt évet sújtó koronavírus járvány ellenére sem ugrott meg jelentősen. A járulék eltörlése a nettó bérek azonnali növekedését eredményezné, ráadásul az ez a növekedés valamennyi munkavállaló esetében jelentkezne.

Mindezt figyelembe véve a szakszervezeti javaslatokat reálisnak és megvalósíthatónak tartjuk, és ezért támogatjuk a nettó béremelésnek ezt a formáját.

CÖF-CÖKA vezetősége