Tisztelt Szellemi Honvédők!

A nekem írt levél a CÖF minden hű tagjához szól.
Köszönöm és azért teszem nyilvánossá, mert a CÖF-től elvárt munkát csak közös erővel tudjuk elvégezni!

Csizmadia László
CÖF-CÖKA elnök

___________________________________________________

Tisztelt Csizmadia László Elnök Úr!

Férjem, dr. Gubás Jenő és a magam nevében nagyon szépen köszönjük a meghívót a szellemi honvédők idei díjazottjainak ünnepi rendezvényére.
Szívből gratulálunk az idei kitüntetetteknek és külön Önnek a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány megalapításának 10. évfordulója alkalmából.

A Civil Összefogás Fórumának tevékenységével együtt ez a mozgalom hatalmas erőt jelent mind az anyaországi, mind az elszakított nemzetrészek magyarságának a nemzeti identitástudat, a hazaszeretet és az összefogás erejének megerősítésében. Erre különösen most óriási igény van, amikor a nemzetellenes erők hatalmas vehemenciával, gátlástalanul hadba indultak.

Abban reménykedünk, hogy  az Önök mozgalma nem nézi tétlenül és gátat vet ennek a szennyáradatnak. Kívánunk ehhez  sok erőt, új módszerek és szellemi harci eszközök kifejlesztését a csatába induláshoz,mert enélkül elvérzünk.
Abban bízunk, hogy az egy évtizedes eddigi kiváló tevékenységük kőszikla alapjára erős várat lehet építeni, ahonnan a társadalomnak mégiscsak a nagyobbik részét képező nemzetben gondolkodókkal együtt sikeresen megvívhatjuk a ránk váró csatákat és nem kényszerülünk önfeladásra a kirobbantott háborúban.

Sajnos, férjem betegsége miatt nem tudunk személyesen ott lenni az ünnepségen, de lélekben Önökkel örvendezünk a kiváló teljesítményeket elért személyek méltó megbecsülésének. Gratulálunk a díjazottaknak, Önnek Elnök Úr és a mozgalom minden résztvevőjének,  és kívánunk további eredményes munkát és erőt az újabb harchoz.

Nagyrabecsüléssel:
dr. Gubás Jenő és Gubás Ágota