Korrekt válaszra vár a CÖF – Levél Martin Schulznak

Tisztelt Martin Schultz Elnök Úr!

A magyar Civil Összefogás Fórum (CÖF), a Civil Együttműködési Tanácskozás és a hozzánk kapcsolódó, Szellemi Honvédelem nevű több ezer tagot számláló mozgalom nevében 2013 július 11.-én nyílt levelet küldtünk Önnek. Az óta eltelt csaknem két hónap, s Öntől nem érkezett válasz.
Úgy véljük, hogy ha Ön, Elnök Úr, egy uniós tagállam európai állampolgáraitól levelet kap – melyet ráadásul több ezren írnak alá -, arra Önnek, az európai állampolgárokat az Unió intézményei közül legközvetlenebbül képviselő testület, az Európai Parlament Elnökének, kötelessége válaszolni.
Emlékeztetjük, levelünkben három fontos megállapítást tettünk:
A Tavares-jelentés elfogult és kettős mércét alkalmazó megállapításokat tett Magyarország kormányáról és közvetetten Magyarországról. E határozatot a magyar civil polgárok nagy része nevében elutasítjuk.

Arra kértük Önt, Elnök Úr, hogy a Tavares-jelentésben megfogalmazott terv, az úgynevezett Koppenhágai Bizottság esetleges felállítása ellen lépjen fel. E bizottság ugyanis egyoldalúan azt tűzné ki célul, hogy Magyarországot mintegy a vádlottak padjára állítsa és vizsgálatokat folytasson egy demokratikus jogállammal szemben, alaptalanul, kiábrándító elfogúltsággal országunkkal szemben.
Egyben javaslatot tettünk arra – számítva az Ön támogatására -, hogy az EP állampolgári jogokkal, illetve bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottsága (LIBE) haladéktalanul indítson vizsgálatot, melynek során az Unió valamennyi tagállama alaptörvényét, jogállami berendezkedését, jogrendszere legapróbb részleteit tüzetesen világítsa át az európai demokratikus normák érvényesülés szempontjából. Ez az átfogó vizsgálat lenne a legdemokratikusabb és a kettős mércének még a látszatát is elkerülő megoldás az európai értékek védelmében, szemben azzal, hogy kizárólag Magyarországot vizsgálgatják napról napra.
Kérdezzük Önt, Elnök Úr: nem egy, minden tagországra kiterjedő, az országokat egyenként átvizsgáló és átvilágító megoldás lenne az EU-hoz leginkább méltó eljárás, egyben a leginkább demokratikus, melyet éppen az EU-s normák és értékek vezérelnek? S ha csak egy országot vizsgálgatnak, az nem éppen az EU-s normák sárba tiprása, diszkriminatív eljárás?
Reméljük, sőt biztosak vagyunk benne, hogy Ön, Elnök Úr, e kérdésünkre tudja a választ, s éppen ezért támogatni is tudja javaslatainkat.

Ennek szellemében izgatottan várjuk mielőbbi, az EU-s értékek és normákat követő válaszát, egyben tisztelettel üdvözöljük!

CÖF-CET-Szellemi Honvédelem

Szerző
CÖF

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!