Megjelent Kiss László: „Ember az embertelenségben” című könyve, amely bemutatja a lengyel menekültek magyarországi befogadását és az utókor főhajtását a humanitárius segítők helytállása előtt.  A könyv példát mutat az emberszeretetről és az ezer éves lengyel – magyar barátság kritikus helyzetben történt megéléséről. Egy embertelen világban a magyar állam vezetése és a felelős tisztségviselők példát mutattak az emberségből.

Az egymásért való felelősségvállalásról tanúskodik a II. világháború során hazánkba menekült lengyel tízezrek példamutató befogadása, a fiatalok iskoláztatásának segítése (lásd Zamárdiban, majd Bogláron működtetett lengyel nyelvű gimnázium és líceum).

A könyvből megismerhetjük lakóhelyünkre és környékére hálaajándékként került csodatévő Czestochowai ikon művészi másolatainak történetét Zamárdi, Szemes, Boglár településeken, nem feledkezve meg a Raffaello   Madonna della Sedia képének másolatáról, amelyet szintén a lengyel menekültek ajándékoztak Szárszónak.

A könyv érdekes olvasmány, amely korabeli és mai fényképekkel dokumentálva történelmi ismereteket nyújt erről a korszakról, és az olvasó lelki töltekezésére is szolgál.

A magyar és lengyel nyelvű kötetek megjelenését támogatta a Balatonboglári Önkormányzat, A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a WACLAW FELCZAK ALAPÍTVÁNY.

A könyvek a szerzőnél, Kiss Lászlónál ([email protected])  elérhetőek.