Magyarország és Európa józanabb (immár Európában is alighanem nagyobbik) felének egyre gyakrabban feltűnik a migráns-inváziót tagadók, a bevándorlókat, hódítókat, honfoglalókat (vagyis a többséget) továbbra is menekültnek feltüntetők álságossága. Bicskanyitogató, ahogyan a tegnapi keresztényüldözők ma a kereszténységre hivatkozva sütögetik politikai pecsenyéjüket, és a magukat ma balliberálisnak nevező bűnpártolók, a kommunista tömeggyilkosok mentegetői veszik a szájukra számon kérőleg a humanizmus szót. (Természetesen az AI, az Amnesty International sem kivétel, sőt!) Mivel azonban a részvét és szolidaritás jelszavával ma is sok jóhiszemű embert becsapnak (mint hajdanán, amikor a proletár-internacionalizmus ideológiája jegyében az elnyomott és szenvedő proletariátust akarták „felszabadítani”, akiknek a nevében aztán „proletárdiktatúra” címén uralkodtak, és akiknek a nyomorát, kizsákmányolását, kiszolgáltatottságát voltaképpen csak tovább fokozták), legfőbb ideje, hogy számot vessünk azzal, mit is diktál számunkra az ál-humanizmus helyett a valódi humanizmus.
Legelőször is annak a felismerését, hogy ha a menekültekhez empatikusan viszonyulunk, akkor látnunk kell: a legsúlyosabban mégiscsak ők vannak becsapva, megtévesztve, elhitetve. És nem azok által, akik azt kérdezik, hogy mit keresnek itt egyszerre és ennyien és ilyen erőszakosan, nem azok által, akik félnek tőlük és féltik tőlük Európa gazdaságát, kultúráját, biztonságát, gyermekeik és unokáik jövőjét, de még a magukét sem alaptalanul, horribile dictu!, akik a pokolba kívánják őket. Amitől még nem szélsőjobboldaliak és nem rasszisták, legfeljebb ilyenek is vannak köztük, de a címkézéssel, ezzel a kicsorbult és elhasználódott hajdani politikai csodafegyverrel hiába operálnak már az ebben érdekeltek, mert kénytelenek lesznek ezt a lakosság nagyobbik hányadára ráragasztani, ami nyilvánvalóan visszafelé fog elsülni. Ha csak nem úgy gondolják, Bertold Brechtet is felülírva, hogy a népet, igenis, le lehet váltani, hiszen ebben utaznak most néhányan, mint például Kassel polgármestere, aki szerint minden német, akinek nem tetszik a migráns-áradat, („a közös értékek”), elmehet, nemcsak az ő városából, hanem Németországból is, ahová akar.)
Kik és mivel csapták be szerencsétlen messziről jött, jobb sorsra érdemes embertársainkat? (Akiknek a becsapottságára agresszív magatartásukból, fölényességükből is következtethetünk.) Az embercsempészekről most talán nem is érdemes beszélnünk, legfeljebb csak megállapíthatjuk, amint erre már sajtóvélemények is utaltak, hogy repülőgépen olcsóbb és biztonságosabb lett volna szállítani lóvá tett áldozataikat. (Mármint azon kevesek esetében olcsóbb, akik valóban kis vagyonkájukat tették pénzzé, hogy fizethessenek az embercsempészeknek, mert a nagy többségnek, tudjuk, kik és milyen körök finanszírozták az útját.) Csakhogy akkor hol maradt volna a feltűnés meg a felhajtás, amelyet az áldozatul dobott életekkel, a vízbefúltakkal is fokozni lehet? Akik ismerik Orbán Viktor kötcsei beszédét, azok tudhatják, hogy még a valódi menekültek is életük súlyosabb kockáztatását vállalták (vagy vállaltatták velük), mint ha helyben maradnak, bujkálnak, bujdosnak vagy legfeljebb a közeli biztonságos országokig menekülnek. Mi motiválta őket ebben a kalandvágyó vakmerőségben?
Nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy nemcsak és nem is elsősorban az embercsempészek kegyetlensége és mohósága nyomorította meg őket, hanem valamiféle megtévesztő ideológiát, lelki és szellemi felkészítést, kiképzést is juttattak nekik álnok jótevőik. Mi mindennel kecsegtethették őket, a békés Iszlám helyett a hódító Iszlám hagyományaira építve? Azzal, hogy itt Európában nemcsak a politikai vezetés, hanem maga a lakosság is kitörő örömmel és tárt karokkal fogadja őket? Vagy pláne azzal, hogy ha nem így van, az úgysem számít, hiszen az ő küldetésük a hódítás az új honfoglalás, „Allah nevében” a bűnös és hanyatló Európa leigázása, akármilyen áron (a terrorizmust is beleértve), de legalább is a hosszú távon az atombombánál is hatékonyabb demográfiai fegyver segítségével? Az újfajta hadviselés különösen csábító hadizsákmányt is ígér. A leigázottak, illetve most még csak leigázandók pedig megérdemlik a sorsukat, hiszen kíméletlenül gyarmatosították őket, aminek hazájuk, szülőföldjük még most is nyögi a terheit, következményeit.
…Ami akár igaz is lehetne. Csakhogy az ősök bűneit az utódokon számon kérni és megtorolni ugyanúgy nem vezet sehova, mint a német (vagy akár a magyar) népet bűnös népnek tekinteni és megbüntetni atyáik, nagyatyáik (némelyek) náci (vagy nyilas) vétkei miatt. Nem beszélve arról, hogy a gyarmatosítók közé a kelet-európai kis országok, hála Istennek semmiképpen sem sorolhatók be, inkább a gyarmatosítottak közé tartoztak (hála Isten mellett a nagy és dicsőséges kommunista Szovjetuniónak). Mindkettő meg is látszik gazdaságunk állapotán, színvonalán. De akár még örülhetnénk is ennek, ha az újfajta megszállóink nem vennének egy kalap alá bennünket a nyugati (részben rajtuk hízott) jóléti országokkal. Ilyen fajta „pozitív diszkriminációra” azonban hosszabb távon aligha számíthatunk tőlük.
Csakhogy Európa népei, akik az újkorban mégiscsak szorgalmas és kitartó munkával építették fel a maguk jólétét, még most sem annyira gyöngék és enerváltak, mint amennyire netán a hódítók gondolják. Hódításuk, még ha a végén sikerrel járna is, nem lesz sétagalopp. A tehetetlen, alkalmatlan, illetve kollaboráns vezetést a történelem tanulsága szerint a nép vészhelyzetben, „szükségállapotban” leváltja. Ha csak egy megszálló nagyhatalom nem avatkozik be a migránsok oldalán, nem hirdet ki szükségállapotot, és nem ültet valamiféle bábkormányokat az országok, népek nyakába, amelyek aztán megpróbálhatják megvalósítani a vágyva vágyott Európai Egyesült Államokat. És amelyek persze a történelem tapasztalatai szerint történelmi léptékben mérve csak ideig-óráig tudnak funkcionálni. (Hol van már a nagy és hatalmas megszálló Szovjetunió?)
Könnyen lehet, hogy a menekült álarcot levető bevándorló, honfoglaló, hódító (adott esetben, sajnos a terrortól sem visszariadó) migránsokra a becsapott katonák, harcosok tipikus sorsa vár. „Mire lehullanak a falevelek, itthon lesztek, természetesen győztesen!” Négy év múlva jöttek haza az első világháborús magyar katonák, rongyosan, vesztesen. Ezek a harcosok pedig nem is akarnak haza menni, de esetleg kénytelenek lesznek.
Tanulhatnának szegény megvezetett migránsok vagy migráns megvezetettek még a magyar példából is.
K. I. B.
