Európa most e kihívás előtt áll. Az uniós nemzeti összefogás nem hátrálhat meg egy, a tudományosság köntösébe bújtatott láthatatlan pénzhatalom agresszív, annektáló törekvése előtt. Átmeneti tandem a világuralom megszerzésére, négyüléses verzióval, ahol az USA, Németország, Franciaország és a mögöttük álló láthatatlan pénzhatalom urai kerekeznek. Nem véletlen, hogy a keleti nemzetek bizalmatlanul nézik a politikai és gazdasági történéseket a nyugati féltekén.
Mit tehet a civil társadalom egy esetleges hatalmi összeesküvéssel szemben?
A nyugati világ egyre inkább automatizmusokra törekszik a társadalmi folyamatokban is, így érdekében áll korlátozni a civil kezdeményezést és közreműködést a népek sorsának lényegi alakításában. Ez viszont hosszú távon beteges, önrendelkezésre képtelen társadalmak kialakulásához vezet, és áldemokratikus. A hatalom urainak kedvez az emberek elmagányosodása. Hamvas Béla mellett Pilinszky János is idejekorán meglátta „a modern magányos”-t, mint „a külső és belső élet közt húzódó senki földjén kallódó vándor”-t.
Magyarország alaptörvényének preambulumában ezt olvassuk: „Az emberi szabadságjogok a közösségekben teljesedhetnek ki.” Közhely, hogy közösség nélkül törékeny szalmaszálak vagyunk, míg együtt törhetetlen kéve. Pedig a lényeg ilyen egyszerű. Együttműködésre, a civilek összefogására van szükség. A magyar nemzet fenntarthatósága és felemelése csakis közös munkánk eredménye lehet. A lényeg az, hogy hol és mit teszünk a közjóért, a családjainkért és az országért, valamint tágabb hazánkért, Európáért.
Az embert sem pártelkötelezettsége, sem vallása, csakis a cselekedetei minősítik, melyek lehetnek az országnak, a nemzetnek mint közösségnek hasznosak, közömbösek vagy károsak. Semleges azonban senki nem lehet, mert ilyen ember nem létezik, még akkor sem, ha ezt állítja magáról. Nagyon is helyénvaló, hogy egyéni szimpátiáink, értékfelfogásunk más és más, éppen ez az eltérés a közösség kiegyensúlyozó ereje.
A hasonló kérdésekre adott válaszaink helyeznek el mindannyiunkat a civil emberek sokszínű palettáján.
Ha aktív civilnek vallod magad, el kell ismerned, hogy egy közösséghez tartozol. Civil közösségét bizonyos keretek között maga választja az ember, de van, ami nem választható. Amint nem választás kérdése, hogy embernek és nem állatnak születtünk, ugyanúgy a születéssel kaptuk a hazánkat is, magyarok vagyunk. Közös a múltunk, itt vannak kötelezettségeink, melyeket önként kell elvégeznünk, és nem csak akkor, ha fizetnek érte.
Ilyen a kisközösségi együvé tartozás, például egy falu érdekéért való munkálkodás, legyen általános célú, mondjuk játszótér építése, vagy valamilyen szakmai összefogás, helyi dalárdában való részvétel, vagy a beteg szomszéd jó szívvel történő segítése. Mondhatjuk, hogy ez a lokálpatriotizmus, vagyis „kispályás” civil tevékenység, de talán ez a legfontosabb. Több ambíció esetén az aktív civil polgárt távolibb célok, nagyobb közösség érdekei is vezetik. Így például a szétszakított nemzet egyben tartása, a határok felett átívelő magyar–magyar civilpolitikai és gazdasági összetartozás szervezése.
Végül az Európáért és a bolygóért is felelősséget érző civil ember bekapcsolódhat a világ sorsának alakításába. Küzdhet a klímaváltozás ellen, harcolhat a rasszizmussal szemben, vagy felléphet a keresztény hit védelmében.
Mindezt azért teszem közzé, hogy arra buzdítsak mindenkit, mondja el a saját véleményét. Gyűjtsük össze véleményeinket mint magyarok, civilek, polgárok! Az, aki reményeim szerint itt véleményt mond, bármelyik „oldalhoz”, párthoz, felekezethez tartozhat. De ne feledje: aki itt megszólal, egyben egy közösségbe lép be. Találjuk meg újra közös értékeinket, tisztázzuk a fogalmakat, járuljunk hozzá egy régi-új közéleti etika kialakításához, amely példa lehet a magyar politikusoknak és hatása egyszer talán az Európai Parlament padsoraiig is elér.
Csizmadia László
