Egyre többen kezdik látni Európában, hogy a Törökországban tartózkodó mintegy három millió migráns Damoklesz kardként függ az EU országainak feje felett. De úgy tűnik, hogy éppen a vezető EU országok politikai elitje látja ezt legkevésbé. Elképzelhető ez valóban profi politikusok esetében? Vagy inkább az, hogy „másban utaznak”?
Úgy érezzük, hogy nem hiába hívta fel a figyelmet Bakondi György az EU elitjének kettős beszédére. (Amivel a magyar miniszterelnököt szokta időnként vádolni ellenségként viselkedő balliberális ellenzéke.) Vagyis, hogy szavakban szükségesnek tartják és mondják az EU határainak védelmét, de ha valaki eszerint cselekszik, az nem sok jóra számíthat tőlük. Nem gondolják, hogy ezt a képmutató magatartást nem lehet a végletekig folytatni?
Ugyancsak elgondolkoztató, sőt a képmutatás egy fajtájának gyanúját kelti, amikor török politikusokat tiltanak ki (illetve kísérnek vissza a határig, ami ugyanaz) Németországból és most legutóbb Hollandiából, amiért az országaikban élő török lakossággal választási kampány keretében találkozni akarnak. Teljesen helytálló a Háttérkép című tv műsor résztvevőinek véleménye: ez nem európai magatartás. Éppen azoktól a legkevésbé az, akik erre rendkívül kényesek (legalább is ezt mondják), ennek fontosságát állandóan hangsúlyozzák, és elítélik (egyébként teljes joggal) az európai normák törökországi megsértését. Vajon miért adnak akkor a török (a belpolitikához hasonlóan, vagy majdnem annyira valóban nem éppen európai normák szerinti) külpolitikának ilyen magas labdát, ilyen hivatkozási alapot? Milyen veszélyt látnak a törökországi politikusok náluk tett látogatásában, ami nagyobb veszélyt jelentene a migránsok további beáramlásánál, amely ellen legfeljebb szavakban nyilatkoznak, de nem sok érdemlegeset tesznek ellene? Nem lehetséges, hogy valahonnan (olyan helyről, olyan emberektől, akik persze nem is léteznek) olyan megbízást, olyan forgatókönyvet kaptak, hogy annak a Damoklesz kardnak le kell szakadnia, az EU Törökországgal kötött, a migránsokra vonatkozó egyezményének csődöt kell mondania, mégpedig úgy, hogy Törökország döntését, ha ezt az egyezményt végleg felmondja, minél több legitimációs tényező erősítse meg?
Egyébként is számos jel mutat arra, hogy akik tervbe vették Európa migránsokkal való elárasztást, azok ezt a tervet nem óhajtják feladni. A magyar kormány következetes migrációs politikájának mindmáig tartó „hivatalos” elítélése (pedig egyre több támogatót tudhat maga mögött, immár nemcsak a keleti után a nyugati országok lakossága, a „köznép” körében) az egyik egyértelmű bizonyíték erre. Óriási kihívások állnak előttünk, magyarok előtt: valóban nekünk kell feltartóztatni az „ötödik hadoszlop” megszervezésére eszközül használt bevándorlók áradatát, a második védelmi vonal segítségével, úgy hogy ez idejében elkészüljön, és megfelelően működjön. Hiszen látni való, hogy a cérna nemsokára elszakad (elvágják), és a Damoklesz kard leesik. Legelőször ránk.
Mi lett volna, ha az EU politikai vezetése a törökországi belpolitikai állapotokat, bármennyire idegen is tőlünk ezek elfogadása, a magyar kormányhoz hasonlóan egyszerűen belügynek tekinti? Ha már egyszer Törökország kezében van a migrációs helyzet kulcsa, mert az ő kezébe került, vagy valaki beletette… Úgyhogy már csak az a kérdés, vízummal vagy vízum nélkül (most már inkább csak az utóbbi) érkeznek-e hozzánk az értékeinket, életformánkat, olykor életünket is veszélyeztető, más kultúrát, más erkölcsöket képviselő, ezeket ránk erőltetni kész és képes idegenek? Bármennyire vannak most is, akik szerit az „idegen szép” (azt eddig is tudtuk, hogy kik, de most már sejtjük, sőt tudjuk, hogy mire próbálták előkészíteni a talajt ezzel a verdikttel), és bármit tesz is ez az idegen, aki félni mer tőle az idegengyűlölő, rasszista, fasiszta stb.
A másik, a döntő fontosságú kérdés, hogy meddig fog Európa lakossága jobban félni ezektől a megbélyegző, címkeragasztó közvélemény formálóktól (bár sajnos, egyre inkább a befolyásuk alatt álló, a bűnöző migránsokkal szemben a saját honfitársaik kárára döntő hatóságokat is idevehetjük) jobban félni, mint a migránsokkal egyre nagyobb számban érkező terroristáktól? Elképzelhető, hogy nem sokáig. Az áttörést a nyugati közvélemény még mindig tartó bénultságában éppen a Törökország felől érkező gátszakadás okozhatja. Az ellenséges áradatot, mint történelmi múltunkban már nem először, ismét nekünk kellé feltartóztatnunk, a külső ellendrukkerek, keresztbe tevők és belső szabotőrök jelentette ellenszélben.
Mégis reménykedhetünk, hogy támogatókra is találunk. Amíg még nem lesz késő…
K. I. B.
