Kedves Barátaim, Rokonaim, közelebbi és távolabbi Ismerőseim!
Napok óta bonyolult gondolatmenetek kavarognak a fejemben: mit kellene karácsonyi köszöntésül írnom. Belekukkantottam a régi képeslapokba, s ott a boldogságkívánást láttam leggyakrabban, ami két irányt vett: volt, aki a kegyelemteljes, mások a kellemes ünnepet kívánták. Kellemes a lábvíz, mondogatta kedves tanárom, Medvigy Mihály. De még ez a kellemes ünnepeket felszólítás is jobb, mint az azóta világszerte elterjedt, de szerencsére magyarra nem fordított „seasonal greetings”. Amikor az államvallás az ateizmus volt, fokozatosan lekopott az üdvözlésekből (és a kirakatokból is) a vallási elem. Ma már ezért senkit nem hívatnának be a pártirodába, de a politikai korrektség nevében keményebb a cenzúra, mint volt nálunk 1947-1989 között.
A maradék keresztényeknek szép feladat hát elfogadtatni, hogy Karácsony mégis csak Krisztus születésnapja, nem a fény érkezéséről és nem a télapó ajándékozó kedvéről van szó.
A magam részéről két „ajándékot” küldök.
Mindkettő lopás, ha tetszik plágium, azaz plágium volna, ha nem jelölném meg a szerzőt. II. János Pál óta Ferenc pápa már a katolikusok harmadik vezetője, aki a nagy ünnepeken, így karácsonykor is a magyar államcímerrel, magyar szentjeinkkel díszített evangéliumos könyvet mutatja fel országnak világnak: a könyvborító központjában a Magyarok Nagyasszonyával, akinek kezében ott a kis Jézus, s fele fölé angyalok tartják a Szent Koronát. Ha nem volnék is katolikus, akkor is megmelegednék a szívem ettől a látványtól. Azt minden bizonnyal tudod, hogy ezt a könyvborítót II. János Pál kapta első magyarországi látogatása alkalmából, a művész pedig Ozsvári Csaba volt, aki azóta fiatalon, de szentség hírében már meghalt.
A másik ajándékhoz nem kell kommentár: csak kattints rá a hivatkozásra. Ha hirdetés is lesz az elején, az korunk jellemzője, kihagyni nem tudom, de bocsánatot kérni miatta igen.
Áldott ünnepet, boldog Újesztendőt kívánok.
Surján László
