2015. november 19-e emlékezetes nap volt a Bér és környéki gazdák, vállalkozók, és az egész lakosság számára.

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) közreműködésével immáron a második kistermelői közösség jött létre.

Maczó László, házigazda, Bér polgármestere köszöntötte a jelenlevőket, majd Dr Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke tájékoztatást adott a belépni szándékozóknak a CÖF-CÖKA által nyújtott segítségek, lehetőségek sokaságáról.

Pályázati tanácsadás, jogi segítségnyújtás, pályázatírás, felvásárlói láncba való bekapcsolódás elősegítése, együttműködések segítése és koordinálása. Ezek nem csak üres szavak, ezt bizonyítja a több szakmai szervezettel, így a Vidékfejlesztési Minisztériummal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával, a két nagy hazai kereskedelmi lánccal megkötött stratégiai megállapodásunk, melyek mind megteremtik az alapját a szoros együttműködésnek.

Becsó Zsolt helyi országgyűlési képviselő örömét fejezte ki, hogy ismét ilyen szép számban összegyűltek tenni akaró helyi lakosok.

Skuczi Nándor, a Nógrád megyei közgyűlés elnöke támogatásáról biztosította a megjelenteket, és bíztatta a gazdákat és polgármestereiket a pályázatokon való indulásban, ami nagyban hozzájárulhat sikerességükhöz. Fontos kihangsúlyozni, hogy ezek a támogatások olyan kezdeti lökést biztosítanak, mely révén a piaci helyüket megerősíthetik, így a későbbiekben nem szorulnak rá támogatásra, saját lábukon megállva is képesek lesznek életben maradni.

Az eseményen jelen volt Zsiga Tamás, a Pásztói Járási Hivatal vezetője, valamint Tunkel Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Nógrád megyei Élelmiszeripari referense is.

A nógrádi kistermelői közösséget az alábbi települések gazdái alkotják: Bér, Buják, Erdőtarcsa, Kisbágyon, Szarvasgede, Szirák, Vanyarc.

_RTI4770_01 _RTI4762_01 _RTI4755_01 _RTI4741_01 _RTI4735_01 _RTI4729_01 _RTI4721_01 _RTI4719_01 _RTI4708_01 _RTI4706_01 _RTI4698_01 _RTI4694_01 _RTI4693_01

 

Az eseményről készült további képek itt megtekinthetők.