„Hit – Európa – Kereszténység” Barsi Balázs atya gondolatai

Tisztelt Honfitársaim! Testvéreim!

Első ima-reggelink témája:

„Hit – Európa – Kereszténység”

(A keresztény hit és Európa)

 

AZ ELSŐ IMAREGGELI

REGGELI

Szent János evangelista számol be az első imareggeliről:

„Jézus újra megjelent a tanítványoknak, ezúttal Tibériás tavánál. Így jelent meg nekik:

Együtt volt Simon Péter, Tamás, melléknevén Didimusz, továbbá a galileai Kánából való Natánael, Zebedeus fiai, s még két másik tanítvány. Simon Péter így szólt hozzájuk: „Megyek halászni.” „Veled tartunk” – felelték. Kimentek és bárkába szálltak. De akkor éjszaka nem fogtak semmit. Amikor megvirradt, Jézus ott állt a parton. De a tanítványok nem ismerték fel, hogy Jézus az. Jézus megszólította őket: „Fiaim, nincs valami ennivalótok?” „Nincs” – felelték. Erre azt mondta nekik: „Vessétek ki a bárka jobb oldalán a hálót, s ott majd találtok.” Kivetették a hálót, s alig bírták visszahúzni a tömérdek haltól. Erre az a tanítvány, akit Jézus kedvelt, így szólt Péterhez: „Az Úr az!” Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét – mert neki volt vetkőzve –, és beugrott a vízbe. A többi tanítvány követte a bárkával. A hallal teli hálót is maguk után húzták. Nem voltak messze a parttól, csak mintegy kétszáz könyöknyire. Amikor partot értek, izzó parazsat láttak s rajta halat, mellette meg kenyeret. Jézus szólt nekik: „Hozzatok a halból, amit most fogtatok.” Péter visszament, és partra vonta a hálót, amely tele volt nagy hallal, szám szerint százötvenhárommal, s bár ennyi volt benne, nem szakadt el a háló. Jézus hívta őket: „Gyertek, egyetek!” A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az. Jézus odajött, fogta a kenyeret, s adott nekik. Ugyanígy halat is. Ez volt a harmadik eset, hogy a halálból való feltámadása után Jézus megjelent nekik.”

 

IMA

Ebből a végtelenül gazdag (emberfelettien sűrű) híradásból szeretnék kiemelni egy-két fontos mozzanatot.

 

A trauma

A tanítványok az emberiség nem egyik legnagyobb, hanem az egyetlen traumáját élik meg. Ez nagyobb mint Európa eltűnése lenne. A názáreti Jézust megölték és eltemették .Őt, aki Istentől jött, hiszen senki sem vihet végbe olyan csodákat (pld. halottak feltámasztása, ha nincs vele az Isten (l. Jn 3,2).

Az utolsó együttlét alkalmával Jézus tisztázta; hogyan is van vele az Isten, az Atya: „én az Atyában vagyok s az Atya énbennem” (Jn 14,10).

Ez annyira botrányos kijelentés, hogy ahhoz, hogy a tanítványok nem hagyták el azonnal Jézust, annak súlyos oka van: Jézus halottakat támaszt fel. Hová mennének, neki Örök életet adó igéi vannak (ld. Jn 6,68). Ezek után Jézust halálra ítélték, keresztre feszítették, meghalt és eltemették.

Ez a trauma! De hogyan éli meg a főapostol?

Simon Péter mégsem esik össze, nem esik depresszióba, hanem így szól: „Megyek halászni.” A többi így szól: „Veled tartunk.”

Ha minden összeomlik körülöttük, akkor is tegyük a dolgunkat és menjünk az első szeretet helyére, a „Tibériás tavához,” ahol először találkoztunk Jézussal. Az egész nyugati kereszténységnek megrendült szívvel  vissza kell térnie az első szeretethez. Amit a Jelenések könyvében üzen a Föltámadott az efezusi egyháznak az ma a keresztény aktualitás: „…van egy kifogásom ellened, az, hogy elhagytad kezdeti szeretetedet. Gondold meg, honnan süllyedtél ide. Tarts bűnbánatot, és térj vissza korábbi magatartásodhoz.” (Jel 2,4-5)

 

Imádság

Jézus ott állt a parton. Először János ismeri föl, akit az Úr szeret; nem Péter, aki szereti az Urat! Tehát az első szeretet első mozzanata nem az, hogy én szeretem az Urat, hanem, hogy az Úr szeret engem.

„Az Úr az!” Az Úr jelenlétének felismerése mindig azonos az IMÁDÁSSAL! Amikor Tamás felismeri felkiált: „Én Uram én Istenem!” Nincs kérés, hálaadás: tulajdonképpen nincs semmi evilági érdek ebben a fölkiáltásban. Ez minden imádság legmélye. Enélkül minden más imádság nem imádság: ez az IMÁD-ság: az Isten imádása!

Ezután következik a reggeli a tó partján.

 

REGGELI

Előtte megtapasztalják, hogy az ételért hiába dolgoznak, ha Isten áldása nincs rajta, de ez az áldás nemcsak a csodát képes növelni, hanem mélységeiben azonos a reggeli anyagának megteremtésével

„Amikor partot értek, izzó parazsat láttak és rajta halat mellette meg kenyeret.” (Jn 21,9)

Jézus ezt nem hoztam magával egy szomszédos vendégfogadóból. Akkor honnét való? Tibériás tava, a Galileai tenger körüli minden esemény Jézust mint teremtő Isten mutatja be. Gondoljunk a vízen-járásra! Semmi ellentmondás nincs itt a természet törvényeinek, hanem a természet törvényei fölött, mögött levő isteni teremtő erő hat a tengerre. Amíg Péter a vízen feléje közeledő Jézusra néz, addig nem merül. Ha a tengerre, a hullámokra, az erős ellenszélre figyel, azonnal merül. A nyugati civilizációban élő kereszténynek újra Jézusra kell nézni egzisztenciális reménységgel, akkor nem merül el és mások, a kívülállók elmerülését is megakadályozhatja. Az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk: „Az Úr naponként vezetett hozzájuk (a hívőkhöz) olyanokat, akik hagyták, hogy meg(ki)mentsék őket.” (ApCsel 2,47)

A tanítványok közül senki sem merte megkérdezni: „Ki vagy?” – hiszen tudták, hogy az Úr az.” (Jn 21,22). Elgondolkodtunk-e erről az egyetlen versről és a lelki állapotról, amely a tanítványokat hatalmába kerítette: Miért kérdezték volna meg, hogy ki vagy, ha tudták, hogy az Úr az. „Jézus fogta a kenyeret és adott nekik. (mint az Utolsó Vacsorán) Ugyanígy halat is.” (Jn 21,13).

Nem kenyeret és bort, mert a haleledel a zsidóknál a végidőket jelenti. Jézus a végidők Ura. Ugyanakkor utalás van a szentmisére, amely a feltámadott élet elővételezése: ahol Jézusból az Atya örök Fiából élünk a Szentlélek által.

Úgy gondolom, hogy titokban Jézusra pislogva a tanítványok nem érezték most a kenyér és a hal ízét.

 

Íme az első IMAREGGELI.

HIT, EURÓPA, KERESZTÉNYSÉG

Ezt a címet így vonnám össze: a keresztény hit és Európa.

A keresztény hit, úgy vélem, kétfajta hívés-folyamatot jelent. Az első egy egzisztenciális, mindent átfogó bele kapaszkodás a TEREMTŐBE, amely minden európai polgár emberi lehetősége.

A második ezen belül van: Istentől eredő üzenet elfogadása: egyáltalán odafigyelés Isten hozzánk intézett beszédére, a kinyilatkoztatásra.  Isten kétféle módon szól az emberekhez: a lelkiismeret által ,  Ábrahámtól kezdve pedig a prófétákon keresztül Krisztusig terjedő és Jézus Krisztusban teljessé váló kinyilatkoztatás által.

Két megjegyzést kell tennem.

Az első megjegyzésem: Hogy  az Evangélium, ha jól értjük, semmiben nem mond ellene a lelkiismeretben hangzó szónak. Ez a kereszténység megdöbbentő, lebilincselő bizonysága. Olyan áttetsző ragyogás, hogy nem lehet ellene érvelni csak csodálni lehet. Más vallási alapdokumentumokban igenis vannak súlyos kijelentések, amelyek ellentmondanak a lelkiismeretben felhangzó isteni szónak. Európa tragédiája: a lelkiismeret tagadása és a keresztény üzenet lényegének nem ismerése.

Második megjegyzésem, hogy mi magunk, keresztények sem figyeltünk a lelkiismeretben felhangzó isteni szóra (bűnös életünkkel, megalkuvásainkkal megrongáltuk a bennünk lévő készüléket, amely fogja Isten szavát).  Most pedig az Evangéliumot már kezdjük megalkuvóan értelmezni: elfelejtve, hogy az, aki az Evangéliumban szól, az maga a teremtő Isten.

Az október 13-án szentté avatott John Henry Newman bíboros, már a 19. században, megsejtette ezeket a veszélyeket és utat mutatott egy igazi megtérésre a felismert igazsághoz..

Három pontban fejtem ki Newman életútjának tanulsága alapján azt, hogy mi ez az első és alapvető hit-aktus  és hogyan rendeződik el ezen belül a kinyilatkoztatott hit tartalma.

 

  1. Ráébredés az emberi személy léte és a teremtő Isten léte közötti oksági kapcsolatra.
  2. Egzisztenciális odafigyelés a lelkiismeret hangjára (egyáltalán arra hogy mi a lelkiismeret). Ez a kettő együtt képezi azt az alapvető hit-aktust.
  3. És az Isten által Ábrahámtól kezdve a próféták által Jézus Krisztusig adott kinyilatkoztatások megegyezése a lelkiismerettel, elrendeződése az alapvető, első egzisztenciális hitaktuson belül.

 

  1. Ráébredés az emberi személy léte és a teremtő Isten léte közötti oksági kapcsolatra .

 

John Henry Newman 14 éves korában több olyan esszét olvasott, amely az ószövetség hitelessége ellen szólt, illetve tagadta a csodák lehetőségét. Kimásolta Voltaire-nek azt a versét, amelyben a lélek halhatatlanságát tagadja. Egy 14 éves fiútól megdöbbentő a reagálás: „Mennyire szörnyű, de mennyire valószerű.”

A létezés teljes értelmetlenségére ez az egyetlen hiteles reagálás. Georges Bernanos „Egy falusi plébános naplója” című művében a torcy plébános ateista orvos barátja öngyilkos lett. Temetésére készültek. A naplót író, egy szentségre törekvő fiatal plébános, aki igen tisztelte az idősebb papot, megjegyezte, hogy az orvos öngyilkos lett. T.i. abban az időben az öngyilkosokat nem volt szabad egyházi szertartással eltemetni. A torcy plébános igen hevesen reagált: Te nem tudod, hogy „megvigasztalhatatlan volt az ateizmusa miatt.”

Kertész Imre szerint Európa, illetve a nyugati civilizációban élő ember  „transzcendens árvaságban él.”

Csak a megvigasztalhatatlan ateista a hiteles vagy az, aki mint Jean-Paul Sartre, aki csömört érez a lét totális értelmetlenség miatt.

Itt sietve meg kell jegyeznem, hogy valójában csak a megrendült Krisztus-hívő a hiteles. A Föltámadottal találkozó tanítványok, asszonyok, egyszer több mint félezer ember és a Pünkösd eseményeiben részesültek mind megrendült emberek voltak De ugyanígy a 2000 év minden szentje, minden bűnbánója is.

A mai európai átlagember képes-e még megrendülni? Mert megrendülni annyi, mint megérintve lenni az élő Istentől és ennek hatására képtelennek lenni továbbra is úgy élni, mint addig (pld. Saul a damaszkuszi úton). Az anyagi jólét beleroncsolt az európai tömegek értelmébe  és akaratába; tönkretette benne (pontosabban működésképtelenné tette) az Istenre való képességet.

A 14 éves Newman kijelentése egyfajta negatív megrendülés: „Mennyire szörnyű, de mennyire valószerű.”

Talán ez a negatív megrendülés készítette elő benne a következő évben bekövetkező „ráébredést.” „Tizenöt évesen (1816 őszén) gondolkodásom gyökeresen megváltozott” írja „Apologia pro vita sua” c.önéletrajzi művében.  Ráébredt arra, hogy van két abszolút s szembeszökően magától értetődő létező, én és az én Teremtőm.”

Erre mindenki ráébredhetne, mert az „én,” a személy nem a szülőktől való. Egy önmagáról tudó szabad, szerető és szeretni- képes személy nem osztható. A fogantatás pillanatában a nem-létezés mélységéből szólítja elő a Teremtő.A fogantatás előtt nem létezett. Isten azt a kis biológiai képződményt, amely a két sejt egyesülése, személyenként akarja szeretni, ezért a nem-létezésből előjön a személy. Ez az Isten hatalma. Isten Teremtő. Kisebb istenekkel nem is érdemes foglalkozni. De így van ez az első élő sejttel is. Az első élő sejt anyaga nem élő (atomok). Isten felemeli egy „túlvilágba,” a bios világába. Így emeli fel az embert a személyiség túlvilágába, hogy képessé tegye egy párbeszédes létezésre Vele.

„Egy történet szerint Zusija rabbi egyszer későn érkezett a zsinagógába. Megkérdezték tőle: „Mi történt?” Azt válaszolta: reggel, amikor felébredtem a szokásos módon mondani kezdtem a reggeli hálaimádságot «Köszönetet mondok Teelőtted »… Miután elmondtam az első három szót nem tudtam folytatni: «Hirtelen ráébredtem (figyeljünk erre a szóra: RÁÉBREDTEM) hogy ki az „én” és ki a „Te”.  Megnémultam és nem tudtam az imádságot folytatni” (Jeges Mirjam: Árnyékában kívántam élni című könyvéből 123 oldal)

Ez a Teremtő Isten rejtetten mindenki számára a Szentháromság Egy Isten, akár eljut a Jézus Krisztus által adott kinyilatkoztatása elfogadására, akár nem.

Mert ha Isten személy (valaki) – de hogy is lehetne csupán valami; hiszen a személyes lét a legmagasabb szintű létezés – akkor lehetetlen, hogy egyedül legyen: egy izolált isteni „én.” Ez maga lenne az isteni pokol, az isteni kárhozat, vagyis az isten-szintű totális értelmetlenség.

Természetesen, ha Isten nem nyilatkoztatja ki belső életét, nekünk csak sejtéseink és tévedéseink lehetnének  belső életét illetően. Ilyen tévedés a polytheizmus  vagy Isten azonosítása egy személytelen energiával.

Ha ezt a Jézus által kinyilatkoztatott igazságot , amelyet a  dicsőséges testben való feltámadásával igazolt elfogadjuk, akkor lépünk be a keresztény (krisztusi) hit előterébe. „Én és az Atya egy vagyunk.” mondta az Utolsó Vacsorán. Az Atya is küldi a Szentlelket és Jézus is küldi a Szentlelket. Három személy egy isteni természetben.

Jézus kinyilatkoztatásának elmélyült elfogadására és a tévtanítások elleni megvédésére összegyűlt ó-keresztény zsinatok adták  Európának az emberi személy fogalmát, amelyre ráépült az egész európai kultúra és civilizáció.

A zsídó-keresztény kultúra kifejezésnek  mély igazsága van. A Krisztus előtti zsidóság a próféták szolgálata által erőnek erejével fenntartotta Isten személyes voltát és ugyanakkor elhatárolta magát a többistenhittől.

A krisztusi kinyilatkoztatás csak ezen belül történhetett. Szent John Henry Newman nem az agnosztikusok istenének és nem is a deisták istenének létére ébredt rá, hanem a Szentháromság egy Isten létének és az ő személye létének abszolút oksági összefüggésére.

Erről tesznek tanúságot következő sorai: „Azt hiszem Scott történetének és írásainak minden olvasóját meglepi, hogy mennyire nem evilági és mennyire független szellem volt. Követte az igazságot akárhová, kezdve az unitárianizmuson, s a végére a Szentháromságba vetett lelkes hiten. Ő volt az első, aki mélyen belevéste ezt az alapvető vallási igazságot. Scott eszméinek, valamint naylandi W. Jones egy csodálatos könyvének a segítségével kigyűjtöttem magamnak e doktrína szentírási bizonyítékait (az Egyház tanít, a Szentírás bizonyít), saját megjegyzéseket fűzve hozzájuk, ha jól emlékszem), még 16 éves korom előtt; (tehát a nagy ráébredés idején) néhány hónappal később pedig a Szent Atanáz-féle hitvallás minden verséhez kigyűjtöttem a megfelelő szövegeket. Ezek mind a mai napig meg vannak.”

 

2.Egzisztenciális odafigyelés a lelkiismeret hangjára

A lelkiismeret: „annak hírnöke, Aki a természetben és a kegyelemben mintegy fátyol mögül szól hozzánk, és Aki helyettesei által tanít és irányít minket. A  lelkiismeret Krisztusnak velünk született helyettese bennünk:  próféta intéseiben, uralkodó döntéseiben, pap áldásaiban és átkaiban. Még ha meg is szűnne az egész Egyházban az örök papság, lelkiismeretben mégis fennmaradna a papság elve és súlyosan kötelez”….

Sok mai erkölcsi vita tisztázására el lehetne jutni, ha newmani odafigyeléssel és következetességgel újra átgondolnánk, hogy mi a lelkiismeret. Bár maga a szó nem található meg az evangéliumokban, az Úr Jézus igenis beszélt róla, mégpedig mint az ember alapvető  fontosságú adottságáról. „A test világa a szem. Ha szemed ép, egész tested világos lesz. De ha szemed rossz, sötét lesz egész tested. Ha tehát a világosság benned sötétség, mekkora lesz maga a sötétség?”(Mt. 6,21-23) A „világosság benned” kifejezés nyilvánvaló utalás a belső szemre, vagyis a lelkiismeretre, melynek szüntelen Istenre kell tekintenie, mint a hűséges szolgának gazdája kezére (vö.Zsolt.122,2). Oda kell figyelni az Úr Jézusnak az emberi szívről tett kijelentéseire is. A „szív” a Szentírásban  a benső ént jelenti a maga szabadságában, és olykor a lelkiismerettel azonos: ” Ha szívünk vádol, Isten nagyobb a szívünknél: ő mindent tud.” (Jn. 3,20) Szent Pál irataiban és más apostoli iratokban  huszonötször szerepel a „lelkiismeret” szó. Szent Pál épp a pogányokra hivatkozva igazolja a lelkiismeret működését: ” Ugyanis a pogányok, holott törvényük nincsen, a természettől vezérelve megteszik mindazt, ami a törvényben van, s noha törvényük nincsen, ök maguk a törvény maguknak, és így megmutatják, hogy a törvény követése a szívükbe van írva. Lelkiismeretük tesz nekik erről tanúságot, és a gondolataik, amelyek hol vádolják őket, hol pedig felmentik…” (Róm 2,14-15)

Freud a lelkiismeretet a „felettes én”-nel (superego), vagyis a belénk nevelt  erkölcsi elvekkel azonosítja, melyek parancsoló módon irányítanak bennünket. Szerinte a lelkiismeret csupán egy külsődleges, társadalmi és pszichológiai konstrukció, az igazi valóság pedig voltaképpen az öszötönös-énben lakó tudatlan, vad erők mindenhatósága. Ezen a felvetésén nem is csodálkozhatunk annak ismeretében, hogy Freud ateista volt, s a vallást és a filozófiát a valóság elöli megfutamodásnak nevezte. (Viktor E Frankl frappáns módon mutat rá arra, hogy éppenséggel az állítólagos nagy leleplező, Freud futamodik meg az emberi szerelem, a lelkiismeret, a vallás és filozófia  által feltett kérdések elől a pszichologizmusba.) Mindazonáltal a neves pszichológus itt túllépte kompetenciájának határait, és maga is filozofálni kezdett, méghozzá féloldalasan.

A felettes én és a lelkiismeret különbözőségére, sőt ütközősére a történelem  egy sor példát szolgáltat. Amikor valaki a belé nevelt és a sokak által feltétlenül tisztelt hamis normák ellen lázadt, saját belső meggyőződését követve, akkor a lelkiismeretének működéséről tett tanúságot.  Egyszerű, saját emberi tapasztalatunk is meggyőz arról, hogy létezik egy benső hang, mely nem a társadalom ítélete, s mely elől elfutni nem lehet. Szent John Henry Newman, amikor  Szent János evangéliumának prológusában ezt olvassa: „Az igaz világosság megvilágosít minden e világra jövő embert” (Jn 1,9), Krisztus hangjára gondol, amely minden ember lelkiismeretében felhangzik. (Míg a Bibliában a keleti hagyománynak megfelelően a lelkiismeret egy bizonyos belső szem, a nyugati hagyomány szerint egy belső hang, mely Isten hangját közvetíti.)

„Mindegy, hogy valaki a sötét pogányságba születet-e vagy a kinyilatkoztatás          valamely romlott ágába, – hogy hallotta-e a világ megváltójáénak nevét, vagy    sem – mindenféleképpen valami parancsoló sugallatot érez a kebelében, nem      puszta érzelmet, nem puszta véleményt, vagy benyomást, nem a dolgokról való       véleményt, hanem egy törvényt, irányító hangot, mely bizonyos dolgokat       parancsol, másokat pedig tilt. Nem mondom, hogy e parancsok mindig világosak, hogy mindenkinek mindig ugyan azt mondják, de meggyőződéssel vallom, hogy parancsok, hogy helyeselnek, megfeddnek,  köteleznek valamire,      fenyegetnek, hogy valami jövendőt zárnak magukba, és hogy a láthatatlanról         tesznek tanúságot. Több ez a hang, mint az ember saját énje. Nincs az          embernek magának hatalma fölötte, vagy csakis a legnagyobb  nehézséggel,      nem ő teremtette, nem tudja semmivé tenni. Bizonyos esetekben , vagy     irányokban elhallgattathatja , megszólalásait kiforgathatja, de nem tud, vagy ha igen, csak nagyon kivételesen, megszabadulni tőle. Megteheti, hogy nem engedelmeskedik neki, elhárítja figyelembe vételét,  de mégis megmarad.” -írja Newman.

Ha a legalapvetőbb emberi létünket érintő jelenségeket megillető figyelmet szentelünk saját lelkiismeretünk működésére, akkor meggyőződhetünk arról, hogy ez valakinek a hangja, mert személyünkhöz szól: szégyent, bűnbánatot, vagy vigasztalást vált ki létünk legbensejében , márpedig ilyen érzelmeket tárgyak nem váltják ki, hacsak nem egy személy üzeneteit hordozzák.

„A lelkiismeret egyszerűen a létezése által egy kívülünk álló Lényre késztet          gondolni, mert honnét eredne egyébként? És egy fölöttünk álló Lényre, honnét          lehetne egyébként különös ellentmondást nyomasztóan nem tűrő volta? (….)     Puszta léte magunkból kifelé és magunk fölé késztet, arra, hogy menjünk és        kutassuk a magasságban és a mélységben. Azt, akié ez a hang.

Miként a nappal világossága arra utal, hogy van Nap az égen, ha nem is látjuk,          miként éjjel az ajtónkon való kopogtatás azt jelzi, hogy valaki áll kint a    sötétben, és bebocsátást kér, ugyanígy ez a bennünk megszólaló Hang nemcsak          irányit minket egy bizonyos dologban, hanem  szükségszerűleg egy Tanítónak   az eszméjét kelti fel lelkünkben – és abban a mértékben, ahogy hallgatunk a         szavára és követjük, nemcsak többet fogunk tanulni tőle, nemcsak világosabbak lesznek parancsai,érthetőbb a tanítása, határozottabbak az         indítékai, hanem maga a hangzása is feltűnőbb, parancsolóbb és kényszerítőbb       lesz. (…) Legyetek meggyőződve ,testvéreim, hogy a legjobb érv – jobb mint a         világ összes könyvei, olvasni tudók és nem tudók által egyformán megérthető          érv –  az olyan érv, amely bennünk van – értelmileg döntő gondolatilag     meggyőző érv, akár az egy Isten létének bizonyítása, akár a kereszténység         megalapozása szempontjából – az, amely szívünk tanításának gondos megfeleléséből, valamint lelkiismeretünk követelményeinek és az Evangélium    üzenetének összehasonlításából ered.”

A legsúlyosabb, amit Newman kijelentett a lelkiismeretről, az ma az egész, szemünk láttára épülő világbirodalmat  ideológiai  alapjaiban támadja meg, mert rámutat, hogy hamvában holt vállalkozás a lelkiismeret jogaira hivatkozni a lelkiismeret kötelességeinek felvállalása nélkül.

” A lelkiismeretnek jogai vannak, mert kötelességei is vannak. Manapság azonban a társadalom nagy többsége számára a lelkiismeret joga és szabadsága          abban áll, hogy felszabadítson, semmibe vegye a Törvényhozót és a Bírót,     hogy független legyen a kötelezettségektől. Szabadsággá lesz, hogy válasszon    vallást vagy sem, hogy elfogadja az egyiket vagy a másikat, hogy büszkén       minden vallás fölött érezze magát, miközben mindegyikről pártatlan ítéletet mondhasson.”

Mondanom se kell, hogy ez már nem az eredeti, Istentől kapott lelkiismeret, hanem annak a bűn miatt eltorzult, csökevényes maradványa.

Ezért mondja Newman:

” A legelső, amit lelkiismeretünkbe kell vésnünk az, hogy az ember éles késsel          játszik, ha az igazság mibenlétét kritikusan vagy közömbösen értelmezi,   ahelyett, hogy kitartó erőfeszítéssel megbizonyosodna annak létéről.  Úgy    vélem, már felületes megfigyeléssel is  felismerhető, hogy az emberek nagy többsége nem azzal az őszinteséggel alakította ki vallásos felfogását. Ez még      a legnehezebb valamiben, ami a vallás igazsága?”

Egyszerűen szólva: amit az Istenre figyelő, ép és egészséges lelkiismeret mond, például, hogy a magzat megölése emberölés, vagy hogy az eutanázia öngyilkosság és gyilkosság, azt tanítja a kinyilatkoztatás, amelyet Krisztus Egyháza őriz, és azt védi a pápa Péter utódjaként.

Az ősibb valóságot, a lelkiismeretet Newman annyira tiszteli, hogy egy anekdotikus megjegyzésében így fejezi ki magát: ” Ha egy ünnepség végén a pohárköszöntőben esetleg a vallás is szóba  kerülne, akkor – ha éppen úgy tetszik – a pápa egészségére is innék. Mindenekelőtt azonban először a lelkiismeretre emelném poharam, és csak utána a pápa egészségére.”

Newman a lelkiismeret embere. Kora ifjúságában megtanulta és élete végéig szem előtt tartotta: inkább az igazság, mint a lelki békesség. Vagyis a lelkiismeret által hajtott igazságkeresés érdekében vállalta a  körülötte  és időnként benne dúló viharokat. Ma elsősorban az Egyházon belül kell újra feltárni newmani alapokon , hogy mit értünk  lelkiismereten , majd pedig ennek az antropológiai  ta és a nem hívőket is.pasztalatnak a tudatosítására kell segíteni a más hiten lévőket

  1. Ezen az egzisztenciális hiten belül, amely ráébredés az emberi „én” ,vagyis a személy létesítő okára, a személyes Teremtőre, rendeződnek el a Jézus Krisztus által kinyilatkoztatott igazságok és esnek ki belőle a hittani tévedések. Ez a folyamat vezette Newmant a Katolikus Egyházba. Az ő katolizálását nem is lehetne egyszerűen áttérésnek nevezni. „ Newman ki is emeli, hogy szorosan vett hitét voltaképpen nem is érintette az áttérés: pusztán csak feltárult és elrendeződött az, amiben mindig is hitt.” (Balázs Zoltán előszava az Apologia pro vita sua -hoz 35. oldal).

De miben áll az a „szorosan vett” vagy általam egzisztenciálisnak nevezett hit? Abban áll, hogy Isten szavát azért tartom igaznak, mert Ő mondja. Nem a földi bizonyítékok és biztosítékok miatt.

Ilyen Ábrahám hite. Isten sok utódot ígért neki, de nem volt gyermeke. Végre öregségében megszületik Izsák. Isten ekkor azt kéri tőle, hogy a pogányok módjára áldozza fel Izsákot. Isten nem azt akarja, hogy Izsákot ölje meg, hanem, hogy önmaga biztosítékra épülő hitét ölje meg. Ne azért higgyen Isten szavában, mert itt van már a biztosíték Izsák létében, hanem mert az ígéret a teremtő Istentől van. Ezért írja Szent Pál a római levélben, hogy „Ábrahám hitt a holtak feltámadásában.”

Az ilyen egzisztenciális szorosan vett hiten belül rendeződnek el a hit tanításai (a dogmák). Erre egy példa a sok közül Newman életéből: „…magamat az üdvösségre predesztináltnak tartottam – írja az Apologi pro vita sua-ban – vajmi keveset foglalkoztam másokkal, nem mintha kifejezetten az örök halálra rendelteknek tartottam volna őket.

Ezt az utálatos tant ( t.i a negatív predestinaciót)  egyszerűen tagadja és száműzi az az író, ha emlékezetem nem csal meg, aki minden másnál nagyobb hatással volt rám, s akinek emberileg szólva – majdnem hogy a lelkemet köszönhettem: az Aston Sanford-i Thomas Scott.”

Az egész Newman-i hazatérés a Katolikus Egyházban egy egzisztenciális, egy „szorosan vett” hiten belül zajlott le.

Alapüzenete Európának, hogy újra rá kell ébrednie (mert ráébredhetne) a két abszolút, s szembeszökően magától értetődő létezőre és azok abszolút összetartozására: „én és az én Teremtőm” kapcsolatára.

Minden ú.n. keresztény érték csak ezen belül létezik. Ebből kiszakítva olyan száraz fogalmakká silányulnak ezen értékek, amelyeket végtelenre lehet tágítani és új (azzal ellentétes) tartalommal megtölteni. Ez zajlik most Európában.

Európa megmentői a misztikusok. Azokra gondolok, akik életkapcsolatban vannak az élő Istennel. Ezek élete, valamint a Jézus Krisztusba vetett hitükért  megölt vértanúk tanúságtétele mentheti meg Európát.

Ha valaki csak arra ébred rá, amire a 15 éves John Henry Newman, de még formálisan nem is dönt Jézus Krisztus mellett, akkor is arra az útra lép rá, amely Jézus Krisztushoz vezethet, mert a két létező között kommunikálhatatlan, abszolút biztos kommunikáció létezik: a lelkiismeret hangja, amely Newman szerint Krisztus hangja bennünk.

Azok Európa bukásának okozói, akik tagadják a lelkiismeret objektív valóságát. A lelkiismeret nem az én hangom hanem ahogy Newman mondja Krisztusnak velünk született  hangja.

Az Evangéliumokban semmi sincs, ami ennek a hangnak ellentmondana. Descartes tévedett: A „Cogito ergo sum” nem a végső igazság, hanem a „Cogitor ergo sum” El vagyok gondolva azért vagyok.

Európa minden aktuális politikai, gazdasági, ökológiai kérdése mögött egy antropológiai kérdés van: kicsoda az ember? Honnét az ő személye?Az univerzumból levezethetetlen!

A Teremtő, személyes Isten elleni döntés, döntés a semmi mellett. Robert Sarah bíboros első könyve, amit lefordítottam, erről szól: Isten vagy a semmi. A második: A csönd ereje (alcím: a zaj diktatúrája ellen) pedig arra a belső csöndre akar elvezetni, amelyben ráébredhetünk arra, amire a tizenöt éves John Henry Newman ráébredt. A harmadik könyve, amelynek címe: „Esteledik, a nap már lemenőben” – elvezet az emmauszi úton a vendégfogadóba: az imareggeli lehetőségébe: a szentmise misztériumába.

 

 

 

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!


Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!